Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-02-01 / 5. szám

génvek témájukkal még nem találtak el a hazai földig. Inkább csak nyugat hőseiről és a megújult olaszok küzdelmeiről írnak. És mégis csak jobb lenne, ha ifjúságunk a mi igaz, s szabad múltúnk eszméin nevelkednék, mint az idegen nyugat történetein. M.

Két bemutató

1. Tamási Áron: Vitéz lélek.

(Nemzeti Színház.)

Tamási Áron, a székely lélek és a zamatos erdélyi beszéd irodalmi tolmá- csolőja háromfelvonásos „komoly já- ték"-ot írt Vitéz lélek címmel Mint minden írásában, ebben a színművében is erdélyi és irodalmi, a legnemesebb transylvanismus művészi képviselője. Mondanivalója egy magasabbrendű etika szolgálatában áll, tehát irodalmi; a kifejezés eszközéül, darabja szereplőiül a székely népet választotta, tehát erdélyi. Ezért jelent az ő lokálpatrióta írói ler- mése az egyetemes magyar irodalom számára egyéni csillogású és maradandó értéket. •

Már a darab címe meghökkentő és sokatmondó. A vitézségről szól, de ebben a harcban a test nemesebb vésze, a lélek mutatja be hősiességét. A darab színtere egy székely falu a világháború után, a román megszállás első éveiben. Hőse egy háborútjárt, kifosztott, de erős- lelkű és tiszta életű legény. Ö akarja felépíteni életét, ezért hirdet keresztes hadjáratot a hitetlenség és megnemértés ellen. Nem törődik a gáncsoskodások- kal, csábításokkal, egyenesen halad az útján. Küzdelmében segítő társa és harcának szimbóluma egy sok bajt felidéző szamár. Egy igénytelen állat, amelyik azonban keresztet visel a hátán. Ezt a keresztet látja maga előtt, amikor hite inogni kezd a harcban, ezért tud erős maradni és ezért éri is el vitéz lelke a győzelmet.

Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy fellegekben jáiő emberekről van szó, akiknek az élethez semmi közük; emberek a szereplők, falusi emberek. Azok között is lehet olyan, aki messzebb lát az átlagnál, aki például szánja oda az életét, nem törődve azzal, hogy követik-e őt. Minden szereplő élő és igaz. A cselekmény fordulatos és érdekes. Van benne drámai feszültség, humor, líra, féltékenység és szerelem. Legfőbb értéke azonban, hogy Tamási falusi emberek egyszerű életével igazolta azt az írói hitvallást, hogy a tiszta életű, erős hitű, bízni tudó ember eléri célját, ha az igaz és nemes.

2. Vaszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van.

(Vígszínház.)

Tamási darabja után nehéz Vaszary- ról írni. Egy egész világ választja el egymástól a két írót. Tamási minden sorából Erdély beszél egy költő hangján, Vaszary majd minden regényében és a most bemutatott vígjátékéban Páris-imá- data szólal meg. De milyen papírízű és valószerűtlen — arról nem is beszélve, hogy mennyire időszerűtlen — ez a párizsi álromantika! Csodálkozva és értetlenül kérdezzük: hát még mindig él ez a színpadi világ?! Milyen messze le6

szétszórtan sok ifjú hívünk akad (néha, sajnos, jóval több, mint felekezeti iskoláinkban), de viszont nincs egyházunk, vagy nincs külön hitoktatónk, pedig ifjúságunknak ez a része, igen szerény becslés szerint, evangélikus közép(fokú)iskolásaink legalább % részét teszi. Számolnunk kell tehát azzal, hogy ifjúságunk lelkigondozása terén is szónmny- egyház vagyunk, ahol ugyancsak missziói feladatok várnak ránk.

A másik a hely, idő és alkalmak kérdése. Fővárosunk egyházközségei egyedüliek talán, ahol ez a kérdés a gyakorlatban teljesen kielégítő igenlést kaphat. Itt tudniillik az ifjúsági istentiszteletek — a gyüle- kezetiekkel párhuzamosan — az egész tanév folyamán minden vasár- és ünnepnap a (fűtött) templomban folynak. Vidéki városainkban azonban igen nagy problémát jelent részint hideg évszakban a templomok fűtetlensége, részint a sátoros és külön ünnepeken a templom elfoglaltsága (úrvacsora). Ily esetekben az általános eljárás az szokott lenni, hogy az egyes iskolák vallástanárai az istentiszteletet az intézet torna-, dísz-, rajztermében, stb. tartják. Pedig ez a megoldás talán a legalkalmatlanabb és mindenesetre az ifjúsági istentisztelet céljával szögesen szembekerülő. Mert hiszen világos, hogy az az ember, akit egész ifjúsága alatt arra szoktattak, hogy a téli időszak alatt fűtött teremben vegyen részt az istentiszteleten, felnőtt korában lassanként egészen elmarad gyülekezetének a templomából, amit soha nem fűte- nek s amikor már az iskolatermi istentiszteleten nem is volna hely számára. A másik, ami ezt a megoldási módot ugyancsak alkalmatlanná teszi: a növendékek általános kiszoktatása a gyülekezet igehirdetés és szentségkiszolgáltatás által megszentelt és tradicionális istentiszteleti helyéről. Ehelyett legtöbbször egy olyan hétköznapi jelenetekhez kötött emlékezetű terembe kerül, ahol az istentisztelet komolysága és áhítata a maga teljességében legfeljebb a felnőtt és érettkorú emberek közt lenne kívánatos mértékben biztosítható és ahol az igehirdető is alig tud szabadulni attól a megszokott kényszertől, hogy szolgálata ne előadás, hanem bizonyságtevés legyen. Itt tapasztalható, hogy mily jelentőségük van a gyakorlati egyházi életben a keresztyén jelvények alkalmazásának, különösen a külsőségek iránt oly fogékony ifjúságnál. Itt tehát a mindenkép ajánlatos alapelvül az kívánkozik, hogy ragaszkodjék az ifjúsági istentisztelet is a lehetőségadta minden körülmények közt a gyülekezeti templomhoz, még ha különleges hideg alkalmakkor, a templom füthetőségének megoldása hiányában, meg is kellene rövidítenünk annak menetét. A másik eset, amikor a gyülekezeti templom nagyarányú elfoglaltsága teszi nehézzé az ifjúsági istentisztelet megoldását. A mi nyíregyházi kétnyelvű gyülekezetünkben vasárnanonként reggel hét órától folynak az istentiszteletek csaknem délig és csak nehezen lehetett féltizenkétórás kezdettel ezek után az ifjúsági istentiszteletnek itt alkalmat keríteni. Viszont így az egész tanéven keresztül templomunkba gyűjthetjük vasárnaponként városunk legkülönbözőbb közép(fokú)iskoláiba járó növendékeit, valóságos kis ifjúsági gyülekezetünk van, aminek közösségépítő ereje és jelentősége szinte felmérhetetlen. Nem vesszük őket akkor sem ki a templomból, amikor az a sátoros, vagy külön ünnepeken nem nyújthat alkalmat a külön ifjúsági istentisztelet számára. Ilyenkor rendszerint úgyis családostól megy a gyermek sokszor családi úrvacsoravételre a gyülekezeti istentiszteletre, tehát erre intjük s ezt kérjük tőle számon, ahelyett, hogy a legnagyobb ünnepeken a legkevésbbé alkalmas helyen tartanánk külön istentiszteletet.

Nincs egységesen tisztázva ezenkívül az ifjúsági istentisztelet liturgikus rendje és ennek perikópális kérdése még jóformán fel sem merült. Pedig sürgető és jelentős feladat ez annál inkább, mivel a gyülekezeti istentisztelet liturgikus és perikópális rendje már egységesítést nyert. A liturgikus rendben lévő egy ifjúsági istentiszteleti rend az egész évben természetesen nem használható, hiszen az egyházi esztendő különböző időszakai az ifjúsági istentiszteletek liturgiájánál éppen úgy megkívánják és szükségessé teszik az egyes ünnepkörökhöz való alkalmazkodást, mint a felnőttek gvülekezeti istentiszteletén. Ennek alapformája itt is az egyházi év jellegét kidomborító eddig használt liturgikus egységekből állhat csupán — a bevezetés szempontját tartva itt is szem előtt —, de korálanyagát erősen bővíteni és variálni kellene az ifjúság lelki igényeinek megfelelően. Erősen megfontolandó volna az ifjúsági istentiszteletek perikópa-kérdése is. A gyülekezeti istentisz-