Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-20 / 21. szám
wmifflET 32 templomban egy héten át ugyanabban az időben áll Isten színe elé Budapest evangéliumi egyházainak egész népe. Amikor hazánk és fővárosunk soha nem próbált veszedelemmel áll szemben, soha és sehol sem hallott alkalmat készít erre Isten: 32 templomban hangzik a megtérésre hívó Evangélizáló bizonyságtétel május 21-i, vasárnapi kezdettel, pünkösd ünnepéig minden nap d. u. 6 órakor. Valamennyi templomban egységesen A tékozló fiú példázatáról. Sorozatosan, miért is ki ne hagyjunk egyetlen napot sem. Legyünk most ott templomainkban, mint a legnagyobb ünnepeken szoktunk. Hívjuk, kérjük és hozzuk el azokat is, akik talán évek óta nem voltak templomban. A nehéz magyar időkben találjunk haza mennyei Atyánkhoz mindnyájan. Az egyes estéken a következő tárgyakról lesz szó: Május 21: A messzeség igézete. Május 22: Hová süllyedhetek? Május 23: A legnehezebb út. Május 24: Miért engedi Isten? Május 25: Aki a bocsánatot megszerezte. Május 26: Minden értelmen felül. Május 27: Az örömtelen fiú. A beszédeket evangélizáló bizonyság- tételre kész lelkészi és világi férfiak tartják. Az evangéhzáció színhelyei: Evángélikus egyház: 1., Bécsikapu-tér, III., Dévai Bíró Mátyás-tér, IV., Deák-tér 4., VI., Fóti-u. 22., VII., Vilma kir.-nő-út 17—21., VIII., Üllői-út 24., X., Kápolna-u. 14., X., Si- mor-u., XI., Bocskay-u. 10., XII., Bö- szörmé'nyi-u. 22., XIV.,‘Szugló-u. 49—51. Református egyház: 11., Szilágyi Dezső-tér 3., II., Torockó- tér 1., III., Kálvin-u. 4., V., Pozsonyi-u. 58., V., Szabadság-tér 2., VII., Vilma ki- rálynő-út 7., VIII., Kőris-u. 13., VIII., Salétrom-u. 5., IX., Mária Valéria r. tel. 78., IX., Kálvin-tér 7., X., Ihász-u. 15., X., Üllői-út 90., XI., Darányi K.-u. 5., XII., Böszörményi-u. 28., XIII., Frange- pán-u. 43., XIV., Róna-u. 197., XIV., Thököly-u. és Aréna-u. sarok. Német nyelvű evangélizáció: Gr. Klebelsberg Kunó-u. 20. Baptista egyház: VIII., Nap-u. 40. Methodista egyház: VI., Felsőerdősor-u. 5. Keresztyén Ifjúsági Egyesület, VIII., Vas-u. 2/c: minden este 7 órakor ifjúsági evangélizáció. ,,Áron is vegyétek meg az alkalmakat, mert a napok gonoszak”. Kiilmissziói összejöveteleket rendez a magyarországi Evangélikus Misszióegyesület budapesti és környéki tagjai részére minden hónap második hétfőjén az egyetemes egyház imatermében; VIII., Üllői-út 24., pontosan fél 7 órai kezdettel. — Május 8-án Müller György és missziója c. tartott előadást dr. He- rendy (Hermann) Béláné tanárnő. — Június 12-én Misszió, kultúra és tudomány c. beszél Ferenczy Zoltán s. lelkész. — További előadások címei: Misszió és imádság, Misszió és pénz. 2 Istentisztelet az óvóhelyen! Múlt vasárnapról eddig még számomra ismeretlen lelkészi szolgálat elvégzését jegyezhettem fel lelkészi naplómba. Óvóhely avatást végeztem. Nem is csak egyet. Időm javarésze vele telt el. Délben indultam, itthoni templomi szolgálatom után az első ilyen funkcióra s este, jóval napnyugta után tértem haza az utolsó szolgálatról. Az első óvóhelyavatást egy héttel előbb előj egyeztették már, a többiek aznap jöttek. Ifjúsági körünk tagjainak s gyülekezetünknek figyelmét felhívtuk arra, hogy egyházunk is szívesen résztvesz szolgálatával ezeken az ünnepélyeken ott, ahol a ház lakóinak egy része evangélikus; sőt kívánatos is, hogy híveink megvédve egyházunk érdekeit, elhívják a szolgálatra saját lelkészeiket is. Lelkésztársaimnak eddigi tapasztalata az volt, hogy nagyon bensőségesek az ilyen alkalmak. Rendszerint a ház apraja-nagyja résztvesz rajtuk s olyanok is közelebb kerülnek Isten igéjéhez, az evangéliumhoz, akik soha semmi kapcsolatot nem tartottak fenn egyházukkal. Saját tapasztalatommal is megerősíthetem ezt. Tegyük meg azonban még egyszer elmúlt vasárnapi sétánkat. Első utam egy Hársfa-utcai kis bérházba vezetett. Dunántúli, artikuláris gyülekezetből származó, 55 év körüli evangélikus házmester fogadott. Siri csend az udvarban. Mintha riadó után lennénk, egyetlen embert sem látok. Lépteink zaja veri csak fel a csendet. — Hol vannak a többiek, a lakók? — kérdem kíváncsian. — De nem is várom meg a feleletet, mert abban a pillanatban válaszképen énekszó üti meg a fülemet. Az óvóhelyen, templomi áhítatba merülve ül már mindenki, többeknek énekeskönyv van a kezükben s úgy, amint ilyenkor, templomozás előtt faluhelyen szokás, énekelnek egv-egy éneket. Éppen a „Mint a szép híves patakra“ . . . dallama zsong odalent. Megható lesz ez a szolgálatom, érzem előre. Ilyet még nem láttam Pesten. Könnycsepp jelenik még a szememben s torkomat valami fojtani kezdi. Arra gondolok: Isten tudhatja csupán, milyen lelki áldásokat tartogat ezekkel a mostani nehéz időkkel számunkra. Talán most fog majd felújulni a szenvedést átélt protestánsoknak házi áhítata, vagy a katakombák mélyére szorult keresztyénség újra meg fogja mutatni legyőzhetetlen erejét. Már lent is vagyunk, hirtelen feláll az egész gyülekezet, imádságba merül, magam az orgonákkal és gyöngyvirágokkal díszített, a getsemánéi jelenet képével ékeskedő oltárhoz lépek. Dunántúli evangélikus testvérem ebben a pillanatban megszólal: Énekeljük el a 256. ének 1. és 2, versét. Már zeng is az Erős várunk. Szárnyaló dallama egybefonja az egész gyülekezetét. Kivétel nélkül mindenki fújja, harsogja: „Erőnk magába mitsem ér, Mi csakhamar elesnénk, De küzd velünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk . . .’* Azután imádkozom, igét hirdetek. Jákob történetéből olvasok fel egy részt s bizonyságot teszünk mindnyájan arról, hogy ha Isten csak egyetlen kemény követ adott volna nekünk ezen a helyen, amelyen fáradt, üldözött életünket megnyugtathattuk, rajta álomba merülve intést nyerhettünk, már akkor is méltó lenne oltárt emelni az Ö tiszteletére. Isten azonban sok támadás és gyakran rémítő halál ellen adott oltalmat. A gyülekezet minden tagja áment mondott szavaimra, amikor hirdettem: Béthel az ez a hely, Isten háza, Isten jelenlétének helye. Igehirdetés után megint imádság következett, melyben áldást kértünk a hazára, az egyházra, könyörögtünk békességért, a ház minden felekezetű, rangú és korú lakójáért. Áldás és a Himnusz fejezte be a magasztos és feledhetetlen istentiszteletet. Utána még sokáig együtt maradtunk. Ismerkedtünk egymással, szívünket kitártuk egymás előtt. A légo-parancsnok — maga is evangélikus ember — elmondotta, hogy kötelezővé tette az avatóistentiszteleten való részvételt. Előzőleg névsort olvasott, a ház minden légo-szolgálatra kötelezett tagját megfelelő karszalaggal látta el, a tűzoltókból díszőrséget szervezett, közösen vásároltak oltárképet s az a terve, hogy máskor is fognak istentiszteletet tartani odalent. Délután újabb meghívásokra folytattam utamat. Egy Elemér-utcai nagy bérházba mentem. A katolikus lelkész szolgálata után végeztem istentiszteletet az óvóhelyen. Itt is felekezeti különbség nélkül volt együtt a ház minden lakója. Minden terem zsúfolásig telt áhítatos hívekkel. A bejárat ajtaján fehér virágokból készített kereszt, az oltárok roskadoztak a sok illatos cárágtól. Máskor is kell istentiszteletet
