Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-04-01 / 14. szám
a mélyben is, akármilyen épülettömböket építne a jövendő mérnöke: templom lenne ebben a városban is, mert ott még nagyobb szükség volna Krisztusra. A nemzeti és állami élet jövőbeli alakulása nem függetleníthető a város leikétől. Ott dől el a nép sorsa is. Nem lehet közönyös senki előtt az, hogy Krisztusé-e minden város, vagy az összes magyar városok? Egyik vidéki pályatársam azt állította, hogy városaink magatartásukért elnyelik méltó büntetésüket. Eddig valóban rengeteg város fizette meg súlyos véradóját s minden városlakó ember tisztában van azzal, hogy sok víz fog lefolyni a Dunán addig, amíg a Jánoshegyről gyönyörködni lehet a legszebb város, Budapest kivilágított panorámájában. Érzi minden városi ember a reáváró szenvedések özönét és önmagában épen a virágvasárnap előtti meditálásaiban csak arra gondolhat, hogy ez a város is és minden város is, azaz ma minden veszélyeztetett község mégis csak Krisztus városa. Ez a tétel szószerint értendő. Aki a városokat pusztítja, Isten vagyonát sérti, s ha a város megsemmisül és a keresztyénség értékes tárgyai pusztulnak, még ha kevesebbet érnek is az embernél és pótolhatók is, mégis sebet ütnek a keresztyénség testén is. A Jeruzsálembe bevonult Krisztus átment az elővároson is. Ott még kertek is voltak. A tavaszi lombosodó fák termésre szánt gallyai Krisztus lába elé kerültek s a város első értékei így hevertek a diadalmas városhódító előtt, de ő rögtön kiterjesztett igényét az emberekre és az emberi kézzel alkotott, városban található tárgyakra is. Minden kriszianizált gondolkodású lélek abban a meggyőződésben van ma is, ^°gy mi emberek csak sáfárok vagyunk s ami a miénk, még a legdrágább is, Krisztusé. Ez a mondat egy világnézet kiragadott mondata, de egyben egy egész világ komoly és megingathatatlan meggyőződése is, amelyben a világ minden államának keresztyénéi egyetértenek: a berlini katakomba istentiszteleteken épepúgy, mint katonáink tábori istentiszteletein. A lankadatlan bizalommal várt utolsó felvonás végeredménye is csak az lehet, hogy Krisztusé lesz minden város és mindegyik meg fogia érni az ő dicsőséges bevonulását. G. L. Levelek a kibontakozás elé Ezeket a leveleket azokhoz írom, akiket ez a háború lelki válságba sodort. Nagyapám már gyári munkás volt s apám is, én is az vagyunk. Mi máskép látjuk a munkás-leiket és munkás-műveltséget, mint ti, — mondtad. — M4r nagyapám szervezett munkás volt s öreg napjait a könyvek mellett töltötte. Apám dalárdista volt és egy munkáskönyvtár kezelője. Engem hamarabb tanított írni-olvasni, mint iskolába kerültem. Mindig azt mondta: tanulj fiam, annyit érsz majd, amennyit tudsz. Én valóban ebből az „érdekből“ tanultam. Fiatal munkás koromban nősültem, már két gyermekem volt, mikor munkámból kiestem. Zsákhordást vállaltam szakmunkás létemre, de azokban a keserves napokban is bejártam a könyvtárba. Testileg nagyon fáradt voltam, s azzal szellemi fáradtság is jár. Azért olyan eltompult sok nehéz testi munkás szellemi élete. De mi, a szakszervezetben nevelt és a tudásszomjra felébresztett munkások épen ez ellen küzdünk elsősorban a magunk életében azzal, hogy mégis műveljük magunkat. És a mások életében azzal, hogy harcolunk a kötött munkaidőért, a szabadidőért és a munkáskultúráért. Sok tanár nem ébreszt fel annyi lelket a tudás és műveltség szeretetére, mint mi, művelt munkások. Mi hivatásunknak érezzük a kultúrmunkát. Nem ponyván szórakozom, mint a diákok. Nagyon rendszeresen tanulunk. Amit én olvastam, azt én tudom is. A művelt emberek általában mindenfélét olvasnak, s semmit sem jegyeznek meg belőle. Én úgy irányítom az életemet, úgy építettem ki világnézetemet, ahogyan azt olvasmányaimból vettem. Mi munkások r,agyon hálás olvasók vagyunk. Mi hiszünk a tudománynak. Ti még a tudományban is* kételkedtek. Amit viszont a tudomány nem tud elismerni, azt nem hisszük, ti azonban az eszetekkel szemben is hisztek EÉNGBMlSag 5. A felvétel után az áttérést az áttérési, illetve a konfirmációi anyakönyvbe be kell jegyezni. Ez anyakönyvek jegyzet rovatában fel kell tüntetni, hogy az áttérési anyakönyvben milyen szám alatt szerepel. 6. Az áttért egyháztagot áttérése után is állandó lelki gondozásban kell részesít eni. 7. Ha az áttérőnek gyermekei vannak, az átvevő lelkész gondoskodjék arról, hogy a gyermekek vallása tekintetében érvényes törvényes rendelkezések végrehajtassanak, nehogy esetleg mulasztás révén a törvény szerint evangélikussá váló gyermekek előbbi vallásukban maradjanak. Gondoskodjék a lelkész arról is, hogy az áttérő az áttérés megtörténtét az összes rá vonatkozó anyakönyvekben feljegyeztesse. 8. Amergtyiben tényleges katnai szolgálatot teljesítő egyén kíván evangélikus egyházunkba belépni, az a reá nézve illetékes protestáns katonai lelkésznél jelenti be áttérési szándékát; a szükséges vallási oktatást azonban, ha az illetékes katonai lelkész nem evangélikus' vallású, a terület szerint illetékes polgári evangélikus lelkész tartozik végezni. 9. Ez az utasítás annak meghozatalával lép hatályba.” Ezt a határozatot az egyetemes közgyűlés közli a protestáns tábori püspökkel is. Szóvátesszük ... hogy nagyon örvendetes jelenségnek találjuk a gyermekek iránt újabban megmutatkozó nagy szeretetet. A villamoson külön felszólítás nélkül is felállnak az emberek a karján gyermeket cipelő anyák előtt. De nagyon tévednek az udvariasok, ha azt hiszik, hogy ezzel mindent megtettek. Igaz ugyan, hogy a népszaporodás elősegítéséhez szükséges a társadalom megfelelő lelki beállítottsága, amelyik ebben az udvariasságban kedvezően mutatkozik meg, de ez nem jelenti még a szükséges áldozatkészséget is. Éppen most, a háború egyre jobban kiélesedő csatái közepette van szükség arra, hogy a gyermek iránti szeretet megmutatkozzék. Most kell gondolnunk a nemzet jövőjére és most kell felkarolnunk azokat a gyermekeket, akik különben elvesztek volna. Ehhez azonban áldozatos adományok kellenek és ezeket azoktól várjuk elsősorban, akik szeretik a más ember gyermekét, de maguk kényelmi és szórakozási szempontból nem neveltek. Vállalja minden gyermektelen házaspár cgy-egy gyermek, hadiárva vagy ha3 •
