Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-09 / 32. szám
MWCflimÉLEr Evangélikus nevelés Erről a kérdésről írni és beszélni, időszerű és fontos feladat. Nem azért, mert egy-kettőre itt van szeptember, de sokkal inkább azért, mert szeptemberben újra megnyílnak evangélikus nevelő- intézeteink kapui. Ezzel kapcsolatban iskolai, családi, társadalmi nevelésünk sok égető kérdése vár még elintézésre. A sok nevelési kérdés közül mi most az interná- tusról szeretnénk beszélni. Nyilvánvaló, hogy egyházunk ebben a kérdésben nagyon is érdekelt fél. Egyházunk u. i. nem azért tart fenn internátusokat, hogy fiainknak és leányainknak bútorozott szobát és teljes ellátást biztosítson. Végre is ezt megfelelő ősz- szegért sok tisztes polgári családnál is megkaphatják. Evangélikus internátusi nevelés azért volt és azért kell lennie ma is, mert nevelésünkben van valami egészen fontos dolog, amit egyházunk nevelő-intézeteiben is biztosítani akar. Nevezetesen, hogy nevelésünk határozott és erős keresztyén fundamentum legyen. S mert az internátusi nevelés hatásának 4— 8, sőt sokszor 12 évig ki van téve egy-egy evangélikus ifjú vagy leány, nyilvánvaló, hogy egyházunk is, de meg evangélikus magyar közvéleményünk is jogosan vár sokat internátusaink neveltjeitől. Egy idő óta azonban ez a várakozás betelj esítetlen maradt. Szakadás állt be abban a szellemierkölcsi magatartásban, amely internátusainkból kikerült ifjaink- nak jellemzője volt. Kimondjuk röviden, hogy ez a szakadás evangélikus és magyar magatartásukban vált nagyon szembeötlővé. Túlzás nélkül állítjuk, hogy éppen internátusaink neveltjei azok, akik a középiskolás kényszer berkeiből kikerülve, egyházukkal szemben hidegen és idegenül állnak. Feltűnő, hogy egyetemi sorban ők mutatnak legkevesebb érdeklődést az Egyetemi Luther Szövetség és általában az evangélikus ifjúsági és egyházi munka iránt. Együtt jár ezzel egy nagyfokú érdektelenség a magyar sorskérdések iránt is. Ifjúsági munkagyűléseken, megbeszéléseken és konferenciákon hiába keresi az ember ennek az evangélikus nevelésnek a gyümölcseit. Pedig polgári szemmel nézve internátusaink mindent megadnak ifjúságunknak. Jó ellátásban, tanulmányi ellenőrzésben, jó modor és kifogástalan viselke- dás elsajátításában hiba nincs. Ellenkezőleg. Ezen a téren egészen kitűnő teljesítményt nyújtanak. És mégis. Ami az embert kimondottan evangélikus és kimondottan magyar emberré teszi, az komolyan hiányzik náluk. Az ember és vele ifjúságunk el- világiasodása közismert. De valljuk be, hogy a hiba nem csak ifjúságban van, hanem nevelési rendszerünkben is. Evangélikusnak lenni evangélium nélkül nem lehet. Tanulságos lenne most felmérni, hogy evangélikus interná- tusainkban nyújtanak-e életformáló lehetőségeket az evangéliumnak? Össze kellene számolnunk, hogy heti hány bibliaóra és milyen elcsendesedési alkalmak állanak ifjúságunk rendelkezésére? S általában, az evangélium mondanivalója mennyiben kapja meg az első helyet internátusi nevelésünkben? (Mi pl. tudunk olyan ev. internátusról, melyet evangélikus lelkész egyáltalán nem látogat, s a bibliaóra benne ismeretlen fogalom.) Ezek végeredményben választ adnak az előbb elmondott hiányokra. Ami pedig a magyar nevelést illeti, ennél éppen azok a tényezők maradnak ki, amelyek a magyar szellemet és lelket elsősorban hivatottak irányítani. Elég, ha a gyökeres magyar irodalomra, nemzeti hagyományainkra stb. gondolunk. Végül pedig ez a néhány sor nem gyászéneknek készült. A való helyzet rövid váza csak, s rajta egy kis akarással nagyon sokat lehet segíteni, amire újra megnyílnak internátusaink kapui. M. S. 1
