Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-13 / 37. szám
rammÉLET ! bevezetése, stb. komoly formában szóba sem kerülhetnek? Ügy vagyunk ezekkel a kérdésekkel, mint egy kellemetlen, fájó daganattal. Nem merünk hozzájuk nyúlni, mert félünk a műtéttel járó fájdalmaktól, kockázattól és kiadásoktól. Pedig enélkül a szervezet beteg marad. A gennyes gócok pedig egy szép napon, akár maguktól, akár külső nyomásra felfakadhatnak és elönthetik tartalmukkal az épen maradt testrészeket is. Csak ép testben lakik ép lélek. Ha ezt a mondást nem is tesszük százszázalékig magunkévá, bizonyos, hogy egyházunk lelki megújhodását bajosan tudjuk elképzelni annak testi és szervezeti megújhodása nélkül! Egy elaggott és nehézkesen funkcionáló organizmusban a lélek képtelen a benne szunnyadó erőket kifejteni. Csodálatos, hogy amikor a világ minden téren rohamléptekkel halad előre, egyházi életünk külső organizmusában milyen fenyegető renyheség állott be. Avagy a néhány évvel ezelőtt sok jó szándékkal és nem kevesebb költséggel megtartott zsinat kiküszöbölte egyházunk életéből a kóros jelenségeket és előrelendítette annak életét a fejlődés útján? Ifjúvá, rugalmassá, a vátlozott élet követelményeinek megfelelővé tette annak szervezetét? Biztosította újabb évtizedekre annak zavartalan, erőteljes funkcióit? Bizony, kár volt olyan hamar félretenni az Ev. Életben néhány évvel ezelőtt közzétett lelkészi közpénztárról szóló tervezetet. És kár elhaladni a többi égető probléma mellett is, mert a halogatásnak mérhetetlen kárát máris érezzük. Ha nem tatarozzuk idejében egyházunk épületét, vájjon ellen tud-e állni az idők viharainak? Pedig azok szörnyű vitustáncot lejtenek körülöttünk Az idők nyomása máris ránehezedett egyházunkra. Nem lenne-e bölcsebb még idejében rugalmassá, ellenállóbbá tenni, egy kissé észszerüsíteni (racionalizálni) és megújítani (modernizálni) egyházunk szervezetét, mint majd a roskadozó gerendák alá tartani vállainkat?! Kérjük egyházunk hivatalos és hivatásos vezetőit: tűzzék napirendre, sajtónkban és gyűléseinken, a ,,jogi" egyház égető problémáit is. Tisztázzák és tisztáztassák e kérdéseket, azután szorgalmazzák azok mielőbbi megoldását. A liturgia-kérdés néhány évvel ezelőtti felvetése, tisztázása és gyors megoldása frappáns oéldául szolgálhat. Én hiszem, hogy e°y ilyen megújító munka során, melyet egy újabb reformzsinat nagyvonalú és évtizedekre előrelátó munkája koronázna meg, megoldódna a lelkészi hivatás materiális oldala. S eltűnnének a többi kiáltó anomáliák is. Oberndorf Elek. Pályázati hirdetmény. A csanád- csongrádi evangélikus egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet a hódmezővásárhelyi evangélikus egyházközség eltávozás folytán megüresedett lelkészi állására. A Lelkészválasztási Szabályrendelet 28. §-a szerint felszerelt pályázati kérvények Evangélikus Esperesi Hivatal, Makó címre 1941. évi szeptember hó 21-ig nyújtandók be. A kongrua kérelmezése folyamatban van. Vitéz Purgly Emil sk. egyhm. felügyelő. Bér- | kóczi Dániel esperes. 4 távoliakkal imádságaidban. Légy együtt velük Isten színe előtt és vidd oda őket imádságaidban! Emlékezzél régi, dicső hősökre és emlékezzél a jelen hőseire. Lásd meg, hogy a magyar minden időben csak vitéz és hős lehet. Szövegük a bevezetéstől eltekintve, csaknem azonos. Az éjfélkor eihangó rádióimádság így szól: ,,Most éjfél van, veszélyek közt virraszt a magyar katona. Gondoljunk rájuk, amikor békésen és biztonságban álomra hajtjuk fejünket. Ismét harcol a magyar. Az önvédelem adta kezébe a fegyvert és ő bátran elfogadta. A haza határaiért kockán forog a magyar katona élete. Könyörögjünk értük s itthoni szeretteikért. Kérjük az Istent, hogy védje meg a jó magyar fegyvert, a drága magyar életet.” Örömmel és alázatos szívvel mondjuk el ezeket az imádságokat. Csak kettőt kell velük kapcsolatosan szóvá tennünk. Az egyik az, hogy aki ezeket az imádságokat írta. az vagy nem tudta, vagy nem akarta imádság formájába önteni. Az imádságnak sajátos kellékei vannak és ezek hiányoznak innen. Mi tudjuk, hogy csak akkor imádkozunk, ha megszólítjuk azt, akivel négyszem közt akarunk lenni. Az imádságot imádsággá az ,,én” és a „Te” sajátos kettőssége teszi. Istenre nem emlékeznem kell, hanem Istent mea kell szólítanom imádságomban. Úgy látszik, mi még nem merünk, vagy nem akarunk ilyen közelségben lenni Istennel. Bennünk még nem él teljesen a mennvei Atyának képe, mi még szívesebben emlegetjük a magyarok Istenét, aki villámokat szór és fellegekben mutatja hatalmát. Pedig tudnunk kellene, hogy nekünk igazán hosszútűrő és kegyelmes menv- nyei Atyánk van. Ez a tudat nem papoknak beszéde, nem csupán az evangélium híveinek bizonyságtétele. Erről a magyar történelem tesz mindennél igazabban bizonyságot. A másik, ami hiányzik ebből az imádságból: a Jézus Krisztusra való hivatkozás és az Ámen. Annyi bizonyos, hogy nem minden imádság keresztyén imádság, ha benne szerepel is Krisztus neve, vagv ha azzal is fejezzük be, hogy . . . „hallgass meg minket a mi Urunk, Jézus Krisztus által”, de keresztyén állam vagyunk. Középületeink és iskoláink termeiben mindenütt elhelyeztük a keresztet, külsőleg akarjuk mutatni, hogy keresztyének vagyunk. Egy ilyen mindennapi imádságban is benne kell, hogy legyen Krisztus neve. Hiszen Ö tanított minket imádkozni s csak az Ő érdeme lehet számunkra, magyarok számára is az igazolás Isten előtt. Az Ö érdeme a biztosítékunk arra, hogy Isten nem vet el színe elől, hanem meghallgat minket nagv kegy elmeseri. Végül, nekünk mindig oda kell tennünk az imádságunk végére, mint fohászt és mint pecsétet: Ámen, azaz úgy legyen, Isten segítsen minket, hogy amit kérünk, meg is valósuljon, az az ő tetszésével is találkozzék. Ezeket a gondolatokat nem némíthatjuk el egyetlen egyszer sem. amikor a rádióimádságot hallgatjuk. Mi csak így tudjuk imádkozni azt, mi ezeket ki nem hagyhatjuk az imádságainkból. Az ígv imád- kozóknak szól Krisztus biztatása: „A te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked .nyilván.” Pásztor Pál. Vallástani tankönyvek Az Egyházegyetem tanügyi bizottsága közli, hogy az új vallástani tankönyvek 1942 tavaszára készülnek el, úgy hogy ebben a tanévben még a régi tankönyvek használandók. A bizottság elfogadta: Kemény Lajos Bibliatörténetek tankönyvét a népiskola I—IV. osztályai számára, Kapi Béla Egyháztörténetét a . népiskola számára, Groó Gyula Bibliaismertetés című munkáját a középiskolák VII. osztálya számára, végül Wiczián Dezső és Sólyom Jenő a középiskolák V—VI. osztálya számára írt Egyháztörténetek I. részét. Ezeknek a könyveknek a bírálatok által megkívánt utolsó simítása és szemléltető képekkel ellátása most van folyamatban. A még hiányzó népiskolai és középiskolai könyveken is serényen dolgoznak a megbízottak. örvendetesnek tartjuk, hogy a megbízottakon kívül más érdeklődők is küldtek be vallástani tankönyveket, melyek természetesen szintén bírálat alá kerültek és kerülnek.
