Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-09-20 / 38. szám

B&Ncnikuimr

van abban, hogy a tanítók és általában a pedagógusok viszonylag a legfukarab- ban díjazott tisztviselők. Ez pedig katasztrofális rövidlátás, ha megfontoljuk azt, hogy minden ország támasza, talpköve nemcsupán a tiszta erkölcs, hanem az egészségesen nevelt ifjúság. Ez az ifjúság a pedagógusok jellemformáló hatalmában van. A zsengéje, a legfogékonyabb része, az elemi iskolai tanítók kezében. A tanító pedig nem csupán ábécére tanít, hanem egyéniségével is nevei. És képzeljük el azt, hogy ami Thury Györgynek fáj és ami belőle szinte forradalmi hangokban és értelmesen megfogalmazott keservben tör ki, az ugyanakkor tízezrek hangtalan és húrtalan keblét feszegeti és végez — szóbeli megnyilvánulásban és meghallgatásban szükséges levezetést nem lelvén — idealizmuspusztító rombolást bennünk. A lélek elborulása minden életmegnyilvánulásban, modorban, tanításban kivetül; éveken keresztül rögződik rá az érzékeny gyermekkedély lemezére. Benne rezeg a sértett mindennapi tevékenységében, hivatásának gyakorlásában és áldatlan nyomot hágy a gyermektömegek életében. A szegénység a legnagyobb ellensége minden szépnek és egy eszményeitől megkopasztott ember, csak eszménytelen ifjúságot produkálhat. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy állam. Élén a Filozófus állt és ez a filozófus ennek a hatásnak biztos ismeretében a pedagógusok, de elsősorban a népiskolai tanítók fizetését ren- deztette, azaz emelte teljes lelki elégedettséget teremtővé. Meg is volt az eredménye! — Ne feledjük, hogy „amit a kard megszerzett, az iskola őrzi meg!" Az elégedett iskola! Ma gyakran csodálkozunk azon, hogy ifjúságunk lélek- telenül és nemes eszmék iránt gyenge érzékkel megáldva kerül ki (különösen faluhelyen) az iskolából. Vájjon nem az elíásult pedagógusok hatása ez? Bé. Gé.

i ^i1» i

Luther Márton vallásos költeményeinek dallamai

(összegyűjtötte és orgonakisérettel ellátta Zalánfy Aladár.)

A német irodalom és művészet mindent kitermelt önmagából, ami a német kul- túrélet közös kincse. Se szeri, se száma a különböző kérdéseket tárgyaló szakmunkáknak. Mi áthoztuk a reformációt, egy-két kérdésről önálló irodalmunk indult meg, de bizony sok mindenről csak a német szakirodalom ad felvilágosítást. A reformáció korában megismertük a Luther szövegeire írt dallamokat, de az idők folyamán lassanként elfelejtettük őket. Magyarországon senki sem foglalkozott azzal, hogy azokat magyar nyelven közre adja.

Évsz4zados hiányt kívánt pótolni Zalánfy Aladár, amikor Luther összes ismert énekét sajtó alá rendezte és magyar szövegfordításukat felkutatta. 33 éneket vett fel gyűjteményébe. Minden dallam alatt ott van a magyar szöveg, valamint több utalás a más helyen is feltalálható magyar fordításokra. A dallam lejegyzése ritmikus formában nyolcad és negyed hangjegyekkel történt, szigorúan ragaszkodva az eredetihez, csak az „Erős várunkénál nem tudta felhasználni az eredetit, mert technikai nehézségeivel nem alkalmas a gyülekezeti ének6

Mi lesz velünk ?

A háború minden tervet megkérdőjelez. Kimenetelétől függ nemcsak az egyesek, hanem a társadalmi osztályok, a nemzetek és a világ sorsa is. De az ember nem azért ember, hogy még, ha bizonytalan is az előtte álló jövendő, számot ne vessen vele, fel ne mérje, hogy mi lesz, mi lehet velünk és ne keressen a saját tapasztalatából, a saját szempontjai, belátása, ismerete szerint feleletet erre a kérdésre. Annyira öntudatlanul foglalkozik ezzel minden ember, hogy még csak ki sem kell mondani ezt a kérdést, máris felel rá minden beszélgetésben, minden mondatával. A továbbiakban mi is feleletet keresünk majd erre a kérdésre^ de úgy, hogy meghallgatjuk, mit mond erre a ma embere, aki fél a politizálástól, nem mer nyilatkozni és mégis politizál és nyilatkozik minden szavával.

Lapunk mostani számával kezdődően leközlünk ilyen megnyilatkozásokat. A nyilatkozók egyike sem tudta, hogy amikor beszél, lapunk számára nyilatkozik, éppen ezért magyar társadalmunk és magyar jövőnk kérdésében, őszintén, túlzás, nagyképűség nélkül szólt. Az első aktív katona, őrnagy, aki egy időben hosszabb időre levente-kiképzéssel is foglalkozott. Mondanivalójának ezt a címet lehet adni:

1. A középosztály példaadása.

„Kétségtelen dolog, — mondta beszélgetés közben az őrnagy — hogy még ma is, amikor a magyar társadalom életébe idegen iga alatt kialakult társadalmi elvek jutottak be, — annak ellenére, hogy ezek helyesbítőleg hathattak volna, — egyáltalán semilyen hatás sem következett be. Pedig mi, akiknek keze alatt annyi mindenféle osztályból származó fiatal ifjú fordul meg, úgy mondhatnám, kezünket a magyar élet fejlődésének ütőerén tartjuk. Erdélyi if jakról egyelőre nem tudok beszámolni, mert azok nem kerültek még kezem alá, de a felvidékiek egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reménységeket. Üj környezetükben nem igyekeztek megőrizni sajátos kincseiket, hanem csakhamar átvették a jelenleg fennálló hibákat, és utánzókká váltak javítók helyett. De nem tudom őket kárhoztatni teljesen mégsem, mert ez az utánzás nem annak a jele volt náluk, hogy gyengék, vagy hogy elvük, aminek alapján hazatérésükig éltek, rossz lett volna és a hazatérés tényével ^idejét múlta volna. Inkább úgy látom a helyzetet, hogy félrevezette őket a „nagyok”, a felnőttek és már kialakult életfelfogással rendelkezők magatartása és példaadása. Hiszen a felvidékiek közül sokan hitték azt, hogy mivel a rossz álomnak immár vége, ott lehet folytatni az életet, ahol az előző háború végén abbamaradt. Ezek a fiúk, szegények, nem ismerték azt az életet már, — és nem ismerték ezt az életet még, nem tudtak hirtelen dönteni, csatlakoztak hát azokhoz, akik tudták, hogy mit tesznek. A falu — én legalább is így látom —, ismét a várostól leste az irányítást, a földmíves, a paraszt a hivatalnoktól, az úrtól. Így aztán egy időre elvesztették eddigi ösztönös tájékozódásukat és megint azt tették, amit az urak, azaz jelen esetben, mivel a dzsentri közben legnagyobbrészt eltűnt, amit a középosztály cselekedett.

Kétségtelen dolog, hogy a középosztály helyzete a hazatérés té- nyeinek következtében megerősödött. Nemcsak, mert hagyománnyal rendelkező régi családok tértek vissza, hanem $zért is, mert látszólagos biztonságuk, amivel a zavaros időt átvészelték és beleilleszkedtek (vagy legalább is úgy tettek, mintha . . .) a társadalomba, nem volt hatás nélkül a falura. Ez a hatás természetesen számokkal le nem mérhető, csak inkább a magatartáson és a lelki megnyilatkozás módjain érezhető. Mindenesetre középosztályunknak újra, (ki tudja, hogy hányadszor rövid időn belül) alkalom adatott jó példával elől járni. De középosztályunk ezt (ki tudja hányadszor, — valószínűleg annyiad- szor, ahány alkalom adatott neki az utolsó időben) megint csak elmulasztotta. Saját példámmal tudom bizonyítani, hogy jóra vezetni, tanítani csak addig lehet, amíg azt, amit másoknak hirdetünk, elsősorban magunk cselekedjük meg. De amit csak tőlük követelünk meg, (hiszen vezetésre vagyunk hivatottak és ezért felelősek is) — magunk pedig nem cselekedjük meg, az minden esetben kivétel nélkül falra- hányt borsó, amiből sohasem lesz termés.