Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-10-25 / 43. szám

MNCBKUSafr

karták volna. Vagy ezek a lánglelkű emberek nem vették volna észre a politikai ielleget? A reformációban Isten szent ügyéről volt szó és a terjesztők Isten emberei voltak. A terjesztőket semmiféle politikai hév, vagy cél nem ejtette, de nem is ejthette rabul. Az egyházdiplomáciát, a politikát mi sohasem értettük, ezt inkább az ellenreformáció munkásainál kell keresni, ámbár én azt sem merném állítani, hogy az ellenreformáció tisztán politikai jellegű volt pedig a cikkíró által alkalmazott módszerekkel ezt játszi könnyedséggel lehetne kimutatni.

Azt mondja tovább a cikkíró: ,,Az

sem tagadható, hogy spirituális célkitűzései mellett a reformáció törekvéseinek már eredetileg is majdnem mindenütt politikai célkitűzései voltak". Azt minden bizonnyal nem fogja elhinni, vagy nem akarja állítani a cikkíró, hogy az eperjesi, pápai, sárospataki, debreceni kollégiumok, a megépült templomok, a többi iskolák mind-mind politikai célkitűzések látható és megfogható eredményei voltak. A XVI. század politikai jellegű megmozdulásai a reformációtól teljesen függetlenek voltak és hol vannak ezeknek a megmozdulásoknak bármilyen eredménvei is? Ellenben a protestantizmus él és élni is fog mindaddig, míg Isten ügyét szolgálja.

„A protestantizmus nálunk a köztudatban gyakran egyenlő a negáció- val . . . Azon az alapon, hogy ,,én protestáns vagyok, nekem ezt nem kell csinálni", végső és nem ritka konzekvenciájában ,,én protestáns vagyok, nekem mindent szabad" alapon." Különös és sokszor visszatérő jellemzése ez a protestáns szónak. Negáció, ezt nekem nem szabad, ezt nekem így szabad stb. megnyilatkozások egy cseppet sem függnek össze a protestantizmussal, mégcsak nyelvtanilag sem, mert a protestantizmus gyűjtőfogalom, melyből e jellemzést meghatározó fogalmak nem hozhatók ki. Ezek a megnyilatkozások tiszta világosan a magyarságunkat, a különféle osztályok osztályöntudatát, snobságot, érdekköreit, stb. jelzik. Az egymásfelé tartásra, az együttes munkára mi már annyit megpróbáltunk, annyi lépést tettünk és annyi visszautasítás, annyi „negáció" volt a válasz, hogy azt még felsorolni sem tudnám.

Az ország útján sok magyar halad, közös cél felé haladnak. Azért nincs értelme annak, hogy közülük éppen azoknak, kik pár percre ünnepelni és emlékezni akarnak, elrontsuk az ünnepüket.

Fülöp Dezső.

Erdélyi hírek. Az erdélyi zsinatpresbiteri evangélikus magyar egyház Brassóban megjelenő Evangélikus Élet c. lapjából vesszük a következő híreket: „Az apácai gyülekezet új lelkészét: Kraj- csovics Tibort hivatalába beiktatta Sípos András esperes. A szakadáti magyar ev. gyülekezet tanító-lelkészi munkájával az egyházkerület Simon András tanító-lelkészt bízta meg. A temesvári gyülekezet vezetésére Semmel Viktor másodlelkész kapott megbízást. Az evangélikus egyházkerület a nagyenyedi ref. teológiai főiskolán képezteti ki az evangélikus lelkészjelölteket. Ezidőszerint négy ev. teológus van.

4

leni, amelyek adnak nekünk nagyszerű tanításokat, de lehet, hogy e jó tanítások birtokában s nagyszerű kezelése mellett is lemaradunk onnan, ahonnan semmiképen sem szabadna kiesnünk. G. L.

Sylvester Dános

1541-ben, kereken négyszáz évvel ezelőtt, igen nagy dolog történt a vasmegyei Űjszigeten. Egy Sylvester János nevű jámbor tudós, (akit a nyelvújítás kora óta Erdős! Sylvester Jánosnak neveznek) kiadta az első magyarnyelvű Üjtestámentum-fordítását, amely elejétől végéig saját munkája volt.

Istenes nagy vállalkozását még mi, a huszadik század emberei sem vehetjük tudomásul egyszerű és hideg tárgyilagossággal. Mert munkája nem a hideg értelemhez szólt. Sokkal inkább az egész emberhez. Még pedig ahhoz a magyar emberhez, aki már keresztülvészelte az 1526 és 29-es szörnyű magyar életsorsot és az utána következő tömérdek nyomorúságot. Ennek a lesújtott és az élet értelmét kereső magyar népnek kínzó kérdéseire akart választ adni Sylvester János, amikor a Biblia fölé hajolva, éveken keresztül azon tusakodott, hogy hogyan szólaltassa meg értelmes magyar nyelven az örök Istent.

Ezért van az, hogy bibliafordításának előszava fölé ezt írta: ,,A magyar nípnek, aki ezt olvassa/’ Tehát nem a művelődésnek, nem is a kor humanista szellemének akart szolgálni írásával, hanem a magyar népnek. Ügy akart a magyar népnek szolgálni, hogy Isten ,,Az, ki zsidóul, görögül és végül deákul szól vala régen, szól neked az itt magyarul.” Fordításának latinnyelvü ajánlásában szabatosan megfogalmazta azt, hogy mit akart ezzel elérni. Azt, hogy az ellenséggel és ezer veszedelemmel küzdő magyarság erőt, bátorságot és vigasztalást találjon Isten igéjében. Nyilvánvaló tehát, hogy a magyar népnek mindenekelőtt az élő Istenre kell hallgatnia. Akaratát, terveit és tanácsát tudomásul kell vennie. Sőt szükséges, hogy ezeket teljesítse is. Mert amint Pál apostol esetében mondja: ,,Kik néki hisznek, megmenekednek azért.”

Illő ezután, hogy az evangélikus magyar közvélemény megkérdezze, ki is volt ez az „istenes” magyar tudós? Mert nyilván nagyon keveset tudunk róla. Jubileumokon eddig nem szerepelt, hittanóráinkon pedig mintha kifelejtettük volna egyháztörténetünkből.

Mindennek könnyen lehet az az oka, hogy tudósaink és lelkészeink már sokat vitatkoztak arról: vaijon katolikus, humanista, vagy reformátor volt-e Sylvester János? S míg a vita1 folyt és folyik, személyét nem mertük a közvélemény elé vinni, mert attól féltünk, hogy tévedünk, amikor így vagy úgy ítéljük meg őt. Pedig ezekre a kérdésekre maga Sylvester János élete és munkája adja meg a legjobb feleletet.

Katolikus nem. lehetett, mert a IV. lateráni zsinat óta, amely a laikusok bibliaolvasását eltiltotta, valóban katolikus ember nem vállalkozhatott arra, hogy Bibliát fordítson az egész nép, itt az egész magyar nép használatára.

De humanista sem volt, sőt nem is lehetett. Mert a humanista mindenben a humánumot, az emberit keresi. Sylvester Jánosnak ehhez pedig nem sok köze volt. Nem az emberről beszélt, hanem az 'emberhez, de Istenről. Ez pedig sohasem a humanisták, hanem mindig a reformátorok munkája volt. Nagyon sokat mond itt még az, hogy Sylvester János nemcsak lefordította az Űjtestámentumot, hanem mindent megtett azért is, hogy olvasói meg is értsék. Ezért írt biblia- fordításához hol verses, hol prózai tanításokat (summákat). Bennük az egyes újtestámentomi könyvek tartalmát és igazi értelmét akarta megmagyarázni. íme tehát: mindennél fontosabb az, hogy akik olvassák, valóban meg is értsék Isten igéjét.

Ez a törekvés teljesen a reformáció munkásai közé állítja Sylves- tért. Ha pedig idézünk abból is, amit „summáiban” tanított, akkor maga Sylvester János mutatkozik be, mint a reformáció munkása. János evangéliumához írt summájában így: „Az hit az Istennek szentséges ajándoka nékünk, Lelki kenyér, nevel ez és örök életet ád.”