Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-04-29 / 18. szám
Nem akarjuk megjegyezni, hanem egyszerűen el akarjuk felejteni annak az egyik külföldi vezetőpolitikusnak a nevét, aki legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy Európát minden kímélet nélkül el kell pusztítani és arra kell utasítani elsősorban a légihaderő katonáit, hogy rombolják össze a városokat, falvakat, templomokat, kórházakat és ne kíméljenek semmit és senkit. Mi, akik az emberi élet folyását nemcsak győzelem és vereség, nemcsak bukás vagy dicsőség szempontjából nézzük, hanem messzebbre tekintő távlatokból: nem a még bekövetkezhető pusztítások miatt borzadunk meg ettől a szándéktól, hanem azért, mert ezt keresztyén ember mondotta. Mi ugyanis Isten igéjének világosságánál érzékenyen vesszük észre minden szóról és minden cselekedetről, hogy az bűnös-e, — ugyanakkor pedig bizonyosan tudjuk azt is, hogy minden bűnre eljön a maga idejében Isten büntetése. Minél elvete- mültebb és ártalmasabb valamelyik bűn, annál keményebben és erősebben. Mert ha a bűn bűn marad ugyan az egészen kicsiny dolgokban is, a bűnösnek nemcsak bűnéért, hanem bűne következményeiért is felelnie kell Ha tehát keresztyén ember annyira visszaél hatalmával, hogy semmit nem törődik azzal a mérhetetlen szenvedéssel, nyomorúsággal és pusztítással, aminek felidézése az ő hatalmából történik, szinte sajnálni kell őt- keresztyén szívvel mindazért a felelősségért, mely egykor elbírhatatlan lesz számára. Nagy vigasztalás számunkra az, hogy mi ezzel a megdöbbentő magatartással szembeállíthatjuk azt az igazságunkat és meggyőződésünket, hogy mi ebben a háborúban tisztára védekező helyzetben vagyunk. Hatalmas világbirodalmak mérkőznek most a földön. Mi nem tengerekért, levegőben való uralomért, olajért vagy vasért harcolunk, hanem az életünkért. Megmaradásunkért. Űgv harcolunk, ahogy Nehémiás próféta könyvének negyedik részében olvassuk a próféta felhívását nemzetéhez: „Harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért“. A mi harcunk tehát védekezés. Amit ellenségeink el akarnak pusztítani, azt mi megvédeni akarjuk. Amit hazánkra és otthonunkra, nemzetünkre és családi életünkre rá akar zúdítani a sötétség és a gonoszság fejedelme, annak mi Isten nevével állunk ellene. És ha tulajdonképpen a világ szemében az csupán természetesnek látszik, hogy akit támadnak, az védekezik; hogy akitől el akarják venni az életet, az mindenképpen megpróbálja megtartani azt; és akinek fel akarják perzselni a házát, az még égési sebek árán is el akarja oltani a tüzet: tulajdonképpen a pusztító és az építő szellem áll szemben egymással. Mi az építő szellem mellett állunk. Jézustól tanultuk, aki minden veszendőt megtartani jött. Elesetteket felemelt, vakoknak látást, bénáknak épséget, bűnösöknek bocsánatot, halottaknak életet és elkárhózandóknak szabadítást hozott. Most nagyon nehéz ez az idő. Most már mindenkinek vagy ide, vagy oda kell állania. Az egyenként kijutó teher és próba oda fog szorítani mindenkit a megkárosítottak közé annál hamarabban és annál biztosabban, minél kevésbbé tartozik a védekezők közé. De azért egyszer majd ez is csak elmúlik és sorjában mindenki befejezi a neki jutott földi életet. Eltétetik az anyaföldbe. Az is, aki kíméletlen pusztítást parancsol, az is, aki végrehajtja, az is, aki talán élete feláldozásával védekezik ellene. De ezzel még nincsen vége. A földi nemzedékek számára a pusztítás, a védekezés és az újjáépítés egyenlegéből majd megszületik a jövendő. Ez majd utódainké lesz. De Isten ítélete rajtunk fog végbemenni. Sajnáljuk azokat, akik gonoszul és embertelenül pusztítanak — sajnáljuk, mert Isten ítélni fog felettük. És bátorítjuk azokat, akik védelmezik hazájukat, gyermekeiket, házukat, lelkiismeretüket, hitüket — bátorítjuk őket, mert Isten fog ítélni felettük is . . . 1 t Pusztítás és védekezés
