Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-30 / 35. szám
pfeNcnroiFT Morzsaszedés (Részletek az aszódi és gyenesdiási konferenciák résztvevőinek beszámolójából.) „A konferencia óta napról-napra jobban tapasztalom, mely nagy az Úr kegyelme irántam . . . Ha meg is botlom, nem csüggedek el már. Úgy rá tudom bízni magamat az Úrra. És ez olyan jó. Nem aggódom, hisz az Úr úgyis elintéz mindent. És úgy van a legjobban, ahogy van. A sátán elég gyakran kísért, de a^ kísértést olyan csodálatosan elűzi Isten. Egy-egy énekkel! Sohasem tapasztaltam még eddig, hogy az ének ilyen jó kísértés-elűző, mint éppen most. Napközben, ha valamit tenni szeretnék, ami neu: helyes, vagy valamit nem szívesen tennék, olyan sokszor segít az Úr, hogy f.úvesen, szeretettel tudom tenni azt, au re ezelőtt képtelen lettem volna". „Jézussal más minden. Tegnap, hogy a faluban iártam, hirtelen úgy láttam, érdekes . . . mintha más volna a falu és benne az emberek. Csak azután „kapcsoltam", i'ogy mért látok változást." „Most pír elmúlt az emberfélelmem. És sok az alkalom a bizonyságtevésre. 1-vel már többször találkoztam és ö is egészen r.ás, mint azelőtt. Mindig vidám, mosolyg /S. 1 „Az első napon azonban más is történt. A helybeli tanítónak szinte „nekirontottam" mindazzal, amit tapasztaltam, ami bennem volt. Rosszul sikerült. Vif atkozni kezdtünk és amikor én arról be szültem, hogy nem szabad ítélnünk (í. lőtt esetből jött fel), ugyanakkor azon ]• ptam magamat, hogy haragszom rá, miért így beszél és én magam meg is ítélem, hogy ilyen elbizakodott, ítélkező. De kicsinek éreztem magamat utána! — De estefelé újra kiderült az ég. Óvónő barátnőm, akit azelőtt csak pár napig ismertem, eljött és én neki és nővéremnek újra bizonyságot tehettem. Aztán hármasban megtartottuk az áhítatot. Tegnap este a másodikat. Már a „Napfényt" (Hallelujah ének) is megtanultuk." „Bizony nagyon sokszor éreztem, hogy nagyon illik rám mindaz, amit Mártáról hallottam . . . Másnak akartam adni, anélkül, hogy vettem volna eleget. . . elég erőt és békességet. És bizonyos, hogyha valami nem sikerült, emiatt történt." „Még azt is el kell mondanom, hogy magamat igen figyelem most. És sokszor, mikor türelmesebb, szolgálatkészebb vagyok, ezt szinte vállveregetve konstatálom. Én magam. Ez borzasztó! Mert persze mindjárt rájövök, hogy hisz mindezt Jézus míveli bennem, nem én. De először saját érdememnek tartom. Nagyon szomorú." „Sokat énekeljük a „Napfényt a szívedbe" éneket. így mindig könnyebb, ha elkezdünk „ragyogni". Édesanyám is ■kszor eldúdolja. Ö is nagyon, nagyon b dog. Mindig faggatom, hogy még rm djon valamit abból, amit ott hallott. A azaérkezés után néhány nappal be- szái üt az egész család előtt. Hát én bizoi v nagyon elszégyeltem magam, mert tavaly, mikor hazajöttem Gy-ről, biztos n nem mertem volna így elmondani indent." „Én most nagyon boldog vagyok. Olyan nyugodt-boidog. Tudom, hogy van e y nagyon jó Uram, aki nagyon 6 hogy ez nem 50 százalékos megegyezés. Tegyék azt, hogy egyáltalán nem kötnek reverzálist. Bízzák a dolgot a jó Istenre. A menyasszony csak hallgatott. ,,Hiába volt minden kérlelésem. hogy legalább ezt tegye meg — odasúgta nekünk — nem volt hajlandó. Még csak hirdetés előtt állunk és az anyakönyvvezető előtti mindjárt ő gondolt erre.” A békesség kedvéért beleegyezett volna mindenbe, ha mi nem ütjük a vasat. Mind forróbb és forróbb lett a levegő, hevesebb a vita, de reméltük a valóban 50 százalékos eredményt. Tudtuk, hogy Isten minden akadályt le tud győzni. Le is győzött. Végre engedett a fiú s nemsokára boldogan állanak az esküvői oltár elé, ahol a menyasszony konfirmációi fogadalmat tett. .,És még egyet — szólt a fiú. Valaki azt mondotta, hogy az evangélikus templomban százakba kerül egy esketés.” Mosolyogtunk ezen, hiszen nálunk pénzen nem múlik soha semmi. Tervbevett házasságkötésük napján azonban éppen egy virágdíszes esketés is lesz. így a legszebb külsőségek között tarthatják meg ők is esküvőjüket és alig kell valamit fizetniök. Várjuk ezeket a testvéreinket az esküvői oltárhoz s boldogan bocsátjuk el majd onnan, hogy elinduljanak sok akadályt legyőzve örömmel ketten ugyanazon az úton. Munkánkra pedig újabb biztatást kaptunk ebből az esetből. Sok elfoglaltságunk mellett, is mindig szívesen kell meghallgatnunk a kéréseket s irányítanunk a gondolatokat, hogy munkánk Istennek tetsző, emberi szívek számára boldogító legyen. „Én tudom a kötelességemet.“ Ez is mostanában történt. Egy rendőr állított be hivatalunkba s jelentette, hogy egyházi esküvőjét szeretné templomunkban tartani. Menyasszonya másvallású, de ő tudja a kötelességét. Amikor közeledni kezdtek egymáshoz, mindjárt kikötötte, hogy házasság esetén az ösz- szes gyermekek evangélikusok lesznek. Ilyen emberek szolgálatára egyházunk mindig számíthat, mert az ilyen emberek minden téren tudják a kötelességüket és soha meg nem feledkeznek róla. Tiszta házasságok. Egyházunk ezzel a megjelöléssel azokat a házasságokat illeti, amelyeknél mind a két fél evangélikus. Hála Istennek, újabban mindig több és több lesz az ilyen házasságkötés. Fasori templomunkban nem egészen két hónap leforgása alatt 12 tiszta házasságkötés történt. Nagyon örülünk ennek. Még boldogabbak vagyunk azonban tudva azt, hogy házasságra lépő testvéreink együttesen járulnak esküvőjük előtt az Űr szent asztalához. És erre maguk határozzák el magukat. Egyik vasárnap a sekrestyében szólított meg két jegyes és kért arra, hogy mivel esküvőjük időpontjáig már nem lesz úrvacsoraosztás, vasárnap délután szolgáltassam ki számukra az úrvacsorát. Ma a lelkészi hivatalban említette egyik menyasszony, hogy még erre kérnek. Természetesen a legnagyobb örömmel teszünk eleget ezeknek a kéréseknek, mert tudjuk, hogy az ilyen megindulások mindig kedvesek Isten előtt. Evangélikus jegyeseknek így kell elindulni ugyanarra az útra. Voltak, akik az első esküvői hirdetés napján járultak bünbánat- tal az Űr oltárához. Ezek megérezték, hegy amikor a gyülekezet imádkozik érettük, kéri frigyükre az Űr áldását, akkor nekik viszont megtisztított szívvel kell készülni a házaséletre. Akik visszajönnek hálaadásra. Kőbányáról is jött egy pár a fasori templomba. Elbocsátó levelet, hoztak. Vasárnapról-vasárnapra a mi templomunkba jártak, ide kívánkoztak mind a ketten. Esküvőjük összeesett a vőlegény szüleinek 30 éves házassági jubileumával. Örömapa és örömanya visszajött hálaadásra. Bizonyságot tett arról, hogy „sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek ...” Magukkal vitték a további útszakaszra Istennek áldását. Akiknek a helye üresen marad az anyakönyvben. Ilyenek is vannak. Hirdettük őket, ki is tűzték esküvőjüknek idejét és mégsem jöttek el. Szerettük volna kezükbe adni az Élet könyvét, de nem vették át. Helyük üresen maradt az anyakönyvben. Köztük nem egy akad olyan, aki más templomba ment, aki nagyobb
