Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-20 / 21. szám
tartanunk ezen a helyen — biztatgatták egymást az emberek. Az Aréna-út egyik háztömbjének óriási légo-pincéjében már aránylag kevesebben voltunk. Ezt azonban nem róhatjuk fel a lakóknak. Későn határozták el magukat ennek- az avatásnak mai megtartására s' idő hiánya miatt nem ért el mindenkihez az értesítés. Alkonyra járt már, amikor a Baross-tér egyik házához érkeztem. Légoparancsnok-nő fogadott. Csak hárman vagyunk evangélikusok: férjem, fiam és jó magam — mondotta —, de kötelességemnek tartottam, hogy evangélikus egyházam lelkészét is elhívjam. Jelentem, hogy nagyrészt együtt vagyunk. Félve kezdtünk az „Erős várunk“-ba. Hogy tudja maid együtt-énekelni a sok másvallású hívő ezzel a néhány evangélikussal?! Isten azonban csodálatosan megszégyenített bennünket. Három-négy verssor után, előzetes szövegmondásra mindenki ismerte a dallamot. Lelkemben ott zsong a sok kedves emlék. Fáradtan bár, de lélekben megújulva mondok köszönetét itthon Istennek ezért a napért, amely a legtöbb áldást éppen nekem hozta. A folytatást, az eredményeket ma még nem láthatjuk. Az azonban kétségtelen, hogy mindenkinek egy életre szóló feledhetetlen élménye egy óvóhelyen tartott isten- tisztelet. Vele Istenhez közelebb jutnak a lelkek. Megismerkednek azok a hittestvérek, akik tíz-húsz év óta egy fedél alatt laktak ugyan tálán csak egy emelet, vagy egy fal választotta el őket, de a fővárosi élet- berendezkedések miatt, különböző hivatásmezőn állva, nem is volt alkalmuk a találkozásra. A testvér református egyházban nagyon érdekes esetet jegyeztek fel egy menyasszonyról és egy vőlegényről. A közeljövőben óhajtják megtartani esküvőjüket s már előre kikötötték, hogy ha lehet, a templomi óvóhelyen esküsznek. A furcsa kérést azzal indokolták, hogy örökké emlékezni kívánnak az első nagy légitámadásra és arra, hogy Isten őket milyen csodálatosan megtartotta. Ugyanis a házukat telitalálat érte s ők csak úgy menekültek meg a halál elől, hogy a szirénázás alatt nem futottak hazáig, hanem a templom óvóhelyén húzódtak meg. Isten háza volt menedékük. Csodának tartják életbenmaraaásukat s Isten kezét nem is akarják ezután elengedni. Amikor hálásan megköszönöm Istennek ezt a feledhetetlen napot, szívemben reménység kél aziránt, hogy óvóhelyeken tartott istentiszteleteken keresztül feltámad egyházunkban újra a házi áhítat gyakorlása. az egy-egv házban lakó hívek jobban megismerik egymást, a kis közösségek megismerkedése is könnyebb lesz a lelkésszel és így Isten megint bizonyságot ad nekünk arról, hogy ő a gonoszát is jóra tudja felhasználni. Pásztor Pál. A nemzeti megújhodás folytonos lehetősége 1. Általánosan elterjedt vélemény szerint a népek, a nemzetek életében is az ifjúkor után a férfikor és azután az aggkor és halál következik. Ez az elmélet a népek, nemzetek, az egyes ember életével való elsietett összehasonlításaiból keletkezett. Igaz, hogy eddig sok nép, nemzet elpusztult és helyettük új nemzetek léptek fel a történelem hangos küzdőterére, de ha alaposabban vesszük vizsgálat alá ez elméletet és minden részletre kiterjedő tanulmányozás tárgyává tesz- szük, akkor csakhamar belátjuk tarthatatlanságát. Ha a nemzet vigyáz faji erejének épségére, akkor a nemzet fennmaradása elsősorban nemzeti öntudatból, hivatásába, jövőjébe vetett hitétől és a közösségi (erkölcsi) erőinek egészétől függ. Más erősebb népek leigázhatják az öntudatos és küldetésében bízó népet és még sem tudják megsemmisíteni, ha faji és közösségének összetartó erői épségben maradtak. A mondottakat igazolja a magyarság esete. A törökdúlás évszázadaiban a nép faji és közösségi ereje egészséges maradt -a magyar parasztságban és a tősgyökeres ép fajerővel rendelkező középnemesi körökben, ennek köszönhetjük fajunk, nyelvünk, ősi magyar népi kultúránk fennmaradását. A magyar parasztság közösségi erejét kiegészítette a nemesség - nemzeti hivatástudata és ígv együttesen biztosították magyarságunkat. Hírek Finnországból Lelki munka a frontkatonák családjai körében. A Magyarországon is ismert Jouko Karanko evangélikus tábori lelkész az egyik napilap hasábjain nyilatkozott erről a kérdésről. Megemlítette, hogy az ú. n. Frontkatonák Szövetségében eddig 10 tábori lelkész szolgált, kiknek elsőrendű feladatuk volt, hogy a frontkatonák és azok családjai között fenntartsák a folytatólagos összeköttetést. A Frontkatonák Szövetségének lelkészei tehát tulajdonképen utazólelkészek, kik szabadon utaznak mind a frontokon, mind a hazai területen s ezáltal a leghitelesebb adatokat tudják szolgáltatni egyrészt a családtagoknak a frontokon harcoló katonák életéről, másrészt ezeknek a hazai területen élők hogylétéről. A frontkatonák különös óhaja volt az. hogy éppen a tábori lelkészek legyenek az összekötők, mivel — mint Karanko lelkész mondotta — e lelkészek nem pusztán az üzeneteket viszik és hozzák egyik helyről a másikra, hanem elsősorban Isten Igéjével akarnak minden dísz nélkül szolgálni mind a katonák, mind az otthon maradt családtagok körében. A 40 éves Fehérszalag-Szövetség március 25-én tartotta ünnepi közgyűlését, melyen írja Petra a Szövetség munkájáról és munkásairól a következőket mondotta: „A nő egyik legfontosabb feladata a társadalom életében a keresztyén alapon álló alkohol-mentesítő (Magyarországon a „Kék kereszt”) munka. A Fehérszalag munka Amerikából indult el 1873 karácsonyán, mikor is kb. 200 főből álló női csapat csapszékről csapszékre menetelt, ahol egyházi énekeket énekelve és imádkozva akartak hatni a részegeskedőkre, beláttatván vleük azt, bogy mennyire ártalmas életükre, családjukra, valamint a közre az alkohol fogyasztása. A F. Sz. munka Finnországban 1877-ben indult el Vaasa nevű városban, ahol Hilda Hellmann, nővérével együtt a részeges matrózok, foglyok és gyermekek között végeztek e téren mentő és építő munkát. A Szövetségnek jelenleg 1000 tagja van' 70 egyházközségből. A Szövetség elnöke Tilda Lauha esperesné, ki az 1937-i finn-ugor lelkészkonferencián hazánkban is járt és nagy barátja lett Magyarorzágnak. A Szövetség feladatai közé tartozik még, hogy nagy városokban ú. n. Fehér-Szalag Szövetség házakat építsenek, ahova a városba felutazó magányos nők kapnak szállást, és ellátást, megszabadítva ezáltal az ilyeneket a város különböző veszélyes csábításaitól. Minden évben megrendezik az ú. n. abszíinens-napokat, valamint a szokásos csendes napokat. Nevelő munkájuk kiterjed az ifjúság, sőt a vasárnapi iskolások táborára is. Élénk munka az ..önképző-körök“ területén. Ez az ú. n. önképző-kör, vagy ahogy Finnországban mondják: tanulmányi-kör rendszer a munkás, ill. cselédleányok, vidéken a mezőgazdasági munkával foglalkozó leányok és fiúk (16-tól felfelé) életében végez nagyhatású és eredményes munkát. Hétszáz- nyolc önképzőkör dolgozik az ország területén, melyben a következő tárgyú könyvek kerülnek megvilágításra és az azokban foglaltak elsajátítására' A finn-ugor nemzetség könyve, Az ifjú3
