Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-08-23 / 34. szám

i

Rekordtermés

Bácskában járt ismerőseim azzal az örvendetes hírrel térnek haza és szinte lelkendezve mondják mindenkinek, hogy odalent olyan csodálatos bő- ségű és olyan csodálatos jó minőségű búzatermés volt, amilyen hosszú idő óta, sőt a megszállás ideje alatt is csak egyszer volt Bácskában. Kétségtelenül igen nagy öröm ez minden magyar embernek, mert még akkor is különös szeretettel és megbecsüléssel tekintene ennek az esztendőnek bácskai búzával kevert kenyerére, ha csak átlagosan elég jól termett volna is. Isten különös áldásának tekinti és érzi a hivő szív azt, hogy Isten úgy adta vissza az édes hazának a bácskai részt, hogy tetézett búzaterméssel adta vissza és még olyan időben adta vissza, amikor még lábon várta meg az érett búza a magyar embereknek az arató munkáját.

De ha tovább gondolkozunk ! ezen az áldáson, azt is észre kell vennünk, hogy ebben a bőségben, gazdagságban és örömben igen nagy tanítás és intelem is van az egész magyar élet számára. Politikának, hadseregnek, iskoláknak, egyházaknak és minden egyes embernek, aki a ránk jövő esztendőben asztalára teheti majd a bácskai aratással megbővült magyar kenyeret, észre kell venni azt a csendes és komoly figyelmeztetést, hogy most ;

minden tekintetben és minden vonatkozásban olyan esztendő következik ránk, amikor munkából, verejtékezésből, áldozathozatalból, becsületes erőfeszítésekből, sőt még jó szívből és hűséges hivő imádságokból is gazdag és bőséges termést kell adnunk és felajánlanunk Istennek.

Mert a gazdag bácskai aratásoknak az áldása megszégyeníthet mindenkit, aki önzőn, lemondások előli menekülésekkel, áldozathozatalok kerülgetéseivel próbálkozik mások rovására könnyíteni a maga életén. Most nagyon bő terméssé kell lennie mindenkinek. Kenyérterméssé. Mert a kenyértermés a leghatalmasabb példa a teljes odaadásra, a maradéknélküli táplálására másoknak. És ma nem önmagunkat kell táplálni, hanem az utánunk következő egész jövendőt. Ahogy Pál apostol mondja, akár egészében is el kell vettetnünk, hogy másoknak életet jelentő kenyérré lehessünk. Ezért most, ha végiggondoljuk, valameny- nyire beleláthatunk Jézus ama kijelentésének titokzatos mélységeibe: ,,Én vagyok az életnek kenyere. Az a kenyér, amelyet én adok a világ életéért, az én testem“.

És ez a drága és gazdag bácskai aratás megtanít arra is és Isten kegyelméből tanít meg rá, hogy minőségileg is legjobb termésre van szüksége

a világnak. Lemondásokból is, munkából is, éltető hitből is. Semmit sem érne az olyan aratás, ahol nagyon jó volna az ocsú, de gyenge volna a kenyér magja. Micsoda bőségben gyülekeztek fel a háborúnak az eszközei és hadosztályai is az orosz fronton a keresztyén Európa ellen és miképpen diadalmaskodik felettük a minőség, még pedig nem elsősorban az anyagban való minőség, hanem a lélekben való minőség. Kétségtelenül a legjobbat, a legtöbbet, a legnagyobbat és a legdrágábbat kell adni az életünkből és a minőségben gazdag termésért éppen úgy kell minden küzdelmet végig harcolnunk, mint ahogy minden egyes búzakalásznak megvolt a maga küzdelme attól a pillanattól kezdve, hogy először megsarjadt a földben és tartott ez a kifejlődésért való küzdelme egészen addig, amíg megérlelte az Isten napja.

Ennek az áldott bácskai aratásnak a tanításából tehát minden magyar szív tanulja meg a hálálkodó és felserkentő példát. Teremjék az egyházak az igehirdetésnek minden megígért gazdagságú aratásait. Buzduljon neki minden szív a munkának és hordozza kedvvel és elszántan a még reáváró próbáltatásokat és adjon neki munkás életéből olyan termést, amely jövendőt építhet Isten kegyelméből.

1