Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-04-15 / 16. szám
értette. Az ember sorsa félelmetes és kérdésszerü sötét szakadék fölött hajszálon lebeg és a lét borzalom. 2. Azok azt, hogy a lét szenvedés, szavakkal tagadják, tettükkel igazolni kénytelenek. És pedig azzal, hogy egész erejüket a szenvedés legyőzésére használják. Az ember egyénileg ki tud mászni. Nem kell itt feltétlenül arra gondolni, hogy az idők folyamán a szenvedésnek hányféle ellenszerét találták meg és hogyan biztosították magukat, valami örömet mégis össze tudjanak kaparni. Ilyen ellenszer elsősorban a gazdagság. De itt van az élvezetek minden faja és neme. Itt vannak a különböző világszemléletek, amelyek arra jók, hogy az embert kellemesen elringassák egy illúzióban. Mindezek alacsony, általános és közönséges dolgok. Van azonban magas és nehéz eljárás, amivel az ember magát a szenvedés alól kivonja és a szenvedés ellen biztosítja. Bizonyos, hogy a keleti yoga sok ága ilyen. Ha valaki sok gazdagságot gyűjt, vagy élvezetekbe vet' magát, vagy világszemléleti búvóhelyet épít, a szenvedést tudatlanul és közvetve próbálja elkerülni. A yoga több faja ezt tudatosan és közvetlenül teszi. Rendszeres fegyelemmel letépi magáról mindazt, ami fájhat. De a módszer akár alacsony és tudattalan, akár magas és tudatos, az eredmény egv: az ember magát a szenvedő létből kiemeli és a boldogságot eléri. Mindenki tudja, hogy ez nem lehetetlen. Azt is tudja, hogy: szabad. De ez távolról sem a dolog vége, sokkal inkább ez a közepe s a helyek legveszélyesebbike. A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte, amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözöltek közé. Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet. Az első bölcs az élményt nem bírta és belehalt; a második elméjében megzavarodott; a harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg. Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen. A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud és a boldogságot elérheti. De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert, aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt. A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget. A harmadik negyedrész a boldogságot magába zárja és önmagának tartja meg és nem ad belőle másnak. 3. Mondják, hogy egy király, az Istent megkérdezni követet küldött Delphoiba. A választ megkapta, de nem volt megelégedve. Gyanakodott és nem hitt. Bizonyságot akart. Elhatározta, hogy az Isten tudását próbára teszi, újra követet küldött a jóshelyre és azt kérdezte: Mit csinálok éppen abban a pillanatban, amikor követem ezt a kérdést felteszi? A válasz a következő volt: A király szobájában egyedül van és eszik. A király most már hitt. Mert tényleg úgy volt. A választ nem volt nehéz megadni. Aki gyanakszik és az Isten jóslatában kételkedik s aki mindenekfölött való kétségtelen bizonyosságot akar, az szobájában egyedül van és eszik. A mennyországot megjárt bölcsek közül a harmadik. Mindent magának tart meg, egyedül csakis magának, bezárkózik szobájába és ott eszik magának és önmagának és még azt sem engedi, hogy ebédnél lássák. Manu mondja: Aki önmagának főz, tiltott dolgot követ el. 4. A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tudást, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős. Egyrésze belehal, egvrésze eszét veszti, egyrésze a kincset magába ássa és senkinek sem ad belőle. Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik. A boldogságot csak az bírja el, aki e’osztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldték, az útrabocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, WfflMffl IT tását jelzi a két félnek egy közös „munkás” név alatt való összefoglalása, jelezve azonban mindkettő munkamódszerének különbségét. Ez a jelzés azonban nem értékelhető, sőt egyenlősítő. Benne van az is, hogy valamennyien, akik így, ilyen értelemben „munkások”: valakinek, a nemzetnek munkásai. És mint a nagyobb közösségnek szolgálók, egyenlők. ... hogy érdekes beszámolót adott egyik kéthetenként megjelenő lapunk elhallgatott és nem közölt beszédekről. Ezek között figyelmünket a legjobban az ragadta meg, hogy valaki követelte, hogy mai nevelésünkben kapjon szerepet mai, ismeretlen hőseink példája, így is van. Tárjuk oda ifjúságunk elé és a nagyközönség elé azt, hogy kik azok, akik a munka, vagy a háború vonalán teljesítményükkel, hősiességükkel kiemelkednek. Nem csak a régi nagy hősök példájára van szükségünk, hanem a kortársakéra, mert azokban a saját magunk számára is megnyíló lehetőségek tűnnek elénk. Ezekkel kell lelkesítenünk és biztatnunk a csügge- dőket és megacélozni erejüket a nagy harcok között. .. . hogy egyik napilapunk felszólítja a közönséget, hogy foglalja el a zsidók helyét a színházakban. Eddigi színpadaink ugyanis a közönség nagyobb százalékát alkotó nem keresztyén tömegek ízlését szolgáltatták ki. Ezért is hanyatlott alá annyira a színművészet, mind tartalmában, mind előadásában. Most azonban az eddig mások által elfoglalt helyekre lépjen a keresztyén közönség és követelje meg, hogy ízlésének megfelelő, keresztyéni szellemű művek kerüljenek a színpadra. Sajnos, egy kissé nehezen fog ez menni, mert sokan vidékre költöznek, de nem árt majd, ha az utóbbi években nagyon bizonyossá lett jövedelmekért újra egy kissé meg kell dolgozniok, jó és komoly munkával, nem konjunktúrális időkben mindenféle darabbal fellépő színházi vállalkozóinknak. vkm. Olvastuk A kisebb könyvkiadók egy pár igen érdekes és reprezentatív mű kiadósával jelentkeztek az utóbbi időben. Ezek közül először is említsük meg az Exodus könyvkiadó munkáját, amelyik Nagykállói Fényes István: Debrecen városának... az 1664-ik esztendőben esett dolgairól írt verses krónikáját hozta ki a könyvpiacra. Ez, az eredetiben az 1658—64. évi öreg jegyzőkönyv vegén, a tisztán maradt levelekre írott verses munka, a város akkori jurátus nótáriusa keze által íródott. -Hónapról- hónapra menve, színié naplószer űen írja le azt a sok nyomorúságot, ami a város akkori lakosságát abban az időben éri. Egyszerre több helyre adózik, csakhogy békében hagyják, és mégis valamennyi fél egyszerre nyúzza és sanyargatja. A város újra meg újra kénytelen polgáraira róni a terhet és ez nem megy olyan egyszerűen. Pedig ez az év már a felszabadító hadjáratokra való előkészületek éve, de talán ez a fő baj, valamennyi készül és valamennyi adóztat. Mindezt jól írja le a verses krónika, amelyben szép talán nincs is, csak csupa nyomorúság. De jó 5
