Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-15 / 46. szám
Törtetők Illés Endre karikatúrája a Nemzeti Színházban. Illés Endre, akinek novelláit, irodalmi karcolatait és kritikáit mindig élvezettel olvastuk, színdarabot írt. Első színpadi művét a Nemzeti Színház mutatta be. A „Törtetők" négyfelvonásos karikatúra. A mai életnek, különösen a mai fiatalság életének szatirikus rajza. Illés Endre maga is fiatal ember még, de nem a húszévesek, hanem a harmincasok korosztályából, és éppen ezért igen érdekes állásfoglalása. Az egész darabból ez a legérdekesebb, öregek és fiatalok nemzedékellentéte gyakran tárgya volt az irodalomnak. Az utóbbi években meg éppen sokat hallottunk róla. Most a fiatalok egyik igen érdemes, irodalmi körökben jó csengésű névvel bíró tagja szólalt meg és húzott elválasztó vonalat a fiatalok 20 és 30 éves csoportja között. Ö, a fiatal, szimpátiájával az öregek oldala mellé állt. És aki ismeri a legfrissebb mai fiatalságot, az igazat ad neki. A mai fiatalság el van kényeztetve, sokkal jobb dolga van, könnyebb elhelyezkedési és emelkedési lehetősége, mint a mai harmincéveseknek, akiknek valóban kaput kellett döngetni —• sokáig reménytelenül — míg bebocsátást nyert, míg állást kapott, míg íróasztalt kapott, míg családot alapíthatott, dolgozhatott. Ezért egy kis irigységgel és az öregek mellé állva figyeli a mai fiatalság mohóságát, amellyel a könnyen kapott állást nem tartja elégnek és egyre többet akar. Sokszor kevés munkával és átugorva a nehéz és szükséges első lépcsőket, amit mindenkinek végig kell becsülettel küzdeni. Erről szól a darab. Két fiatalemberről, akik egy nagyvállalatnál dolgoznak és akik komikus véletlen folytán, protekcióval cégvezetővé lépnek elő. (Ez az előlépés is egy szellemes vágás a mai társadalom protekciótúltengése felé.) Ök igen hamar beleélik magukat az új állásba, de nem elégszenek meg vele, hanem egyre följebb néznek és céljaik eléréséhez nem a legszimpatikusabb és legkorrektebb eszközöket használják fel. Pedig, ahogy az egyik szereplőt jellemzik, neki csak a fellépése jó, csak az első szava sikerült, tovább nincs mondanivalója. Mégis ezzel a „törtetővel" kapcsolatban mondatja a negyvenéves Illés az öregeket képviselő vezérigazgatóval, hogy az öregeknek azért lassan hátra keli húzódni a fiatalok elől — de mindig csak egy lépéssel. A szerző végig irodalmi hangon szól hozzánk. A darab stílusában nincs törés, sem engedmény a közönség felé a hatás kedvéért. ízléses munka. De nem dráma. Párbeszédes formában szellemes karikatúra, igazi drámai mag és bonyodalom nélkül. Kitünően megrajzolt és jellemzett figurákat kapunk, akik élnek is a színpadon, nincs bennük semmi papírszerüség. A párbeszédek és egyes jelenetek is élénkek, lendületesek, de mégsem lesz belőlük színpadi mü. Felépítésében nem dráma. Ez a hibája a darabnak. Elindul a darab és vége- szakad egyszer, anélkül, hogy drámai beteljesülést kapnánk. Laki Tibor. Hirdessen az Evangélikus Életben ! 6 eg.yáltalán nem nősülnek meg. Számtalan szülő is mondotta már. hogy nem adja tanári pályára gyermekét, mert az nem felel meg az ő társadalmi helyzetének. A tanári pályán mutatkozó hiányokat, éppúgy, mini a tanár-feleségekben mutatkozó hiányokat vagy egyéb osztályokból származók feltörekvési vágya töltheti majd csak ki, vagy egyáltalán nem tölti ki senki. A szellemi proletariátus kialakulása folyik így le szemünk előtt. Nem úgy, hogy túltermelés lenne, és meg kellene elégedni kevesebb fizetéssel, hanem úgy, hogy lassan az értelmiségi pályák proletariátusává alacsonyodik le az a tanári rend, amelyiknek az értelmiségi arisztokráciához, vagy legalább is a magasabb értelmiségi középosztályhoz kellene tartoznia. Mert amikor a fenti nézetek miatt egyrészt egyre fogy a tanári pályára lépők száma, — másrészt pedig csak alacsonyabb társadalmi rétegek feltörekvő vágyának egyik lépcsőfokává lesz, nem beszélhetünk másról, mint szellemi proletariátusról, amelyik csak egy fokkal különbözik a testi proletariátustól. Ez pedig sem közvéleménynek, sem pedig értelmes, és gyermekük jövőjét szem előtt tartó szülőknek érdeke nem lehet. Mert lássuk meg egészen világosan: ha ez a helyzet nem változik meg, lassan idejutunk. A tanári pályán levők ma csak úgy tudnak megélni, ha vagy szakmabelivel házasodnak össze, és keres mind a férfi, mind az asszony, vagy akkor, ha a férfi különmunkát, ,,mellék- foglalkozást” keres és vállal, — amelyik néha jobban fizetett, mint a főfoglalkozása. Ismerek olyan fiatal tanárt, aki (olyan szakon lévén, hol nem kell dolgozatokkal törődnie) délutáni (3—6-ig) mellékfoglalkozásával többet keres, mint délelőtti tanításával. Emiatt természetesen kevés ideje jut a továbbképzésre, viszont családos ember lévén, mellékfoglalkozása nélkül nem tudni megélni. Ez aztán véleményem szerint olvan állapot, ami senki számára sem lehet kívánatos. Vállald a harcot és pusztulj bele! — követelheti-é ezt a társadalom és az ország azoktól, akik az ország ifjúságával foglalkoznak? Követelheti-é a társadalom tőlük ezt, akkor, amikor lenézi, és mivel csak a jövedelem nagysága szerint emel fel vagy taszít le embereket, — k^s jövedelmük miatt az értelmiségiek és a középosztály proletárjainak tartja őket? Minden jóérzésü ember nemmel kell, hogy feleljen ezekre a kérdésekre. De éppen ezért mindenkinek a gyermekei érdekében kell követelnie azt, hogy mind anyagi, mind szellemi téren rendelkezzék a tanári pálya olyan vonzerővel, hogy a kiválókat és erre termetteket vonzza és ne kényszerítsen másfelé senki odavalót, szabad szellemet, ennek a pályának igazságtalan alábecsülése. Kemény Péter. Időszerű egybázpedappi problémák Most kerültek ki immár másodízben azok a tervezetek és módosítások, melyek középiskolai rendtartásunk és fegyelmi szabályzatunk ügyét lesznek hivatva a jövőben korunk és helyzetünk igényeinek megfelelően egységesíteni. Bár ezeket hozzászólás, illetőleg véleményezés végett természetesen az elsősorban érdekelt tanári karjainknak küldötték meg, több oly tétele akad, mely megfontolásra egész egyházunk közvéleménye elé kívánkozik. A Fegyelmi Szabályzat 4. §-a nagyon helyesen írja elő iskoláink növendékei számára az egységesen kötelező tiszteletadást nemzeti felségjeleink, emlékeink (országzászló, hősök emlékműve stb.) előtt. Helyes főként azért, mert eddigelé növendékeink nem kaptak erre- nézve egységes utasítást Űgyannyira, hogy e téren a legnagyobb rendetlenség és összevisszaság uralkodott, bár gyakorlatilag a legtöbb belső, kegyeletteljes indításuknak engedve, végrehajtották már ezt. Felmerül azonban az a kérdés, hogy ugyanakkor nem kellene-e gondolnunk egyházi jeleink és jelvényeink (templom, kereszt, feszület, oltár stb.) előtti tiszteletadás biztosítására is. Amazt ugyanis levente, munkatáboros és katonai szolgálatuk minőségében már kötelesek ifjaink megtenhi, mert a nemzetvédelmi nevelés rendelkezése előírja, igen visszás volna tehát diákjainkban jövő egyházi nemzedékünket úgy nevelni, hogy ugyanakkor, amikor nemzeti felségjeleink előtt
