Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-16 / 33. szám
EMMSflFT lélekölő gépiességéért, a szívevérét kiszívó voltáért alkotója: a művelt ember a felelős. Nem bújhat magzatja mögé az apa, hogy azzal védje önmagával szemben arra a kérdésre: mi van a lelkeddel? A műveltség egyik követelménye épen a szellemi önállóság, az a kiváltság, hogy nem minket ragad a környezet, a tömeg magával, hanem mi vagyunk egy-egy aktív sugárzó központja a környezetünknek és nem az diktál nekünk, hanem mi változtatjuk azt meg. A hitetlennek nincs mentsége. A felelősség egyéni és személyes mind önmagával, mind a társadalommal és az Istennel szemben. A vallás nem „magánügy”, hanem a közérdekű ügyek legelső, legfontosabb ügye, mert valláserkölcsömmel, vagy hitetlenségemmel, cionizmusommal hatással vagyok környezetemre, a társadalomra, a nemzetemre és vagy építem, vagy rombolom. A hitetlenek rengeteg lelki és erkölcsi rombolást visznek végbe a nemzet lelkében s ezért felelősek. Nem mentség a korszellem sem. A mai korszellem és az előző korszellem sem menti a hitetlent, mert ma is vannak a művelt hitetleneknél még műveltebb hívők és vannak a tudós hitetleneknél még tudósabb hívők is. Ma már nem imponáló és nem előkelő dolog a hitetlenség nyegléskedése, mint volt a Trianont előkészítő poshadt korszakban. Ma már a nemzet közellensége az, aki fitogtatva sugározza kifelé a maga hitetlenségét, Isten-tagadását, eszménytelenségét, cinizmusát viselkedésével, tetteivel a nemzeti társadalom életébe és azt meri állítani, hogy mindezt a tudomány, a műveltség alapján teszi. Nemzetünket nem a hitetlenek fogják felemelni az élet magaslatára, hanem azok, akik hisznek. A hit a nemzeti élet legfőbb regeneráló ereje minden tekintetben. Üj magyar hazát, új magyar életet egyesegyedül a tiszta, szent, élő hit alapján lehet megteremteni, annak a hitnek az alapján, amely nemcsak titokban imádkozza, hanem szikrázó akarattal meg is valósítja a keresztyénség vágyát: „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a Földön is!” Minden mai válságnak egyetlen egy kivezető útja, megoldása, orvossága van: az Isten. A Jézus Krisztusban minket megváltó, fiaivá fogadó, bennünk tiszta szívet teremtő és az erős lelket megújító Isten. Ma a művelt, igaz magyar evangélikus embernek nem lehet más életcélja, csak az, hogy hittel, tudással, műveltséggel, munkával Istenért és hazáért küzdjön! Dr. Pass László. Ez is pótlandó Augusztus eleje óta lapjainkban egyre-másra találhatók ismertető cikkek a magyar munkatáborokról. Színes képsorozatokban számolnak be ezek a magyar ifjúság új vállalkozásáról, (a jelenlegi munkaszolgálat teljesen önkéntes) és ezzel azok életéről, akik dolgozva pihentek. Mert lassan ez a csoda is bekövetkezik: nemcsak henyélve lehet pihenni, hanem megtanul az ember dolgozva is pihenni. Annakidején, amikor először kezdtünk az iskolákban arról beszélni, hogy a pihenés nem okvetlenül henyélést jelent, hanem új erőgyűjtést, új benyomások felvételét, az ember másik oldalának foglalkoztatását, sok csodálkozó tekintettel találkoztunk. Igaz, nem régi még az a felismerés, hogy a szellemi munkával foglalkozó ember akkor piben a legjobban, ha a szellemi foglalkozásnak még a lehetőségét is kikapcsolja: azaz: testi munkával frissíti fel magát. Természetes dolog, hogy nem minden embernek lesz alkalma testi munkával foglalkozni. Lesznek, akiket kor, vagy betegség, vagy alkalom hiánya gátol majd. Gyermekek, akiket féltenek a szülei, öregek, akik féltik magukat. Ezeknek is alkalmat kell ellenben nyújtanunk arra, hogy megfelelő módon kikapcsolódjanak életük eddigi dolgaiból és új benyomások szerzésére használják fel szabad idejüket. Mert annak, aki nem testi munkával üdíti fel magát, fáradt szellemét, annak új benyomásokra van szüksége, olyanokra, amik a lelkét gazdagítják, őt magát pedig értékesebb emberré teszik. És ez a tér az, ahol a legnagyobb mulasztásokkal találkozhatunk. Életünket, különösen a mai időben, amikor nem jut alkalom külföldi den megrendülés nélkül, gépies egyfor- masággal hajtják végre... És ezt nevezték el „Paradicsomnak", pedig az éden- nel csak annyi közössége volt ennek a világnak: a bűnnek, gonosznak Kígyója itt is igen tevékeny szerepet töltött be. Nem jutunk sokkal kedvezőbb eredményre akkor sem, ha a bölcselet és a szellem birodalmába lépünk be. Szédítő elméleti eredmények ... a gyakorlatban pedig szomorú felismerése annak: valami, vagy inkább Valaki hiányzik mindebből. Paul Valery panasza szinte korunk jajkiáltása: „Az európai Hamlet — mondja ő — lépelödve áll meg a jelenkor színjátéka előtt. Töpreng az életen és az igazságok halálán. Dogmák és bölcseletek, amelyek százféleképpen magyarázzák az életet. . . mindezek a kételkedés csiráját ültetik el a lelkében. Az események pedig, amelyek hirtelen törnek le reá, úpv játszanak a mai ember gondolatával és érzéseivel, mint a macska az egérrel..." Ha az eddig elmondottakat figyelemmel kísértük, láthattuk, hogy végeredményben korunk minden nagy kérdése a lélek és lelkiismeret kérdésévé válik. A világ előrehaladását (?) éppen azért szemléljük aggodalommal, mert számos helyen réseket látunk ... látjuk, hogy mialatt a világ külső formájában látszólag minden nagyszerűen működik, belül, mint elfelejtett és félreismert szomorú Hamupipőke sír a világ Lelke . .. Ezzel aztán felismerjük azt is, hogy a Világnak gyógyulása, jövendőjének záloga, létének tartóköve az: mennyire engedi életében érvényesülni Krisztus Evangéliumát, a szeretetnek, igazságnak, hűségnek és önfeláldozásnak a lelkét Ez az Evangélium pedig nem egy metafizikai fogalom, amelyet az idő vasfoga. vagy a kritika vésője kikezdhet, hanem Isten örök jóságának kinyilatkoztatása, azé az Istené, Aki ezt a világot nyilván nem olyannak akarja látni, aminő arcot mutat manapság. De ezen felül Krisztus Evangéliuma: Híd is a vergődő ember és a kegyelmes Isten között! Elméleti spekulációval, történelmi, materialista módszerek segítségével ennek az Evangéliumnak lényegét hiába próbáljuk megérteni, de titkon, ajtónkat behajtva, mikor bűnbánati órán meglátjuk magunk torz arcát és Isten szépségét, reánk hajol, mint Isten kegyelmének védőpa- lástja... Ha az istentagadó Nietsche arról tudott beszélni: „Ne lökd el magadtól a héroszt, amely a lelkedben él", akkor nem kívánunk túl sokat füveinktől sem, ha azt mondjuk: Ne engedjétek elrabolni magatoktól a legdrágábbat és legértékesebbet, Krisztusnak Lelkét. Nem csinálunk titkot abból a meggyőződésből, hogy Isten Szentlelkét tartjuk ama egyetlen és reális Erőnek, amely képes lesz ezt a világot rendeltetése igazi útjára elvezetni... Hová mégy, világ? — kérdeztük és egyszerre megrendültén észrevesszük: nem is mi kérdeztük ezt, hanem az az örök Vándor, akivel Péter találkozott a legenda szerint, amikor Rómából akart elmenekülni. Világos, hogy akkor jön el a világra a boldog hajnalodás, amikor észrevesszük majd: Krisztussal egy irányba megyünk . . . Halász Béla. ni*A gyenesdiási lelkészevangélizációra azonnali jelentkezést még elfogad a MELE (Budapest, VIII., Esterházy-u. 12). 3
