Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-30 / 35. szám
díszt, szebb külsőséget keresett s akadt olyan is, aki meggondolta magát és nem áldatta meg házasságát. Sajnos, a nagyvárosi lelkészi hivataloknak nincs módjukban ellenőrizni minden készülő házasságot. Nem tudják megállapítani, hogy milyen külső hatásoknak vannak kitéve s mi tartotta távol tőlük. Hisszük azonban, hogy ők is eljönnek még és letelepszenek az Űr Jézus lábai elé. Szórványlelkek a házasság előtt. Ketten ugyanazon az úton nem mindig tudnak elindulni akadályok nélkül akkor sem, ha mindketten evangélikusok. Egyik vidéki lelkészi hivatalban történt, hogy evangélikus vőlegény és menyasszony együtt jelentkezett kitérésre az előírt módon, két tanú jelenlétében. A lelkész első kérdése természetesen az volt, hogy miért teszik ezt, hiszen mindketten evangélikusok? Nem akarták ott a helyszínen megokolni. A lelkész kénytelen volt hát jelentkezésüket tudomásul venni. Néhány nap múlva azonban kiment hozzájuk. Elmondották, hogy a vőlegény hadiárva, árvaházban nevelkedett, a leány anyja a plébánosnál kapott munkaalkalmakat s szórványsorsuknak az a hátránya, hogy nem ismerik a mi vallásunkat. így azonban a lelkésszel elbeszélgetve, az ő útmutatásait elfogadva, boldogan esküdtek meg a mi imaházunkban s tettek le kitérési szándékukról. Pásztor Pál. Foglyok angyala (Folytatás.) (Wrede Matild élete. — Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.) Tudatában vagyunk mindannak, amit az önkézzel szerzett halál kárhoztatására felhozható. S bizonyos, hogy annak a komoly lelki fordulatnak nem ezt kellett volna eredményeznie. S mégis azt. mondjuk, ki meri kárhoztatásra nyitni száját az előtt a Haapoja Matti előtt, aki a vad pusztaságok vad fia volt, aki az útjába került emberek életét annyiba vette, mint a szeme előti szállingózó tollpihét, akinek keze hetvenhétszer szennyeződött embervértől, — s aki mégis odaadta sajat életét azért, hogy egy esetleg komolyabb következményekkel jaró belső megrázkódtatástól megóvja azt, akit szeretett? De nem azért, mert ő szerette, hanem azért, mert az összes többi rabtársai is szerették s még igen sokaknak volt reá szüksége! Ki meri állítani, hogy ez az önmagát feláldozó Haapoja Matti ugyanaz volt, mint akinek neve borzongó félelmet dermesztett egy esti imádságát rebegő kisleány szívébe? .. . Emberek vagyunk, nem mondhatunk ítéletet, de ki tudja, azon az utolsó napon nem kapja-e Haapoja Matti azt az igét ítéletül: „Amit tehetett, azt tévé.” A Bobrikoff-vitézek. Sötét felhők gyülekeztek Finnország egén. Olyan időszak köszöntött be, amelyet leginkább a magyar Bach-korszakkal hasonlíthatunk össze. Nemcsak, hogy új igákat raktak a finn nép vállára, de a lelkét, becsületét, józan tisztaságát szerették volna bemocskolni, belső fel- morzsolódásba, lelki szúvasodásba hajtani. Matild éppen Szentpéterváron tartózkodott, amikor Heyden grófnak, Finnország főkormányzójának halálhíre megérkezett. Társaságban P. gróffal, a korábbi igazságügyminiszterrel találkozott össze. — Ügy hallom, — mondotta a gróf — Bobrikoff tábornokot szemelték ki Heyden gróf utódjául a főkormányzói székbe. Ha ez igaz, akkor Önöknek, finneknek, duplán kell részvétemet nyilvánítani. — Hogy-hogv? — kérdezte Matild. — Barbár, erőszakos, alattomos ember. Jaj annak a tartománynak, ahová a lábát beteszi! — De gróf úr! — ugrott fel Matild izgatottan. — Hiszen ön is az északi tartományokból származik, jól ismeri hazám iigveit is, megfelelő tapasztalatokkal is rendelkezik, Ön volna a legalkalmasabb erre az állásra! Próbálja elnyerni! Van önnek annyi befolyás az udvarnál! Tegye meg az Isten szerelméért! — könyörgött összetett kezekkel — Mennyi áldatlan dologtól szabadítaná meg hazámat! De a gróf csak a fejét rázta: EMfflMELET szeret. És akármi történik, csak javamra válik." ,,És olyan jó Benne örülni, ö engem erre is megtanított. Sokkal szebb így az élet, sokkal könnyebb elviselni az eddig elviselhetetlennek látszó embereket. És nagyon-nagyon boldog vagyok Benne." A fehér asztal magyar gyönyörűségétől is megfoszt bennünket immár a körülöttünk dúló kegyetlen világháború. Már néhai Teleki Pál, a „komoly miniszterelnök" is felemelte szavát emlékezetes figyelmeztetésében a banketek mielőbbi és minél teljesebb kiirtása érdekében. De a fehér asztal barátai csak vállukat vonogatták és tovább banketteztek, toasztoztak, anekdotáztak. Most aztán a belügyminiszter szigorúbbra fogta a hangot és egy erélyes rendeletben ,,az élelmiszerekkel való takarékoskodás" inkolásá- val betiltott minden közebédet, banketet és egyéb étkezéssel egybekötött összejövetelt, hogy a „nehezebb élelme- i zés/ viszonyok között lévök részéröl a bankettekkel kapcsolatban tehető észrevételek elkerülhetők legyenek". — Tehát: „fehér asztal' — nincs többé. Olcsó ; alkalom lenne ebben a kis nekrológban elábrándozni afelöl, mit is jelentett a magyar, de még a mi evangélikus társadalmi életünkben is a „fehér asztal"? i Hány karrier nőtt ki a fehér asztal mellett, hány tehetség bukott el a fehér asztal miatt! De a mai papírkorlátozás idején nincs helyünk még az ilyen csábító témákra se. Röviden csak igyen búcsúzunk tehát a fehér asztaltól: Fehér asztal, akármilyen fájdalmas és hatalmas űrt hátrahagyó is körünkből való távo- I zásod, mégsem sajnálunk téged' Régen I megértél már az örök nyugalomra. Re- i méljük, hogy amilyen „korszakos" volt ! jelenléted, ugyanolyan „korszakalkotó" lesz távozásod s ezután már e hazában többet tesznek, mint esznek, s többet dolgoznak, mint beszélnek. íz. KfNYVISMERTETÉS Tatár András : Versek. (Kiadta: Aszódi Evangélikus Petőfi- gimnázium Petőfi önképzőköre. 208 oldal.) Merész és szép cselekedet ez a szép vászonkötéses, jelentős vastagságú könyv, amely itt fekszik szerkesztőségünk asztalán. Az evangélikus gimnáziumok elsörendüségének egy újabb bizonyítéka. Ritka gimnázium tudná ilyen kézzelfogható bizonyítékát szolgáltatni annak, hogy az a magyar zseni, akinek nevét büszkén viseli homlokán, lélekben valóban ott él a tanítványok között. Az aszódi Evangélikus Pefő/z-gimnázium- nak, ime, sikerült. Egy most érettségizett növendékének az iskola falai közt született mintegy 170 verses művét bocsátja közre egy kötetben ennek tanú- bizonyságául. A versek közül némelyiket maga Petőfi is elvállalná. Némelyik már túl is nőtt a Petöfi-iskolán s későbbi kibontakozás komoly oroszlán7
