Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-13 / 37. szám
lattal jogot formálhatnak ahhoz, hogy védettebb és jobb gyülekezetbe kerülhessenek első és szerény keretek között mozgó gyülekezeti életükből, természetesen hozta magával azt a kollektív mozgó szándékot, amit ma látunk és ismerünk. Ifjú korunkban tréfásan beszélgettünk a papmarasztás enyhe eseteiről, de lassan valóság lesz a gyülekezetek azon óhajtása, hogy lelkészeiktől egyoldalulag ne tudjanak elválni. Beköszöntő beszédek vallomásai és ígéretei jelentkeznek buzgó hívekben, akik különösen azt nem felejtik el, hogy nagyon szeretett lelkészük miként ígérte meg első beszédében, hogy semmi áron el nem hagyja gyülekezetét. Ha ez a helyzet-felrajzolás csak annyit ér is el, hogy ezután a beköszöntő beszédekben elmaradnak a ,,nagy ígéretek”, már az is nagy eredmény. Mindinkább világos lesz egyházunk tagjai és a magyarság előtt, hogy nemzetünk most következő életében a falué és a vidéké a jövő. Nagyvárosokban és a fővárosban a háború utolsó hónapjaiban a legerősebb idegeket is szétroncsoló nagy küzdelmek várhatók. Azok, akik a nagyvárosnak nemcsak az utcáit, gyönyörű tereit és moziszínházait ismerik, hanem tudják azt is, hogy az emberekben ma milyen gondolatok élnek s hallhatják azt, hogy a gonoszság és a sötétség mire szervezkedik s milyen formában akar ismét -szóhoz jutni, azok joggal mondják, hogy ennek az ötvenhárom evangélikus lelkésznek a többi keresztyén lelkésszel együtt hatalmas küzdelemre kell felkészülnie, mert az a jövő, amely nem annyira előttünk, mint inkább az egyház szeme előtt van kibontakozóban, nagy erőbedobást igényel s teljes értékű férfiakat kíván meg, akik hitben a legbátrabbak, tudásban a legerősebbek s harcban soha el nem fáradnak. A tényeknek és a való helyzetnek megfelelően kell nézni a magyarságnak a keresztyénséghez való helyzetét s tudni kell azt, hogy vidéken és a fővárosban miként fog megmutatkozni ez a nagy küzdelem. Azok, akik már itt vannak, kell, hogy érezzék azt, hogy el fognak égni a reájuk váró nagy erőfeszítésekben; akik ide akarnak jönni, vagy akiket idehív az egyház szava, azoknak számolni kell azzal, hogy itt eléghetnek. Akik ezzel számot vetnek, azokat mmdenki szívesen várja az 53 mellé. Helyzetünk talán még sokkal komolyabb, mint azt írásban kifejezhetjük. Mindenesetre bizonyos az, hogy a budapesti egyház 53 lelkésze istentiszteleten, iskolában, hivatalban úgy kell élje életét, hogy a ráváró nagy küzdelmekben megálljon s győzni merjen, mert sikerével és szolgálatával nem önmagának, hanem az Egyháznak és nemzetének használ s nem annyira az ötvenhárom ember homlokát övezi babér, hanem inkább az egész ötszáz evangélikus lelkészét, ha itt mindenki jól vitézkedik. G. L. Rádióimádság Szeptember elsejétől új műsorszámmal bővült a magyar rádió adása. Délben és műsora végén, éjfélkor, imádságot mondanak a rádióban a fronton harcoló honvédeinkért és szeretteikért. Csaknem hétszázezer rádióelőfizető és velük együtt magyarok Milliói szállnak tel naponta kétszer az egek Urához, hogy áldást kérjenek azokra, akik a Dnyeper partján harcolnak, akik ott állanak az ukrajnai síkon s végigszáguldanak Galícia véráztatta földjén. Nehéz időben adta Isten minden magyarok ajkára ezeket az imádságokat. Milyen indításra született meg, nem tudjuk, de boldogok vagyunk, hogy megszületett. Sokat hangoztattuk, hogy a magyar rádiónak is kellene közvetítenie reggeli vagy esti áhítatot. .Sokan nyertünk erőt és bátorítást mindennapi munkánkra, amikor távoli hullámhosszon kora reggel evangélikus énekre és imádságra lettünk figyelmesek. Naponta néhány perc kell, hogy jusson erre is. Nemcsak a betegek, nemcsak az otthonülésre kényszerített testvéreink, hanem mindazok várják a felülről jövő segítséget és áldást, akik megbizonyosodtak Isten kegyelméről. Attól ugyan még messze vagyunk, hogy reggeli áhítatra ébredhessünk, mégis egy lépést tettünk ezzel is előre. A rádióimádságok mementók. Magyar emlékezzél, magyar gondolj* Istenre és gondolj a honvédekre. Te, ki itthon vagy, légy együtt a pfeNCfiiküimr Lelkészi közpénztár Szinte legyezöszerüen nyílik szét a lelkészutánpótlás kérdése az Evangélikus Élet hasábjain. Pár évvel ezelőtt ugyanígy még a lelkésztúltermelés kérdéséről értekeztünk garmadával. S íme, most a sors iróniájaképpen aggódva kérdezzük: mi lesz, ha teológiánk elnéptelenedik? Hogy ez az aggodalom nem teljesen alaptalan, arra éles kontúrokkal világít rá éppen Túróczy püspök úr jelentéséből az Ev. Élet hasábján közölt legutóbbi szemelvény is, mely többek között a hazai ref. teológiák ijesztő elnéptelenedéséről idéz adatokat. Osztozom véleményével abban, hogy a kérdés elsősorban lelki kérdés. Ha valakinek belső elhivatása van a lelkészi pálya iránt, nehéz lesz azt a teológiától visszatartani. De súlyos hibába esnénk, ha a kérdés materiális oldalát semmibe sem vennők. Feltétlen igazuk van azoknak is, akik a jelentkező teológus hiánv kérdését az anyagiakkal, lelkészeink nehéz életkörülményeivel hozzák összefüggésbe. Bizony, a kopott külsejű, anyagi hiányokban fuldokló lelkész nem vaiami vonzó látvány hivatást kereső ifjúságunk számára, különösen most, amikor könnyebben válogathat a jobb életlehetőségeket kínálgató egyéb hivatások között is. A kérdés azonban belevág szerintem egyházunk más létfonlosságú kérdéseibe, melyekhez nem szívesen nyúlunk hozzá. Így a megoldás is csak azokkal szerves összefüggésben és egyidejűleg képzelhető el. Solymár János legutóbbi hozzászólása már érintett is egyet e problémák közül. De hol van az az egyházi vezető férfiú, aki külső hatalommal is rendelkezik ahhoz, hogy ebbe a dzsungelbe belényúljon? Az isteni Gondviselés ezekben a válságosán nehéz évtizedekben ritka lelki talentumokkal megáldott lelki vezéreket állított egyházunk élére. Mellőlük nem hiányoznak, ha kevesen is vannak, a minden jóra kész és kapható, sőt kezdeményezésre is hajlamos világi vezetők sem. Miként lehetséges mégis — csak néhány példát idézek —, hogy pl. a vallási, politikai és gazdasági liberálizmusok nagyfokú hanyatlásának idején egyházi életünkben még mindég a liberálizmus uralkodik? Ez a szabadelvűség egyházi szervezetünk túlzott demokratikus felépítettségé- ben, költséges és nehézkes gépezetében, a gyűlések, egyesületek, bizottságok és jegyzőkönyvezések túltengő szerepében érvényesül különösen, mely ma már semmiképpen sem az életet szolgálja. Gondoljunk csak egy-egy lelkészválasztási küzdelemre. Egy ilyen választás leronthatja azt, ami évtizedek munkájával és imádságával épült. Vagy gondoljunk óriási költséggel megtartott egyházi gyűléseinkre. E sorok írója kiszámította, hogy egyházmegyéjében egy gyűlés megtartása annyiba kerül, amennyit ugyanez az egyházmegye, a jelenlegi támogatás mértéke mellett, 50 év alatt fordít szórványmisszióinak támogatására. Espereseink verejtékes munkával irányítják a nagy adminisztrációs gépezetet s közben alig marad idejük, hogy lelkileg is foglalkozzanak egyházmegyéjükkel. Vagy hogy lehetséges az, hogy olyan súlyosan fontos kérdések is, mint a lelkészi fizetések arányosítása, központi pénztár felállítása, összes gyülekezeteinkre érvényes egységes adókulcs 3
