Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-09-20 / 38. szám

MNGUKIffl FT

akik nem evangélikus vidéken dolgoztak s azt a nehéz problémát adták fel maguknak, hogy ha másvallásúak templomába kell menniök, nem az volna-e a legjobb, ha egyáltalán nem mennének templomba? Kényszerhelyzetben legtöbben azt a megoldást választották, hogy egyáltalán nem jártak templomba. Olyan diáklányok, akik evangélikus falvakban voltak, vagy olyan helyeken, ahol volt evangélikus gyülekezet is, soha nem hitte volna senki, mily rendkívül éles megfigyeléseket végeztek. Kritikai megállapításaik nem valók papírosra, de sok olyant láttak és hallottak, amelyen nagymértékben elcsodálkoztak s e területen nyitva maradt kérdéseiket úgy fogalmazták meg, nem lehetett felelni reájuk, de sajnos az a helyzet, hogy ha e sorok írója nem tud felelni, akad más, aki felel a vissza nem szorítható kérdésekre. Pedagógiai s egyéb szempontokon túl bármilyen örvendetes leányifjúságunk ilyen megkomolyodása, munkavállalása, pénzkereső ideális tevékenysége, számot kell vetni azzal a megváltozott helyzettel, hogy a pénzkeresővé felnőtt diáklányok a tanításban mást várnak, mint amit a hivatalos tanítás anyaga szerint velük közölni kell.

Ezek a diáklányok 10—12—14 éve járnak iskolába. Közülük sok visszaemlékszik arra az időre, amikor még édesapja munkanélkül volt s a keresetnélküli családban milyen óriási gondokkal kellett megküzdeni. Most a háború előszeleként azt tapasztalták, hogy esetleg tanulmányaik befejezése előtt, de a mostani világháború kényszerének hatása alatt előbb kell befejezniük tanulmányaikat s a végbizonyítvány bevárása előtt a munkaadók felszólítják őket kenyérkereső állások vállalására. Ezek számára az életért való küzdelem hamarabb kezdődik, mint azt akár a szülői ház várta volna tőlük, vagy ők maguk is különösképpen akarták volna. Erre a rendkívüli lehetőségre tálán előkészítő jellegű volt a nyári hasznos munka, de lehet az is, hogy a könyörtelen s harcokban bővelkedő életnek prelúdiuma volt az ő számukra.

A falu megszerette ezeket a kedves, fiatal gyermekeket. Ma még fogékonyak s lelki és egyházi tekintetben bennük van minden, ami nekik jövőjük ideális fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen. De ha idő előtt elrabolja őket az élet az iskolától és a szülői háztól s ha olyanná alakul a mostani világháborús helyzet, hogy hazánkban a gyárakban, hivatalokban, mezőn és a többi exisztenciális területen a fiatal fiúk mellett a fiatal leányok is munkába állni kényszerülnek, nemzetünk és egyházunk az előtt a med.itác'ó előtt áll, miért nem is befejezett minden iskolai fokozat bizonyos mértékig? Gondolni kellene, különösen az egyházaknak arra, hogy az életbe váratlanul és gyorsan kilépő ifjúságot teljes egészében el ne veszítsék. G. L.

„Hogy juthatott eszedbe?!“

Szörnyű merges levelet kaptam minap egy fiatal budapesti ügyvédtől. Igen elszomorodtam rajta. Az ügy azonban, am1 miatt dühösen pattog, annyira közügy és annyira, jellemzően kor- és kórtünet, hogy kénytelen va*gyok a választ itt, a nyilvánosság előtt megadni az ügyvéd úrnak:

Kedves Barátom! Először is ezt a megszólítást tisztázzuk. Te is így szólítottál meg s én is abban a mély meggyőződésben éltem eddig, hogy azok vagyunk. Nem akarok azokra a külső dolgokra hivatkozni, amelyek a barátságot általában létrehozzák: egv-városból származás, ugyanaz a gimnázium, családi hajlékodhoz való eléggé szoros kapcsolat, meg hogy az öcséddel, paptársammal, testi-lelki jóbarátok vagyunk, — csak arra az egyetlen tényre, hogy valahányszor eddig találkoztunk, Te is a magyar fajvédelem lelkes harcosának mutatkoztál. Űgv tudtam, ezért vagy egy olyan képviselő néplapjánál jogi tanácsadó, aki a szegény emberek, a föld népe igazságát védelmezi vagy 60—70.000 példányszámmal. Ezért vagy egy olyan fajvédő folyóirat kiadója, aki a magyar életben a származás és faj szerint is magyarokat szeretné érvényesüléshez*, szóhoz, vezetéshez juttatni. S én kizárólag ezért számítottalak legkedvesebb barátaim közé. Mert származás szerint én is dunántúli fajmagyar vagyok s szeretem az én elesett, sok bűnnel

kokat. Amíg ennek a küzdelemnek a szükségét, okait és céljait nem ismerte fel világosan a nép nevelője, addig legjobb szándéka és lelkesedése mellett, sőt bármilyen hivatalos képesítés ellenére is csak felelőtlen kontár lehet, vagy igavonó emher az élet és a hivatás értelme nélkül, de semmiesetre sem az a tiszta látású és felelős nevelő, akire szüksége van a magyar népnek. Ha igaz a jóslat, amely a tudomány nélkül való népről szól, akkor még kevesebb jót ígérhet ez a jóslat arra az esetre, ha a tudománytalan népnek a nevelői is megvetik a hasznos tudományt. Az a vátesz, aki ezt a jóslatot mondta, valószínűleg nem bízná a magyar nép nevelését a nagyon tudományos tudósokra, hiszen ő nagyon a lelkünkre kötötte, hogy „nem a tanulás és a tudományok mennyisége teszi az embert okossá". (Széchenyi Hitele.) Egész bizonyos azonban, hogy a magyar nép földje, kenyere, jogai és kultúrája körüli nagy hangzavarban sok tévelygő és félrevezető beszéd nem a rosszakaratból eredt, hanem a tudatlanságból, a legelemibb történelmi, irodalmi, társadalmi ismeretek hiányából vagy téves megtanulásából. Ez. a tudatlanság természetesen éppen olyan ártalmas és éppen olyan bűnös lehet, mint a rosszakarat. Pedig ezeknek az elemi ismereteknek és a belőlük származó világos látásnak a megszerzése nem valami lehetetlen nagy feladat. Mindenesetre sokkal egyszerűbb, mint a másik feltételé, az evangéliumi lelkületé, amelyet nem lehet tanulással megszerezni semilyen iskolában és semilyen könyvtárban.

Aki a magyar nép sorsáért tud imádkozni és dolgozni, annak ma azért kell imádkoznia és dolgoznia, hogy népünknek minél több nevelőjében legyen meg az evangéliumi lelkűiét és ugyanakkor minél többen tudjanak helyesen eligazodni a magyar nép sorskérdései között. A legnagyobb kérésünk és a legtisztább életcélunk pedig az lehet, hogy a magyar nép nevelésében találkozzék teljes harmóniában, egymást erősítve az evangélium tisztító szele és a magyar élet megtisztításáért folyó küzdelem. Ezt a találkozást éppen úgy akadályozta és zavarta az a „vallásos" túlbuzgóság, amely eszközül adta magát a magyar szellem felkent nagyjainak lejáratásához, mint ahogv akadályozza és zavarja az is, ha a „nemzeti" túlbuzgóság új bibliával, vagy új hitvallással kísérletezik. Minden ilyen zavaros túlbuzgóságon nagyon meglátszik, hogy nem táplálkozik sem az evangéliumi lelkületből, sem abból a világos látásból, amelyre nekünk szükségünk van, s amelyért mi egyszerre fogunk imádkozni és fáradozni. Egyszerre mind a kettőért, mert egyik a másik nélkül hiányos és elégtelen volna.

Szí/as Pál.

Az Országos Luther Szövetség szept. 16-án országos választmányi gyűlést tartott dr. Bencs Zoltán elnöklete alatt. A munkaév programját dr. Gyimesy Károly Luther Szövetségi lelkész, az Evangélikus Napok rendezésének beosztását dr. Vácz Elemér, az Evangélikus Életről szóló jelentést Kemény Lajos, az Egyetemi Luther Szövetség munkájáról szóló programot pedig Dezséry László terjesztette elő.

3