Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-19 / 29. szám
wmktnaiT de azt is bizonyítja, hogy milyen felszínes volt az eddigi tudományos tapasztalás. A tudományban a megismerés folyamata az egyik alapvető kérdés. A modern filozófia épen ezt a megismerési folyamatot elemzi, vizsgálja kritikai módszerrel. E vizsgálat eredménye az, hogy a tudat végső eleme szintén élmény és egész tudat-tartalmunk lényegében saját szellemünk alanyi alkotása. A modern filozófia másik megállapítása, hogy tiszta tudomány nincs, mert minden szaktudomány dogmatikus annyiban, hogy nem a tapasztalásból indul ki, hanem tudományosan nem igazolt, egyénileg felvett alaptételekből. Ennek az oka Kant szerint az, hogy értelmi munkánk discursiv természetű és nem intuitív. Csak változásra, különbségre vonatkozik és nem állandóságra. Csak olyanra, ami „hat” reánk. Röviden, a modern tudományokról beigazolódott Pál apostol igazsága, hogy „rész szerint van bennem az ismeret” és „most homályosan tükör által látunk.” A mai természet- tudomány Nobel-díjas mesterei igen szerényen nyilatkoznak az emberi tudás és megismerés értékéről, amelynek leglényegesebb vonása az, hogy „emberi.” A világháború előtt nagy garral hirdette sok művelt ember, hogy a „természettudományos világnézet” (?) szerint csak anyag van, az Universum mechanizmus, melyet a kauzalitás törvénye mozgat óramű-pontossággal. A modern fizika szerint „anyag” nincs, mert az elektron energia, a kauzalitásról pedig kiderült, hogy nem egyformán érvényesül a mikro-, mező- és makrokozmoszban és az egyes folyamatokban oki hézagok vannak. A biológiában ugyanúgy hirdették a darvinizmust, amiről maga Darwin nem tanította, hogy a földi élet fejlődése a kezdeti egy sejtből fejlődött ki külső, fizikai hatásokra. A modern biológia, amely bámulattal áll az élet megfejthetetlen titka előtt, megállapította, hogy nincs evolutió, hanem belső, előzetes szellemi megtervezettség alapján belülről kifelé irányuló kibontakozás. Modern természettudósok szakkönyveiben gyakran előcsillan Isten nevének a fénye, aki nélkül nem bírják megérteni a szellemi hátterű kozmoszt. Ez nem új dolog. Egy német statisztikus kimutatta, hogy az emberiség világhírű természettudósai közül 92% jámbor, istenfélő ember volt, többi közt maga Darwin Károly is. Ezeknek a példája maga is azt bizonyitja, hogy a hit és tudás milyen szép összhangban lehet a legtudósabb ember lelkében is. Ennek megvannak a maga okai. (Folytatjuk) Dr. Pass László. Ki töri fel a hét pecsétet ? Az ember tragédiájában, a Kepler-féle színben Ádám azzal a tanítványával beszélget, aki mélyebben szeretne belelátni az anyag- és szellemvilágba egyarát. Szeretné, ha mestere a titkokat felfedné, mert ő azzal a leverő érzéssel jár-kel a világban, hogy lényegében semmit sem foghat föl. Mikor Adám tanítványa ajkairól hallja ezt a vallomást, feléje hajol s vigyázva, hogy más ne hallja meg, így válaszol: „No látod én sem — s hidd el, senki más.” Van ebben a nyilatkozatban valami szomorúság, ami akkor súlyo- sodik az emberre, mikor érzi gyöngeségét s kénytelen bevallani, hogy a dolgok mélyébe nem képes behatolni: Akarná, de a pecsétet feltörni nem tudja. A görög bölcsek e tekintetben derülátók voltak. Azt hirdették, hogy a tűzben, a mozgásban találták meg a dolgok lényegét. Keraklite a harcban, a „polemos”-ban látja mindennek az atyját. S azóta is hány bölcs és tudós vélte, sőt hirdette azt, hogy megismerte a dolgok lénve- gét. Talán sírba is szálltak azzal a gondolattal, hogy ők találták meg a bölcseség kövét, amit olyan sokáig hasztalan kerestek az emberek. Pedig lényegében semmit sem foghattak föl. Ebben az őszinte nyilatkozatban azonban nemcsak szomorúság, hanem igazság is van. Akarva, nem akarva, de egyszer mindnyájan odajutunk, hogy a megfoghatatlan előtt állunk. Homály, felhő borul a megismerés lehetőségére. A körön túl az a birodalom kezdődik, hol valami egészen más van: a „ganz Anderes.” Ami talán a legértékesebb és a legdrágább volna mireánk, le van pecsételve. A Kepler-féle jelenetben azonban Ádám így sóhajt föl: Öh tárd ki, főiskolánk, az orosházi és nagytarcsai, sőt, ha Isten úgy akarja, két leány népfőiskolánk, a Fébé diakonissza anyaházé és a Dunántúli Luther Szövetségé, az ősszel újból megnyitja kapuit. To- borzunk embereket, legényeket és leányokat, akik életüket egészen hivatásuknak akarják szentelni. Uj, Krisztusban hivő parasztságra van szükségünk, éppen úgy, mint Krisztus hivő középosztályra. Isten kegyelme nem hiába tesz velünk csodákat, hanem újabb csodák megtapasztalasárá akar vezetni. Akik az olvasók közül leány-népfőiskola megindulásának körülményei felől szeretnének érdeklődni, azok forduljanak Zulauf Henrik diakonissza- anyaházi lelkészhez, Budapest, XII., Hidegkúti-út 123/a. és Lukács István diakonissza-anyaházi lelkészhez, Győr, Petőfi-tér 2. címén. Az orosházi és nagytarcsai népfőiskolákra való jelentkezés határideje augusztus 15-ike. Jelentkezéseket elfogad az orosházi népfőiskola igazgatósága, Orosháza, Zöldfautca 7. és a nagytarcsai népfőiskola igazgatósága. Jézus itt van és hív Téged: kövess engem. Sz. G. A moson-pozsonyi esperesség közgyűlése A dunáninneni egyházkerület 1939 január 11-én Budapesten tartott rendkívüli közgyűlésén alkotta meg az egyelőre egyesített moson-pozsonyi egyházmegyét. Érezhető és nyilvánvaló volt, hogy az egyházközségeknél nem tapasztalható valami nagy hajlandóság a frigykötéshez. De elhatároztatott s miután hiábavaló lett volna ellene bármilyen apelláta, az érdekeltek belenyugodtak, a gyülekezetek esperest, felügyelőt választottak s 1939 augusztus 21-én, Komáromban egyházmegyei közgyűlést tartottak, mely alkalommal az elnökség letette az esküt, a tisztikart megválasztották s abban a hitben voltak, hogy az ideiglenesen egyesített moson-pozsonyi esperesség épp úgy végzi majd a feladatát, mint a többi egyházmegyék. Sajnos, reményeink szétfoszlottak. A dolgok odafejlődtek, hogy helyzetünk mindinkább zavarosabb lett. Ennek a fotográfiája lett az a közgyűlés, melyet az esperesség július 2-án tartott meg Győrben. Az a természetes, hogy az esperesség, a kerület a maga területén tartson közgyűlést. Mert akármilyen kicsinyek is, nem mondhatják, hogy számukra nincs hely. Sajnos, e tekintetben nem ragaszkodunk a tradícióhoz. Pedig az egyházmegyének és a kerületnek is jelentőséget ád, ha elnökségének a területén van a székhelye s ott tartja közgyűléseit s nem kell elmenni más kerületbe, más esperességbe. A közgyűlést Csatáry Elek egyház- megyei felügyelő és Schrődl Mátyás esperes hívták össze. A közgyűlés előtt gyémintézeti istentisztelet volt, melyen lie. Fizély Ödön megválasztott esperes prédikált. Miután az egyházmegyei felügyelő betegsége miatt a gyűlésen nem jelenhetett meg, Schuster György espe3
