Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-15 / 46. szám

reink számára természetes volt az, amit állami és egyházi törvényeink egyértelműen állapítanak meg, hogy ismét integráns részeivé váljanak a magyarországi evangélikus egyháznak, addig sajnos, a hazatért német testvérek nagy része, nem számolt visszacsatolásának eizel a természetes folyományával, hanem fenntartani kívánja azt a különállást, amelyre a jugoszláv állam idejében tett szert. m

Az elmondottakkal csak a jogi helyzetet akartam nagy vonásokban felvázolni és a jelenlegi helyzetképet az egyetemes közgyűlés elé tárni. Kommentárt fűzni ehhez nem kívánok. Csak azt izenem innen hazatért német testvéreinknek: apáik is, ők is édes gyermekei voltak mindig a magyarországi evangélikus egyháznak, amelv édes gyermekeinek tartja most is őket. Ha kényszerű vándorlásukból visszatérve a szülői házba úgy érzik, hogy elintézni valójuk van, tárják fel a helyzetet oly bizalommal, mint amilyen szeretettel nyílik meg az ősi hajlék kapuja a fáradt vándor előtt és akkor látni fogják, hogy megvan a felmerülő kérdések elintézésének nemcsak a lehetősége, de megvan annak a módja és törvényes formája is. A mi oldalunkon álló egyoldalú megítélésre hajlamos egyes híveket pedig arra kérem, óvatosan nyúljanak ehhez a kérdéshez, mert a szenvedélyesség csak ronthat azon. Trianoni egyházunkon belül is vetődtek fel ugyancsak német részről a nyelvvel és népiséggel összefüggő problémák. Ezeknek a szemébe kell néznünk. Erre is vonatkozik megnyitóm más helyén hangsúlyozott megállapításom, hogy jaj az egyháznak, ha az örök Isten szolgálatából a politika útvesztőjébe téved. Akik a megítélésük szerint fennforgó hitéleti válság megoldását kívánják, minden melléktekintet nélkül maradjanak egyházi síkon. Akik pedig a másik részről ezzel a kérdéssel foglalkoznak, legyene# tisztában azzal, hogy a nyelv és a népiség isteni adottság s az ahhoz való ragaszkodás magában még nem bűn és lássák tisztán, hogy e kérdésnek megoldása döntő módon hat ki a hazatért Délvidék és a még hazavárt területek hasonló kérdéseinek rendezésére is.

A képből, amely köré mondanivalómat csoportosítom, végül még egy jelenetet akarok kiemelni. A templomba visszatérő sokaság élén ott van a szolgálati köntösét újból felöltött pap. A bolsevizmus abban a tudatban élt, hogy legyilkolta, vagy száműzte az egész papságot. De vannak még hála Istennek éhesen, rongyosan, felismeretlenül bujdosó papok, akik várják, hogy megnyílnak a templomok és ott teremnek a nép élén, az oltár előtt.

Egyházunk létének és fennmaradásának is az volt egyik legfőbb biztosítéka, hogy még a lulherani comburantur és a gályarabság idején is voltak hü pásztorai. Ma teológushiány van és ennek nyomán lelkészhiány fenyeget. Néhány évvel ezelőtt még túlméretezett volt a teológusok létszáma és a lelkészi pályán is a munkanélküliség beköszöntésétől kellett tartanunk. Akkor bizonyos aggodalmat támasztott bennem az a gondolat, amelytől nem tudtam szabadulni, hogy a más pályákon való elhelyezkedés nehézségei miatt a lelkészi pálya felé fordult a nem egészen odavaló egyének érdeklődése is. A mai helyzetben viszont, amikor nagyobb kereseti lehetőségükkel a gazdasági pályáknak nagy a vonzó ereje, az a gondolat vígasztal, hogy nagyobbrészt bizonnyal csak azok maradnak el a teológusok soraiból, akik a lelkészi szolgálatra nem tudtak volna egész lelket hozni. Kétségtelen azonban, hogy a hiánynak, még ha az anyagi okok dominálnak is annak előidézésében, vannak lelki okai is. Nézetem szerint a bajon való segítés lehetősége és módja is kettős. Elsősorban az egyház minden hivatásos szolgájának észre- kell vennie gyülekezetében és iskolájában azokat az ifjakat, akiket egyéniségük a lelkészi pályára predesztinál és szorgalmaznia kell a lelki ráhatás eszközeivel az ifjúnál és családjánál egyaránt, hogy az ifjú fejlődése ennek az elhwatásnak irányában haladjon. Az egyházi fórumok figyelmének felhívása útján pedig azon kell igyekeznie, hogy a lelki rátermettség és a hivatástudat az anyagi feltételeknek hiányán hajótörést ne szenvedjen. Itt azonban nem szabad megállnunk. Az összes magasabb egyházi közületeknek áldozatot is kell hozniok a teológusok megfelelőbb, jövendő hivatásukhoz méltó ellátása érdekében. De még tovább megyek, a közegyháznak mindent el kell követnie, hogy a lelkészi kar javadalma, szolgálata és nyugalombavonulása idejére egyaránt úgy rendeztessék, hogy az képzettsége színvonalához és állása tekintélyéhez méltó legyen, anyagi

nek ezután következő részét lapunk mai számában közöljük. Ezután Kuthy Dezső egyetemes főtitkár ismertette a felügyelő évi jelentését, mely az állam és egyház viszonyáról, a külföldi összeköttetésekről, a református testvéregv- házról, a lelkészképzésről, tehetségvéde- lemröl, az evangélizáció nagyjelentőségű munkájáról szólt. Külön kiemelte a jelentés Sárváry Landgráí Dezső dr. 200 ezer pengő értékű egyházi alapítványát, melyet édesatyjának, Landgráf János államtitkárnak emlékére tett, mely elsősorban a tanári pályára készülő teológusok támogatását fogja szolgálni.

D. Kapi Béla püspök közel egvórás jelentést terjesztett elő az egyházegyetem lelki munkájáról. Mindenekelőtt az igehirdetés evangéliumi voltának biztosításáról szólt. Azután a magángyónás kérdését említette, majd közölte, hogy az egyházi újévben az eisenachi perikópa epistolai része lesz kötelező a délelőtti igehirdetésre és ószövetségi része a délutáni igehirdetéshez. Elismeréssel szólt az egyetemi ifjúság körében folyó lelki munkáról, a balatoni istentiszteletekről, majd bemutatta a Belmisz- sziói Munkaprogrammot. Szólt az evan- gélizálások és konferenciázások munkájának továbbfejlődéséről, adatokat közölt az egvesületek életéről s végül bejelentette, hogy a közgyűlés az egyetemi lelkészi állást megszervezi. Egyetemi lelkészül Dezséry Lászlót választották meg.

A tárgysorozat fontosabb pontjai közül megemlítjük, hogy az egyetemes egyház elismerte Starke Sámuel püspöki címét. A Lalher-szobor ügyében örömmel vette tudomásul azt a jelentést, hogy a főalakot hetek óta faragják s meg van a remény, hogy a tavasz vagy nyár folyamán a szobor felállításra kerül. A délvidéki német evangélikusok kívánságainak megvizsgálása ügyében bizottságot állítottak össze, melyben a német evangélikusok is képviselve vannak. Az egyetemes közgyűlés fájdalommal vette tudomásul, hogy a bácskai németség a bányai egyházkerület közgyűlésén nem képviseltette magát, reméli azonban, hogy ebben az ügyben sikerül az állami és egyházi törvényeket kielégítő, békés atmoszférát teremtő megoldást találni.

A visszavonult egyetemes világi főjegyzőt, dr. Szelényi Aladárt, a közgyűlés igen melegen és megbecsüléssel búcsúztatta. Uj főjegyzővé dr. Konkoly Elemért, új aljegyzővé Wolf L§jos kelenföldi lelkészt és dr. Bendl Alajos, a budapesti egyházmegye főjegyzőjét választották meg. Dr Rásó Lajos egyetemes ügyésznek a főügyészi címet adta a közgyűlés nagy érdemei elismeréséül. Törvényszéki bírónak Járosi Andor kolozsvári esperest választották meg. Részletes referátumok és bizottsági megüresedett helyek betöltése után a közgyűlés véget ért. A több napig tartó, zsúfolt egyházi programmról és annak lefolyásáról ez alkalommal is a Magyar Értesítő adott bőséges tudósításokat.

i-iij*^r^Ti\i ~ -1 -*Halálozás. Schodilsch Lajos ny. felsőépítőipari iskolai igazgató, Budapest törvényhatósági bizottságának és a közmunkák tanácsának tagja, sok kitüntetés tulajdonosa, a pesti evangélikus egyház évtizedeken át buzgó presbitere 70 éves korában, Budapesten, rövid szenvedés után elhunyt.

3