Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-20 / 21. szám
Budapesti evangélikus és református templomokban egy héten keresztül mindennap beszélni fog a bibliai tékozló fiú példázata a szívekhez. A bibliai tékozló fiú fog szólani a maga történetéről a mai tékozlókhoz. El fogja mondani eltávolodását az atyai hajléktól, könnyelmű életét az idegen városokban, nyomorúságát az idegen emberek között, azután hazaforduló gondolatait, míg belőlük megtérés, visszaindulás lett. Ez a csodálatos evangélium felejthetetlen egyszerű mondataiban az emberi élet legmélyebb ösztöneire, legsúlyosabb bűneire, nehézkes megtéréseire vet a világ világosságától származó világosságot. Van ember, aki nem ismeri? Szörnyű vád ez az evangéliumot hirdető keresz- tyénségre. Van keresztyén, aki ismeri és nem tanul belőle? Szörnyű vád ez minden bűnös keresztyén szívre nézve. Az első rész megdöbbentő éles kép rólunk, emberekről. A tékozló fiú csak önmagáról beszél. Amit tőle hallunk, vallomás az életéről. Mi volna a vége? Legjobb esetben béres lenne belőle. Ha volna minden tékozló fiúnak elegendő testi ereje megtenni a hazafelé vivő utat és ha volna elegendő lelki ereje megtenni a teljesen alázatos bűnvallást minden méltatlanságáról és ha az teljesednék vele, amit ő maga is igazságosnak és szomorú sorsa emberi szívvel elgondolt megjavításának kiszámított, akkor is csak béres lenne belőle. De a példázatot a m\ Urunk monElmegyek dotta el, aki nemcsak az embert ismerte teljesen, hanem aki egyedül ismerte teljesen az Atyát is. Ez már az újszövetség Istene: az Atya. Aki vétett az atyai ház törvényei ellen, aki méltatlan lett a gyermek névre, azt hazavárja, de nem büntetésre, hanem kegyelemre. A bűn, amellyel ez az Atya meg- szomoríttatik, bűn marad és Istennek felettünk való szomor- kodása rajta van a mi számadásunk lapján. De az evangélium megtanítja, hogy ez az Atya határtalanul és teljesen szeret. Nem elveszíteni, hanem megtartani akar. Isten szívében nincs elveszítő szeretet, csak megmentő szeretet van. A példázatbeli Atyának a használatlan saruja, a fiókban lévő gyűrűi és az ünnepekre szolgáló főöltöző ruhája csendben várakoznak az időpontra, amikor felhallatszik: Húzzatok sarut a lábára, adjatok gyűrűt az ujjára, hozzátok elő az én főöltöző ruhámat. Bőséges, megremegtető szeretet ez. Még a szeretetnél is több: kegyelem. Figyeljétek meg, hogy ez a tékozló fiú, amint atyja arcába nézhetett, amint érezte annak ölelését és csókjait, nem tudta befejezni az előre betanult mondatot, azt már nem tudta kimondani: tégy engem eggyé béreseid közül, mert már áthevítette őt az a váratlan szeretet, amelyik nem beszélt semmit a bocsánatról, csak örvendezett a meghalt és feltámadott, elveszett és újra megtalált fiúnak. Most már hiába nyugtalankodik és irigykedik a nagyobbik fiú, hiába gyanakszik visz- szatért testvérére és hiába nézi emberi szívvel az isteni kegyelem csodáját, ez többé meg nem változik. Isten megkegyelmez azoknak a bűnösöknek, akik Jézusban megismerték Őt, mint Atyát. Lesznek keményszívű testvérek ezután is és meg fogják keseríteni ezután is sokaknak az életét, de a kegyelem kiárad a tékozlófiúk világára és ember többé meg nem állíthatja azt. Bűn és bünhő- dés, háború és félelem, keresztfa és feltámadás mögött a világ Atyja áll, aki megbékéltette magával a világot az Ő Egyszülöttjében. Lehet megtérni? ez kevés. Kell megtérni? ez a kiindulás. Budapest evangéliumi keresztyén népe ne keressen ebben a nagy méretűnek nevezhető evangélizációban semmiféle irányú tüntetést. Alkalom ez, csendes alkalom, áldott alkalom arra, hogy tékozló fiúi életét, az Atya várakozó szere-: tétét és a Krisztusban adott kegyelmet alázatos és menekvő szívvel megismerje. Háborús félelmek közül, életgondok felhői alól, óvóhelyek mélységeiből, bűnös nappalok és éjszakák lelkifurdalásai közül, végül pedig a bizonytalanná lett élet minden árnyékai közül hívja elő ez a szent alkalom Budapest evangéliumi népét erre a szívből fakadó sóhajtásra: Felkelek és elmegyek az én Atyámhoz . . . K. L. 1
