Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-08-16 / 33. szám

rawmiMBcr

Mils Mihály halálára

útra, drága idegen vidékeken töltendő időre, a kapkodás és tervtelen- ség jellemzi. Amennyire idén alkalmam volt megfigyelni, embereink, de főleg ifjúságunk a teljes tervtelenség és tétovázás állapotában töltötte nyarát. Voltak ugyan egyesek, akik olvastak, voltak, akik egy-két kiránduláson vettek részt, de olyanok, akik nyarukat a lelki gazdagodás szolgálatába állították volna, nagyon is kevesen voltak. Azok, akiket megkérdeztem: mivel töltőd majd a nyaradat? vagy nem tudtak rá felelni semmit, vagy olyanokat feleltek, amik csak előbbi állításunkat igazolják. Mintha hiányoznék magyar életünkből az egyéni kezdemenyezés, a tudatosan többrevágyás, a jobbemberré válásra való törekvés és nem lenne a helyében semmi más, mint vagy a régi elv: a nyár a henyélésé, mert az a legjobb pihenés, — vagy pedig a tanácstalanság: ugyan mit is csinálhatnék?

Természetes dolog, hogy a legkönnyebb az értelmes és értelmiségi emberrel való beszélgetés lenne. De nem nagyon hiszem azt, hogy ezek, kevés szerencsés kivételtől eltekintve, a gondolattal való megegyezésen túl is, hajlandók lennének arra, hogy a gondolatot tettre váltsák. Üjra csak természetes az is, hogy az ifjúsággal először nehéz lenne beszélni, de a végén viszont nagy eredményt lehetne elérni, ha célt tudnánk a kezébe adni, amit kövessen, amivel, emelje magát és emelje ezzel nemzetét is. Mert különösen most, amikor értelmiségi pályáinkon lassan minden téren hiányok állanak majd be és lámpással keresik az embereket az üres helyekre, lesz nagyon fontos az, hogy azok, akik bekerülnek, ruganyos lelkű, új benyomások felfogására kész, azokat állandóan áhító emberek legyenek. Mert a pihenés és a kipihentség ebben jelentkezik: eleven felfogó készség és érdeklődés világunk és a magunk dolgai iránt.

Az ifjúságnak kellene természetesen célt mutatni. Az ifjúságot kellene elinditani azon az úton, amelyen eddig nem járt: az önállóság és önálló kezdeményezés útján. Cserkész- és leventecsapataink táborozásukkal erre nevelik a serdülőket, a főiskolás munkatáborok az ifjakat, de a magyar nemzet egész ifjúságának egyenként és összesen még nincsen meg sem a módja, sem a lehetősége, sem pedig a kedve erre a kikapcsolódásra és vállalkozásra. Földmívelő- és munkásifjúságunk nincsen abban a helyzetben, hogy új benyomásokat szerezzen, mert sem az ideje, sem a módja, sem pedig az érdeklődése nincsen meg olyan mértékben, hogy abból tett is lehessen.

Ahol tehát mulasztásokról beszélünk, ott elsősorban azokat kell említenünk, amik egyetemes akadályok és mulasztásokból keletkeztek. Ilyennek kell vennünk azt az állapotot, amelyben jelenleg vagyunk. Miért nincs nálunk kötelezett szabadsága, pihenése az agrárnépességnek, nem a télen, hanem olyan időben, amikor csakugyan pihenhetne és új benyomásokat gyűjthetne? Miért nincsen még Magyarországon kiépítve a diákszállók és menedékházak hálózata? — kérdezzük a „Magyar Üt"-tal együtt. Miért nem beszélünk sokkal többet ifjúságunknak arról, hogy indulj neki, ródd egy kicsit az országutakat, ismerd meg hazádat, tanulj más emberek életéből és sorsából? Menj el pihenni, azzal is, hogy meglátod, nem a tiéd a legnehezebb iga, hanem munkában és fáradságban testvér vagy a többi magyarral.

Sürgősen pótlandó tehát nálunk a pihenés, az igazi pihenés kérdésében eddig elkövetett mulasztások serege. Állítjuk, hogy pihenés kell mindenkinek. Állítjuk, hogy az igazi pihenés elsősorban a lelket üdíti fel és ád új erőket. Állítjuk, hogy erre az egyik legjobb módszer, ha mindenkinek lehetőséget adunk arra, hogy útnak induljon, ismerje meg népét, hazáját és ezeken keresztül saját magát is. Így lesz nemcsak pihentté, hanem egyúttal új emberré is. Olyanná, aki kész a a munkára és aki tudja, hogy ezt a munkát egy nagy közösségben, annak javára és nemcsak a saját kenyeréért végzi el.

Kemény Péter.

Ady és Kosztolányi után a Nyugat- nemzedék harmadik legnagyobb költője is a sírba hanyatlott. Halála nem érte váratlanul az őt tisztelők nagy táborát, hiszen súlyos gégerákja volt, többször operálták, élőszóval már nem is tudott érintkezni szeretteivel s az orvosok régen lemondtak róla. Teste az ötven és egynéhány év fáradtságaitól megrokkanva, pihenőre vágyott, lankadt tagokkal és béna nyelvvel feküdt ágyában, lelke azonban frisseségét mindvégig megőrizte. Oedipus-fordításának kéziratát halálos ágyán látta el jegyzetekkel, összegyűjtött műveinek köteteiből kitűnik, hogy egész élete nagy szolgálat volt s ebben a szolgálatban önmagát emésztette fel. Maga írja egyik leghatalmasabb költeményében, a Jónás könyvében:

„ . . . leszálltam a kínoknak eleven

süket és forró sötétjébe, nem

három napra, de három hóra, három

évre vagy évszázadra".

A magyarságot, a magyar életet szolgálta utolsó percéig. A ,,Husvét előtt" és a „Talán a vízözön" szerzőjében a legbátrabb, a megalkuvást nem ismerő magyar beszél. Lapunk megírta már Jónás könyvének megjelenésével kapcsolatban, hogy az a műve a magyar könyvpiacnak olyan ajándéka volt, amiért ,,a magyar szellem szerelmeseinek és munkásainak közös hálája kell, hogy körülvegye Babitsot, a költőt". Nagyságát megmérni csak jövendő évtizedek tudják majd, Dante fordítására és európai irodalomtörténetére gondolva azonban nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kiváltságos kevesek közé tartozott. önmagát soha meg nem tagadta. Szekszárdon született, dunántúli volt s a ,,kék Dunántúlnak" szépsége rávetítette fényét egész költészetére. Joggal hivatkozott Vörösmartyval való rokonságára. Távozásával azt fájlaljuk, hogy vele egy olyan írói nemzedék halt ki és egy olyan írói család utolsó tagja dőlt a sírba, amelyik mélyen magyar irodalmi munkájával, mint úttörő és mint építő is az egész magyarságot hűségesen szolgálta.

Temetésére a milliós városból nem vonultak ki tízezrek. Nem kellett rendőr- kordonokat vonni. Együtt volt azonban néhány száz ember, aki könnyezve hallgatta a keresetlen, őszinte szívből fakadt búcsúszót s aki lélekben egyesült a ravatal mellett elhangzott imádságnak ezzel a mondatával: „Úristen, ne engedd, hogy a veszteség felett érzett fájdalmunk nagyobb legyen, mint a hálaadásunk, hogy eddig nékünk adtad Babits Mihályt!" P. P.

A gyülekezeti közösségek szarvasi konferenciájára azonnali jelentkezés még lehetséges (Kellő Gusztáv ev. lelkész, Szarvas címen). A konferencia 21-én este kezdődik. Jelentkezési és részvételi díj 3Ü2 napra 8 pengő (vacsorák nélkül 5 P). A jelentkezők azonnal megkaphatják a részletes programmot.

Nyárád, a dabronyi gyülekezet egyetlen szórványa fiókgyülekezetté szervezkedett és elhatározta, hogy imaházat fog építeni.

Személyi változások. Dr. Sztehló Zoltán sajóarnóti egyházfelügyelő tisztéről lemondott. A zselyki egyházközség Szö- vérdi S. Károlyt választotta egyházfelügyelőjévé.

Halálozás. Koch Károly életének 69. évében Budapesten hosszas szenvedés után elhunyt. Az elhunytban Koch István, a budavári egyházközség tanítója édesatyját gyászolja.

4