Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-30 / 35. szám
mmusmr gyomtalanította előkészítés közben a termő talajt. De létrejöhetnek a legbuzgóbb lelkipásztori tevékenység megléte esetén is. Mi a leendő velük szemben? Lássuk meg e szimptómákban magának az egyháznak betegségét. Mivel nem kapták meg azt, ami után lelkűk vágyódott, az Igét úgy, amint annak befogadására lelkűk képesítette volna, keresték és keresik azt más helyen és módon. Lehet, hogy a lelkésszel való személyes differencia is eredményezheti ezt a külön közösségbe való tömörülést. Velük szemben az első feladat a szeretetteljes megértésre való törekvés, a barátságos, mozgalmukat nem felülről kezelő, hanem azt megérteni törekvő gyógyítás. A legjobb orvosság velük szemben a preventív intézkedés. A gyülekezet tagjainak buzgó pásztorizálása. Ha sikerült az evangéliumot az egyeshez odavinni, akkor sikerül az egyest megint a közösségbe belesegíteni, hajlandóvá és képessé tenni a közös gyülekezeti életre De preventív intézkedésnek kell mondanom az egyház részéről azt a törekvést is, hogy ő maga veszi a kezébe az evangélium után vágyódóknak, a különböző evangéliumi mozgalmaknak az ügyét. Ne hagyjuk őket magukra tanácstalanul és irányítás nélkül, bizonytalanságban. Közéjük kell mennünk. Meg kell értenünk azt, hogy az Igének igenis van külön mondanivalója fiúknak és leányokak, férfiaknak és nőknek. Tehát egyfelől az egyháznak eleven, éber lelkiismerettel meg kell előznie a bajt, a törvénytelen külön alakulatokat, és magának az egyháznak szőlőskertjében kell gyümölcstermésre segíteni őket. Ez a helyesebb eljárás. Másfelől, ahol már vannak ilyen külön ecclesiolák, igyekezzünk törvényesíteni őket, hogy az egvházban, a telies gyülekezeti közösségben a gyülekezet hitbeli épségéért felelős lelkésznek a felügyelete mellett és irányításával működhessenek. Az egyházi alkotmányra, az Igének tisztán és igazán való hirdetésére, a szentségek épületes kiszolgáltatására esküt tett lelkész és vele a gyülekezet hivatalos vezetősége nem engedheti meg, hogy a lelkiélet területére tartozó, áldást hozható, de széthúzást, sőt szakadást is eredményezhető megmozdulások a törvényes irányítás nélkül maradjanak. Nem az elriasztás, a kipellengérezés, a lekicsinylés és kigúnyolás az az eszköz, amellyel itt eredményt lehetne elérni, hanem arra a lankadatlan pásztorolásra van szükség, amellyel a lelkész a gyülekezet tagjait a lehetőség körén belül egyenként számontartja és lelki szükségeiről tudomással bír. És nem szabad e munkában elfáradnunk. Végeznünk és folytatnunk kell ezt még akkor is, ha látszólag nincsen eredménye, sőt ha gáncsban, rosszakaratú rágalomban van is része. Boldog az a lelkész, akinek sikerül a feltörő lelki megmozdulásokat a közös gyülekezeti életbe levezetni. Ez a főcél. Minden kisebb közösségben folyó munkának jogosultsága és ennek folytán célja az. hogy a kis közösség révén elérhető egyedeket az istenígéje köré, a templomban összegyülekező egységes gyülekezetbe és ennek életébe belekapcsolja. Csak ez esetben lehet építő munkáról szó. Dr. Kiss Jenő. *i <**i “ '> "'*■<*' i< “i *W<*-¥Ur>r*in^ ^~ni^ Ketten ugyanazon az úton 50 százalékos kiegyezés. Az egyik délelőtt folyamán hosszabb beszélgetést kellett folytatnunk vegyesvallású jegyesekkel. Az anyakönyvvezetőtől jöttek s jelentették, hogy itt szeretnék megáldatni házasságukat. Ügy tudják, hogy az evangélikusok akkor is összeadják őket, ha a reverzális kárukra lesz. Egészen meglepett az eset. A vőlegény a katolikus fél s jó egyházi nevelésben részesült. Az anyakönyvvezető feltárta előttük a lehetőségeket — mint észrevettük — nem abban a formában, hogy lehetséges ilyen esetben reverzálist kötniök, hanem, hogy az már a szokás ... A katolikus vidéki állatorvos sötéten látta a jövőt. Attól félt legjobban, hogy falujában nem biztosíthatja az evangélikus gyermek neveltetését; a kétféle vallás a családon belül éles vitákra, megnemértésekre adhat alkalmat. Sehogyan se engedett. Ezt az 50 százalékos megoldást választották, ebben az esetben is itt szeretnének esküdni. A meggyőzésnek minden fegyverét elővettük. Utaltunk arra, teni további munkájára, épülni a testvéri közösség gazdag áldásaiban, mert ha nagyon szerényen is számol, akkor is havi összilletményeinek negyedrészét kellene kiadnia, ami pedig nagyon meggondolandó dolog1 a mai jegyrendszeres világban. Igehirdetést sohasem hall. Mire vasárnap elvégzi szolgálatait, elintézi híveinek ügyes-bajos dolgait, akik csak vasárnap érnek rá bejönni a hivatalba, akkorra a rádióistentiszteletnek is vége van. No és a gyermeknevelés kérdéseit hagyjuk el, ez már erőnkön felüli dolog. Mint ahogy általában véve erőnkön felüli dolog az egész megélhetésünk. Valahányszor elérkezik az elseje, bánatosan néz össze a férj és feleség, hiszen utólag adják tudomásunkra, hogy mindennek az ára felemelkedett, a kenyér és a liszt duplájára, a cseléd is előáll, hogy lehetetlenség megélnie a havi 15 pengőből, fizessünk húszat, mert ellenkező esetben kénytelen lesz a felmondáshoz folyamodni. A kereskedők sorra jelentik ki, nagyon sajnálják, de ezentúl csak készpénzfizetés mellett lesznek abban a szerencsés helyzetben, hogy árúikat rendelkezésünkre bocsáthassák, egyszóval hát kénytelen megszólalni a havi 208 pengőt élvező falusi lelkész és minden idegszála lázadozik az ellen, hogy szót ejtsen arról a kérdésről, melyet anyagi kérdésnek nevezünk. És segítséget nem talál. Mert fizetését emelni nem lehet, hiszen minden pengő elhelyezésére úgyszólván külön közgyűlést kell összehívnia, mert a gyülekezet nyög az adósságok terhe alatt, a költségvetést már évről-évre túllépjük, mert drágább a búza, a tűzifa, az iskolában új kaput kell csináltatni és a templom rozzant harmóniuma sem hajlandó már engedelmeskedni a zenei követelményeknek. És mindezt látja az érettségizett ifjú. És látja ma, amikor még érettségivel is jól elhelyezkedhetik s számítása szerint, mire negyven éves lesz, különb anyagi helyzetbe fog kerülni, mint akárhány,. még a jobb jövedelműek közé tartozó lelkész. De ha legalább kilátásunk volna arra, hogy számíthatnánk az előrehaladásra. Van ugyan ötévenként korpótlék, de azt kénytelenek vagyunk lekötni nyugdíjtartozásunkra, mert az is már hatalmas summává nőtt meg. Egyszóval hát mondjuk meg őszintén, ilyen okok miatt is kénytelenek leszünk számolni a lelkészhiány kérdésével. Olyanná kell tenni a lelkészi pályát, hogy azon minden ifjú láthassa a megélhetés és előrehaladás lehetőségeit. Gazdagságot nem ígérhetünk, nem is kell ígérnünk, de megélhetést biztosítanunk kell. Jó lenne elővenni az Ev. Életben néhány évvel ezelőtt közölt lelkészi pénztárról szóló tervezetet és fontolóra venni azt, amin néhány kolléga talán hónapokig dolgozott. Azután pedig itt lenne az ideje annak, hogy végleg eltöröljünk minden néven nevezendő papválasztást. Vannak külföldi országok, ahol az évek múlásával fokozatosan lehet nagyobb egyházakba kerülni. Nem érné csorba ezzel sokat féltett autonómiánkat. A teológusok és segédlelkészek segélyezése mellett ezekre a kérdésekre is kell gondolnunk. Solymár Pál. 5
