Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-20 / 38. szám
hétig, stb. Mindig megmutatta írásban a rendelést vagy számlát és mindig vissza is hozta a kölcsönösszeget pontosan. Egy szeptemberi délelőtt megint csak beállít a Kristály takarítóvállalat „vezérigazgatója” s az egyik szeme ragyog, a másik könnyezik. Ragyogva újságolja, hogy most végre sikerült elcsípni azt a munkát, amiből gondtalan jövője lesz mind magának, mind gyermekeinek. Az olasz követség támogatásával megkapja október 1-től az Olasz- Magyar Bank összes fiókjainak állandó takarítását, amiért havonta ezer pengőn felül kap. Ha minden rezsit leszámít is, kitűnő havi jövedelme lesz. Ö volt az egyetlen keresztyén pályázó, csak ő kaphatta meg. Máris megkapta a fiókok őszi nagytakarítását, ha ezt jól elvégzi, övé az állandó takarítás. A fiókok nagytakarítását terminusra kell kezdeni és végezni. Egyet már be is végzett, oda beleölte a forgótőkéjét, de a kész munkáért csak szombaton fizetnek. Addig viszont másik két fiók nagytakarítását kell elkezdeni és bevégeznie. Aznap, ha jól emlékszem, kedd volt. Hol vegyen ezekhez forgótőkét? Ha Istent ismerek, csak még most egyszer segítsem ki 50 pengővel, mert ha nem végzi el a munkát pontosan, ürügyet találnak ellene és másnak adják a munkát. Jó, jó, rágtam a szám szélét, de pillanatnyilag egy fillér sem volt a zsebemben. Főnököm sem volt Budapesten, Kollégáim épp oly nincstelenek voltak mint én. Hova forduljak? Akkor jutott eszembe az a gondolat, hogy a fajvédők táborában talán tudnának valami hitelintézet-féléről, ahol az ilyen szegény, de felfelé törekvő munkás magyarok valami kis pénzbeli támogatást kaphatnak Dávid-Góliáti küzdelmükhöz a zsidó tőkével és azok dúsan ömlő pénzforrásaival szemben. S ezzel a gondolattal hívtam fel a ti szerkesztőségeteket, s csak beszélgetés közben, mikor kiderült, hogy nálatok semmi ilyen, szegény faj magyarokat támogató pénzforrást nem ismernek, pendítettem meg a gondolatot, nem tudnátok-e ti is megcsinálni ugyanazt ezzel a derék, megbízható, fajmagyar emberrel, amit én, hogy saját kasszátokból adtok neki pár napra kölcsön ötven pengőt? Ahová GO— 70.000 szegény ember küldi be előfizetési díját, meg ahol havi folyóiratot tudnak kiadni a magyar fajvédelem érdekében, csak nem olyan nagy ügy 50 pengőnek pár napra való kölcsön-adása? Ha jól emlékszem, mondottam azt is, hogy személyileg garanciát vállalok a kölcsönösszegért. Akár én adom róla a nyugtát. . . (Mint ahogy adtam is egy másik helyre, miután Nálatok hajótörést szenvedtem.) Hát ez az én nagy bűnöm „Kedves Barátom!” Ha ez tényleg bűn és visszaélés a baráti viszonnyal, csak vessed rám nyugodtan a követ! Egy csalódással több vagy kevesebb ebben az életben, nálam az már nemigen számít. Voltam én már magam is olyan helyzetben, amikor baráti segítségért voltam kénytelen kinyújtani a. kezem. Láttam már akkor is különféle válfajait a visszautasításnak, tudom én már, hogy nem mind arany, ami fénylik. De mindez és száz vagy ezer más, új csalódás se fog elriasztani attól, hogy árva magyar fajtámat kicsiny eszközökkel, kicsiny körben ne segítsem felfelé törő, jövőt építő küzdelmében. Tudom én, hogy azért akadnak itt-ott más, csendben dolgozó „fajvédők” is, akiknek talán utolsó fillérjük is rámegy erre a fajvédelemre és félrelökve, senkitől se ismerve vagy méltányolva pusztulnak bele a küzdelembe, de élni fog és napfényre jut általuk néhány magyar család. S ez az egyetlen, ami fontos. Remélve, hogy legközelebb bátrabban juthat majd eszembe, hogy mégis csak Rád gondoljak, ha egy szegény magyart támogatni kell, — üdvözöl Farkas Zoltán. Esperes-beiktatás. Az arad-békési I egyházmegye új esperesét, Rohály Mihály békéscsabai lelkészt a Békéscsabán tartott egyházmegyei közgyűlésen iktatták be. A megnyitó istentisztelet után dr. Krayzell Miklós bpesti büntető törvényszéki tanácselnök, egyház- megyei felügyelő köszöntötte az új esperest, valamint dr Szeberényi Lajos, a hajlott kora miatt lemondott, eddigi esperes köszöntötte utódját. Több üdvözlő felszólalás után Rohály Mihály tartotta meg az egyházi és nemzeti kérdésekre kiterjedő, nagy figyelemmel fogadott es- peresi székfoglalóját. A nyíregyházi Luther Márton Kör könyvtárának második száma gyanánt jelent meg Bertalan Kálmán országgyűlési képviselő, a nyíregyházi egyházközség felügyelőjének előadása: „Egyház és állam" címen, mely ennek a nagy kérdésnek az anyagát kezdettől fogva feldolgozza és különösen magyar vonatkozásban részletezi. Az érdekes füzet a nyíregyházi Keresztyén Ifjúsági Egyesületnél szerezhető be. 1900-as években Pozsonyban, négy évfolyamon összesen 13-an voltunk és mégsem lett belőle katasztrofális lelkészhiány. Valamit azonban kell tenni. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk azt az igazságot, hogy evangélikus lelkészi pályára soha senki azzal a számítással nem léphet, mintha azon fényes fizetésben lenne része. Ebből a szempontból pályánk soha csábító nem volt, nem is lesz. Viszont józan beosztással, a földi javak megbecsülésével, a morzsák, maradék darabok számontartásával — különösen falusi egyházakban, jó hitves oldala mellett — gyarapodni is lehet. Azért csupán a lelkészi javadalmak emelésének a reményében senki a lelkészi pályára sietni nem fog. Annál kevésbbé, mert ez a tervezett emelés örökös terv marad. Meg nem valósítható. A gyülekezetek, azt hiszem egyhangúlag, elhárítanák maguktól a javadalmak bármily csekély emelését is és annak mindenféle alakja — akár adó, akár adomány akármilyen rendszeres, vagy időleges beszedése örökös meg nem oldható vágy marad. Az állam pedig nem emeli azt. A lelkészi pályára csak hivatottságból, az Ür Jézus ügyének szeretetéből lehet menni. A jó Isten minden időben kiválaszt magának lelkeket, akik tudnak hűséggel lemondani, tudnak tűrni, szenvedni, ha kell nélkülözni; akik tudnak hűséggel és örömmel dolgozni az erdős hegyek alatti úttalan vidékeken, elhagyatott falvakban éppen úgy, mint az alföldi tanyák világában, akiknek legszentebb kincsük az evangélium és akik megvannak elégedve az emberek jószívével és azzal a kultúrával, amelyet Istennek Igéje és a híven végzett munka nyújt. Azért, ha a lelkészhiányon akarunk segíteni, ezeknek a többnyire szegény, de lelkes fiatal embereknek tanulmányi támogatásával segítsünk és így mozdítsuk elő a Krisztus Jézus országának szent ügyét. Ezek a lelkészek nem fognak elégedetlenkedni, ezek, bárhová is vezeti őket Istennek atyai gondviselő keze, vállalják az apostolok sorsát. Mayer Pál ev. lelkész. Rezonancia Thury György fájdalmára Az a hiányérzet, amelynek alapján Thury György több realizmust kér, ma általános tünet. Úton-útfélen, társaságokon belül és kívül, az emberek leggyakrabban megvitatott témája: a fizetés, illetőleg jövedelem. Mindennemű dialógusok ezen a ponton csúcsosodnak ki. Mi Urunk: a Pénz. Túl sok van belőle, túl sok forog közkézen, néha túlkönnyen jutunk hozzá, ezért beszélünk róla any- nyit. Nem is csodálatos egy olyan korszakban, amelyik aránytalanul többet nyújt, mint az előző évtizedek és ennek megfelelőleg többet követel. Annyi szórakozási, utazási és egyéb pénzigénylö lehetőség ezelőtt még soha nem volt. Kevesebbet nyújtott az élet, kevesebb volt a pénz, kevesebb a pénzkeresési lehetőség, elégedettebbek, nyugodtabbak voltak az emberek. Ma mammonkorszak- ban élünk, meg kell érteni a pénzért kiáltó embereket. Thury Györgynek azonban ezenfelül is igaza van Igaza
