Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-22 / 47. szám
PMCnikWil FT AM 9 fa(05 tiuk Sok bajunk van a címekkel. Sokszor találkozunk különböző formáival. A napokban kaptam pld. egy megkeresést, melyet így címeztek meg „Nagytekintetű és Nagyságos Evangélikus Plébániai Hivatalnak". Sajnálom a feladót, hiszen nagyon sok fejtörést okozhatott néki az a probléma, hogyan is kell címezni egy levelet, melyet valamelyik evangélikus lelkészi hivatal részére kell feladni. Bizonyára, mikor a címzést megírta, arra az álláspontra helyezkedett, hogy sokkal jobb több jelzőt adni, mint kevesebbet, mert így a címzett nem sértődik meg. Igaza is volt. mert a helytelen címhasználat miatt hamar sértődés támad a jó magyarok között. Két vagy három esztendővel ezelőtt én is nagyon megjártam. Valakinek egy hivatalos válaszadásban a Nagyságos cím helyett a Tekintetes címet adtam. Az illető úr azon nyomban feljelentett az esperesemnél. Panasszal élt ellenem, mondván, hogyan jövök én ehhez? A kassai sírban pihenő Nagyságos Fejedelem, ha tudná, hogy ma milyen sokan formálnak jogot az ő címviseléséhez?! Engem a feljelentés akkor arra buzdított, hogy külön tanulmányokat folytassak a címek területén. Ma már tudom azt, hogy pld. a hercegprímásnak mi a hivatalos címe. Higyjék el, sokan zavarban lennének, ha a hercegprímásnak kellene levelet írni, én tudom a címet, csak tessék hozzámfordulni. Meg kell azt is említenem, hogy címkutatásaim alkalmával seholsem találtam taxativ felsorolást arra, hogy kit illet, vagy kit nem illet a nagyságos cím. A tekintetessel már jobb a helyzet, ezt a címet joggal viselhetik a diplomával bírók. Az igazság kedvéért jegyezzük meg azt is, hogy még mindig akadnak olyanok is, akik a tekintetes címet jobban szeretik, mint a nagyságost. Ismertem egY jegyzőt, aki a könyvügynököt azért dobta ki, mert nagyságosnak merte címezni. Egészen bizonyos, hogy a rengeteg cím és rang területén nagyon nehéz eligazodni. Van valami neobarokk cikor- nyásság a címek birodalmában. Valami keleti vonás, régtől kísértő úrhatnám- ság hozza felszínre nap, mint nap az új címeket. Már miniszterek is felemelték szavukat a címkórság ellen. Hiábavaló munka és harc ez, nincs eredménye. Úgy látszik, bele kell nyugodnunk a megváltozhatatlanba. Vaov pedig országos megmozdulást kell ellene szervezni. Egységes frontot alakítani ellene, az erők teljes bevetésével kell felvenni a harcot. Ebben a harcban az egyháznak kell az első lépést megtenni A lelkész legyen lelkész, hivatala pedig lelkészi hivatal. Valaki azt mondta, igen, de hol marad így a tekintély. Nagy baj az, ha a lelkész „tekintélyét" csak a címei tudják biztosítani. Mindez eszembe jutott azért, mert egyházi sajtónkban újabban egyre többször olvassuk az ilyen címeket: alespe- res, főesperes, tanügyi esperes, tb. esperes. Azt nem is kell mondanom, hogy egyházi alkotmányunk ilyet nem ismer. Ellenben arra vigyáznunk kell, hogy csak egy lépés választ el bennünket a még következő címek lehetőségeitől: pld, címzetes esperes, valóságos espe2 Kollektiv támadás a keresztyénség ellen A novemberi vasárnapokon világszerte, történelmi egyházak szószékein és parányi közösségek előadó emelvényein: a keresztyénség léte és annak sorsa szolgál tartalmúi az igehirdetésnek. E vasárnapok valamelyikén szokott lenni — a különböző egyházi szokásoknak engedve, — a halottak vasárnapja is, amelyen szimbolikus gondolkodású lelkészek, főként a dialektikai teológia exegezisének hatása alatt, beszélnek a keresztyénség vagy az egyház exisztenciájáról s általában veszélyeztetett létproblémáiról. Ebben az évben a novemberi vasárnapokon megnyilatkozó teológiai és hitbeli kérdéseket különösen aláfesti az a sokrétű tény, amely világszerte, szinte gombnyomásra, szervezett formában mutatkozik meg. Ezek a jelenségek mind a keresztyénség gyengülésével, esetleges végével számolnak, vagy legalább is annak nagy mértékben való átalakulását igyekeznek prófétálni. A mostani háború világviszonylatban is azért nagy háború, mert a szembenálló ellenfelek félreérthetetlenül kinyilatkoztatták azt, hogy egyik félnek a porondon kell maradni. Ha a komoly szavakat komolyan megtartják, akkor e háború végén nem lehet kiegyezéses békét remélni, hanem vagy győzelmet, vagy bukást. Ezt a tételt lassan belevésik a ma született gyermekbe is. S ha ez a lehetőség ma élő ember előtt komoly valóság lesz, akkor érthető, hogy a ma meglévő lelki hatalmak és szellemi jelenségek is osztoznak vagy a győzelem áldásaiból, vagy a vereség szenvedéseiből. Ez a gondolatsor egészen világi területen folyik, lehetőleg az egyházak megkérdezése nélkül s anélkül is, hogy az egyházak, vagy általában a keresztyénség vitalitásáról bármily formában is meggyőződtek volna. A keresztyénség belső élétébe való betekintés bizonyosan másról győzte volna meg a sorskérdéseket találgató embereket. Félrevezethette a mai gondolkodókat az a sok érdekes mozgalom és jóindulatú szándék, amely az egyház területéről nagyon is az el- világiasodott területre kívánkozott. Legutóbb pl. a francia református egyház elnöke, M. Boegner, aki párisi leikészi működése óta állandóan azon fáradozik, hogy a keresztyénség ökumenikus céljait szolgálja, mint hazájának jövőjéért aggódó államférfiú, bizonyosan nemes szándékoktól vezettetve azt a javaslatot tette, hogy a francia protestántiz- mus és katolicizmus, tekintettel országuk nehéz helyzetére, találják meg a békés és közös munkát. A francia róm. kát. lelkészek bizonyosan legalább olyan jó franciák, mint M. Boegner, de ők csak azt nyilatkoztathatták a békegalamb felbocsátásakor, hogy egységes keresztyén munka csak a Rómához bűnvallóan visszatérő magatartás után következhetik. Ezt a protestántizmus részéről nemes nemzeti szándékok miatt megmutatkozó békekészséget minden európai állam katolicizmusa ezzel a rideg álláspont kihangsúlyozásával válaszolja meg s lehetetlen azt gondolni, hogy maga a nép, annak csak a kisebbik, az értelmes és gondolkodó része, ne venné észre s ne jegyezné fel magának azt, hogy van keresztyénség s még sincs egy gondolatban élő keresztyénség. Miután a keresztyénség két jobbik felének ez a közeledni soha nem sikerülő szándéka a hitetlen Európa és a hitetlen Amerika eüőtt sem rejtegethető tovább, érthető, hogy a keresztyénségen kívül álló európai és amerikai államférfiak, újságírók, vagy új eszméket termelő elhivatottak, nyilatkozatokat tettek és tesznek olyan irányban, hogy a mai keresztyénségtől eltérő formát kell keresni a ma élő vallások egységesítésére. Ezt a szándékot akár kimondták itt, vagy ott, vagy még csak indiszkréció folytán jutott a nyilvánosságra az ó, vagy az új hazában, a dolgokon, még inkább a jövő tervein semmit nem változtat. Ezt mindenkivel szemben és elsősorban a bűntudatban élő keresz- tyénségnek magának kell tudni. Tudni kell ezt annak a bátor holland róm. kát. karnak, mely nehéz helyzetében is meg merte ismételni azt a nyilatkozatát, hogy a nemzeti szociálizmus felé hajló híveit nem az egyházak életét, nekünk, protestáns magyaroknak, csak az az egy
