Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-12-20 / 51. szám

egyházáért a legnagyobb áldozatokat hozta, az egyház rangosaitól a legkevesebb elismerést sem kapja. így érkezik meg azután gyermekkora vidékére s húzódik meg egy szerény plébánián, ahol mindjárt magához veszi rossz rokonai egyik ellátatlan gyermekét s megkezdi agpkorának leáldozó napfényes életét, mindenkitől elhagyatva, skót humorával és horgászbotjával.

Lelkészek számára rendkívül ajánlatos ez a könyv. Igazi papitükör, amelyben, ha van is torzó, az az angliai viszonyok s a szerző különleges írói helyzetével megmagyaráhzató s így meg is érthető. Viláoiaink is olvassák el ezt a könyvet. Egy velünk immár ellenséges viszonyban élő állam egyházának sok érdekesen feltárt részlete alkalmat ad a kifelé való figvelésre is és arra is hogy befelé tudjon mindenki nézni s meglátni azt, hogy ésszerű papok mennyi hűséggel tudnak szolgálni. A misszió és külmisszió barátai pedig határozott kíváncsisággal vehetik kezükbe ezt a könyvet, hiszen ebben a könyvben olyan bizalmas részleteket találhatnak, melyekből előttük eddig elrejtett missziói problémákat ismernek meg. .Végül pedig minden olyan fiatalembernek a kezébe kellene adni ezt a könyvet, akit vagy rá akarnak beszélni a lelkészi pályára, vagy önmaga érzett indítást a lelkészi szolgálatra. Akit megragad egyszer Chisholm páter hiúságmentes és önmagától minden dicsőséget elhárító magatartása, s aki ezt az életet szívesen választja magának, az valószínűleg későbbi teológiai életében nem fog más pályára való átnyergelés kérdéseivel foglalkozni.

Szokatlannak tetszik az, hogy egy regénnyel, mely római katolikus egyházi kérdéssel foglalkozik, ilyen részletesen foglalkoztunk s ennyire közel vittük ezt a kérdést olvasóinkhoz, de úgy éreztük, hogy e könyv megismerése sok komoly intelmet tud adni papok és világiak, egyházukat szeretők és egyházi ügyeiket elhanyagolok számára egyformán.

G. L.

Karácsonyi istentiszteletek Budapesten

December 25-én:

A Deák-téri templomban d. e. fél 10 órakor német nyelven Güttler Vilmos, 11.15 dr. Kékén András (rádiós), d. u. 6 órakor Gádor András. — A fasori templomban fél 10 órakor Pásztor Pál, 11 órakor Kemény Lajos, ugyanakkor a gimn. dísztermében Kemény Péter, 4 órakor Pásztor Pál, 5 órakor német nyelven Güttler Vilmos. — Kőbányán 10 órakor Szabó Aladár, 4 órakor Bagár Iván. — A Simor- utcai templomban 11 órakor Majba Vilmos. ■— A Fóti-úti templomban 11 órakor Rimár Jenő, 5 órakor Farkas Ferenc. — A Rákóczi-úti templomban 10 órakor tót nyelven dr. Szilády Jenő, 5 órakor magyar nyelven Kökény Elek. — Aréna- út 7. sz. alatti imaházban 3/4l0 órakor Kökény Elek. — Gyarmat-u. 14. sz. alatt

10 órakor Farkas Zoltán. — Angol-u. 25. sz. alatt 11 órakor Scholz László. — Ullői-út 24. alatt 11 órakor Csaba László. Szvetenai-utcában 10 órakor dr. Halász Kálmán. — A budai-vári templomban

11 órakor dr. Varsányi Mátyás. — Az óbudai templomban fél 9 órakor német nyelven Stovicsek Gusztáv, 11 órakor

6

Egyet nem birt elviselni: a nemzetietlen és az egyházellenes irányzatot. Látta, hogy növekszik ez a front s azért figyelmeztetőleg intett arra, hogy tegyünk félre minden partikuláris szempontot, mert csak úgy bízhatunk abban, hogy a nagy népi öntudat felébredése során elérjük magyar és keresztyén népünk kívánságát és Isten segítségével erős kádere leszünk a nemzetietlen és egyházellenes irányzat ellen felvonuló frontnak.

Hogy a magyar evangélikusok a húszesztendős kisebbségi sorsot becsülettel megállották, megedződtek s hívek maradtak egyházunk történeti hagyományaihoz és elveihez, ez mindenek felett a vezér, Szent- Ivány József érdeme. Sírjára letesszük hálánk, szeretetünk koszorúját. Ennél csak az ő munkája drágább, melyet önzetlenül és odaadóan végzett egyháza és nemzete javára. Lie. Fizély Ödön.

Szakadék és híd

Újabban egyre jobban szoktunk örülni annak, hogy a magyar társadalom lassan-lassan már egymásra talál. A középosztály elhagyja az értelmiségi pályák biztos fedezékeit és kimerészkedik a mindennapi élet terhesebb és főleg bizonytalanabb mezőire is, a fixfizetés nélküli pályákra, az ipar és kereskedelem berkeibe. Ugyanakkor örömmel könyveljük el általában azt is, hogy azokban a rétegekben, amelyek eddig a kultúra elől mereven elzárkóztak s bizonyos fokú „passzív resistentia”-ba húzódtak vissza, feltámadt a művelődés és a közeledés vágya. Megrohamozzák a polgári iskolákat és amit ifjúságukban elmulasztottak, most pótolni igyekeznek: megszerzik a polgári iskolai végzettséget.

Kétségen kívül érdekes jelenség mind a kettő és nagyon örvendetes is. Azonban mind a kettőnél mutatkozik egy pár meggondolásra indító körülmény, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ezek közül az első, hogy az előbb említett hátoldalról meginduló, egymás jelé törekvés tulajdonképpen nem más, mint egy társadalmi rétegnek, az úgynevezett „kispolgárságnak” önmagában való mozgása és forrongása. Mert észre kell vennünk azt, hogy az az „úritársadalom'’, amelyiket a legtöbbet támadtak eddig a fixfizetéses állások felé való törekvéséért, a bizonytalannal szembeni gyávaságáért, valamint azért, hogy a többire gyávaságában veszélyes vonzóerőt jelent; tulajdonképpen nem változott meg, hanem csak kiválik a már beolvadottnak látszó egyedeiben a „polgári társadalom” nevezetű csoportból. Lássuk meg tisztán azt, hogy egyes kivételektől eltekintve, a régi és „úri” családok még ma sem látják szívesen, ha gyermekeik gyakorlati pályára mennek és ha ez minden tiltakozás ellenére mégis megtörténik, csendes degradálást látnak benne. Azok, akik ezzel nem törődnek, hanem engedik, hogy gyermekeik a jobban jövedelmező gyakorlati pályákra menjenek, azokból a rétegekből valók nagyrészt, amelyek még csak második, vagy harmadik, de legfeljebb negyedik generációjukban „vannak fenn” az úrinak nevezett társadalom cifra nyomorúságában. így tehát az a második, amit ezzel kapcsolatban meg kell látnunk, az, hogy a társadalmi kiegyenlítődés helyett, amely pedig éppen a mai kor legfőbb követelménye, újabb társadalmi elkülönülés következik be, amelyik sem önmagában, sem pedig várható következményeiben nem kívánatos jelenség.

Szakadék keletkezik a szemünk láttára. A történelmi neveket, címereket viselő „kísnemesi” családok újra csak kisajátítják maguknak az értelmiségi pályákat, amiket azonban csökkenő számuknál fogva nem tudnak betölteni. A családonkénti átlag 2.2—2.5 gyermek akkor, amikor az utánpótláshoz (és még nem a növekedéshez) kb. 3.5 gyermekre van szükség családonként, nem elegendő. Az értelmiségi pálya ilyetén kisajátítása pedig az utánpótlás és felfrissülés kizárását jelenti, mert az a társadalmi réteg, amelyik a középkori polgárság magasabb műveltségére törekszik, vagy legalább is egységes kultúrát és világnézetet tűz ki szeme elé, a gyakorlati pályát tartja meg a saját számára és az értelmiségit már csak a kisebb kereseti lehetőségek miatt is helytelennek bélyegzi.