Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-05-27 / 22. szám

BWmifflFT Pünkösd ajándéka Jézus maga ezt a nevet adta Szentiéleknek: Vigasztaló. A háborúnak ötödik évében, ami­kor mindinkább közeledik az egész világra nézve a háború elviselhetőségének határa, a Szentléleknek erre a nevére figyeljünk fel. Természetesen elsősorban önmagunkon érez­zük azt, hogy vigasztalóra van szükségünk. Még a legbátrabb, legkitartóbb és áldozathozatal­ban legfáradhatatlanabb ke­resztyén szív is érzi, hogy mi­alatt terhei folyton növeked­nek, erősítésre és bátorításra van szüksége és tisztán a maga erejéből mindent elhordozni nem képes. De a kinek-kinek jutó terhek, nyugtalanságok és nyomorúságok együttesen az egész emberi világ életét teszik nehézzé és ma mindenki szom- júhozik, legalább egy kevés, legalább egy-két napra elégsé­ges vigasztalás után. Pünkösd ajándéka a vigasz­talás. Nem az emberi szenvedé­sek tekintetében, hanem a ke­resztyén lélek élete szempont­jából. A Szentlélek tesz bizony­ságot az Atyáról és a Fiúról. Mégpedig olyan bizonyságot tesz, amelyik feljebbvaló min­den emberi vigasztalásnál. Mert mialatt az emberek ilyen öldöklő háborúba keveredve pusztítják egymás életét, váro­sait, tulajdonait és senkisem Í érezheti biztonságban sem a tulajdonát, sem a jövendőjét, ezen az ünnepen minden em­beri hitnél magasabb bizony­ságtétel történik arról, hogy a Teremtő Isten gondviselő Atya, a háború nincs az Ő tudta nélkül, de nincsen anél­kül sem, hogy Istennek ne volna a háború következmé­nyei tekintetében általunk még nem tudható és fel nem ismer­hető szándéka mivelünk és ez­zel a világgal. Mialatt látszólag maga a keresztyénség is meg­rendül és válságba jut az evan­géliumellenes élet és cseleke­detek miatt, a Szentlélek bi­zonyságot tesz arról, hogy a keresztrefeszített és feltáma­dott Fiú a világ örökkévaló Megváltója, akinek a kereszt­fája árán mindenből, nemcsak háborúból, hanem kárhozatból is van menekvés. Erről az Atyáról és erről a Fiúról tesz bizonyságot a Szentlélek és az ő bizonyságtétele igaz. Luther azt mondja: ,,A Szentiélekről azt kell tanítani, hogy Vigasztaló. Ez a mód­szere, tiszte és tulajdonsága. Önmagában való isteni lénye­géről ne vitatkozzunk, isten­ségére nézve a Szentlélek az Atyától és a Fiútól elválaszt­hatatlan isteni lényeg. Szá­munkra azonban Vigasztaló a a neve“. Luther azután kifejti, hogy ezt a nevet azért érdemli meg, mert arról biztosít, hogy bűneink meg vannak bocsátva, a halál meghalt, az ég megnyílt s ránk mosolyog. Másik helyen pedig azt mondja: ,,A teljes Szentháromság mindegyik sze­mélye azon van, hogy a sze­gény nyomorult- embert bűn­ből, halálból, ördög hatalmából megigazulásra, örök életre, Isten országába segítse“. Nyilvánvaló, tehát, hogy itt csakugyan egészen más termé­szetű vigasztalásról van szó, mint amit az ember általában keres. Mert akinek szétvágta a lakását a bomba, vagy a háború forgataga elválasztotta család­tagjaitól, az elsősorban azt a vigasztalást keresi, hogy majd hozzá fog jutni új otthonhoz, ismét egybekerül szeretteivel és valahol és valamiképpen folytatni fogja tudni eddig való életét. Ehelyett pünkösdi aján­dékul a Szentlélek azt a vigasz­talást adja, hogy az Atya meg­bocsátja a Fiú áldozataiért a bűnöket, hajlékot ad neki az ő atyai házában, teljesebb és magasabb életre tartja meg ke­gyelmesen akkor, amikor a föl­dön való életének végére jut, vagy már át is jutott azon. A Vigasztaló tehát nem a régi élet visszatérését, hanem új életet ígér. Hit nélkül ebbe nem lehetne belenyugodni, mint ahogy a hitetlenek nem is akarják bevenni ezt a vigaszta­lást, azok azonban, akik a hit­ből valók és a hitben vannak, megtanulják abból, hogy Isten többet ad, mint amennyit mi kigondolunk, mert mást ad és másképpen adja, mint ahogy várjuk. Pünkösd ajándéka te­hát más életről beszél és lénye­gében azáltal vigasztal meg, hogy ezt a szenvedésekkel és nyomorúságokkal teli életet azokhoz a bűnökhöz köti, ame­lyeket nekünk kegyelmesen megbocsát. Ha a hitnek ezt a titkát megérted, azt fogod mon­dani a Szentiélekről, amit pün­kösdi énekünk így mond: ,,Óh mi édes Vigasztalónk! . . .“ 1

Next

/
Thumbnails
Contents