Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-22 / 47. szám

Nulla pengő kilenc fillér

Ezt a címet szándékosan azért írjuk így, hogy valamiképpen olvasóink félre ne értsék és rosszul ne olvassák, hanem jól megjegyezzék azt, hogy minden pengő nélküli kilenc fillérről beszélünk akkor, amikor megállapítjuk, hogy lelkészeink és segédlelkészeink, akik állami elemi iskolában evangélikus vallástant tanítanak, az elmúlt 1941—42. iskolai esztendő második felében egy-egy vallástani óráért nulla pengő kilenc fillér tiszteletdíjat kaptak.

Ne kérdezze senki csodálkozva, hogy ez mikor történt. Most történt. 1941. év november havában. Most érkezett meg ugyanis az értesítés arról, hogy a bányai egyházkerületnek a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az egyházkerületben az óraadók által végzett összes állami elemi iskolai hitoktatás óradíjaira az elmúlt tanév második felére ezer pengőt bocsátott rendelkezésre. Ezt az összeget a püspöki hivatal felosztotta és egy óra díjazásaként egy félévre egy pengő 50 fillér esett. Ha nagyon ga- vallérosan 16 órát számítunk egy féléven belül, mint megtartható órát egy-egy osztálynak, vagy egy-egy csoportnak, akkor egy óra díja kilenc fillért tesz ki. Olyan sokat lehetne beszélni erről a kilenc fillérről. De szégyenkezünk, arról beszélni, hogy a hitoktatást végzőnek, míg odamegy és ott van órán, többet kopik a cipőtalpa, a ruhája, az egészsége és az önérzete, mint- amennyi ez a kilenc fillér. Szégyenlünk arról is beszélni, hogy ez az eset azok

közé a kifigurázásra alkalmas esetek közé sorolható, amikor a magyar kir. adóhivatal két- három fillér adóhátrálékot kiír és behajt néhány pengő költséggel. Mert, ha összeszámítjuk a püspöki hivatal levelezését, az esperesi hivatalok portóit és a postautalvány bélyegköltségét, végül a kézbesítési díjat, akkor még ez a kilenc fillér is lecsökken arra nézve, akinek a kezébe jut, mint munkadíj és felszed magára egy csomó költséget mindazoknál, akiknek a kezén átment.

Igazságtalanok volnánk, ha meg nem állapítanánk azt, hogy emlékszünk olyan esztendőre is, amikor nem kilenc fillér, hanem tizenöt fillér jutott egy- egy óradíjnak. Onnan emlékezünk erre, hogy már akkor is csodálkozó és méltatlankodó szavakkal kérdeztük: tudhat

valaki igazán illetékes vezető a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban arról, hogy a vallás- és a közoktatás dicséretére tizenöt fillérrel lehet Magyarországon díjazni a keresztyén népnevelés legszerényebb és legigénytelenebb munkásait? Most azonban ezt már nem is kérdezzük. Most már a díjazásnak a nagyságába beletörődünk, nagylelkűek vagyunk és előkelőén azt mondjuk, hogy mi nem is nézünk a pénzre, nekünk egészen mindegy az, hogy tizenöt fillér, vagy kilenc fillér jut-e egy órai munkadíjnak, nekünk most ennél sokkal nagyobb problémánk van. Nem attól félünk, hogy a sokirányú küzdelembe sodródott keresztyénség Magyarországon is veszedelmek közé kerülhet

és a magyar állam akkor csökkenteni találná a saját állami iskoláiban a vallástanítási órákat, — ettől nem félünk. Az ellenkezőjétől félünk. Attól tartunk, hogy a magyar állam hatalmas népnevelési és iskolaszaporítási programmja folytán annyira megtalálnak szaporodni az állami elemi iskolai vallástanítási órák is, hogy ez a maradék kilenc fillér már nem bírja ki. Erre az esetre előre megmondjuk, hogy mi fog történni. Óraadó hitoktatóink, akik között körülbelül egyforma számban vannak idősebb és fiatalabb lelkészek, valamint tanítók, tovább fogják tanítani a magyar evangélikus gyermekeket nemcsak minden zúgolódás nélkül, hanem azzal a benső megkönnyebbüléssel és önérzettel, hogy végre nem kapnak semmit azért a munkáért, amit úgysem, tudtak megfizetni.

Tudjuk, hogy ma sokkal nagyobb dolgok történnek körülöttünk is és velünk is. Van elég gondja, baja államnak, népnek, egyháznak, mindenkinek. Nem érdemes a tegnap hibáit hánytorgatni, a jelen hibáin jajgatni, hanem minden erőt összefogva, okosabb és jobb jövendő előkészítésén kell munkálkodni. Ehhez a jövendőért való munkához eddig is önérzetesen adtunk és ezután is bőségesen fogunk adni úri fe- lülfizetést, úgy, ahogy a hegyi beszéd kívánja: adjatok jó mértéket, megnyomottat, megrá- zottat, színig teltet. . . Nincs az a kilenc fillér, ami ettől el tudna téríteni minket. . .

1