Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-19 / 29. szám
BftNCnikUSa FT Kegyetlenség Nehéz és szörnyű eszköz a népek közötti viszály elintézésére a háború. Vele együtt jár annyi fájdalmas, borzalmas és félelmetes dolog, még pedig tömegesen és állandóan jár együtt vele, hogy abból csak egy is el- borzasztaná az egész művelt világot, hogyha az háborún kívül történnék. Éppen ezért a nemzetek egymás között olyan általánosan elfogadott megegyezéseket kötöttek a hadviselésre nézve, hogy a fölösleges kegyetlenkedéseket és indokolatlan és embertelen rémtetteket kizárni igyekeznek. Ha a katona fogságba kerül, nem lesz ugyan könnyű sora, de életét nem fenyegeti többé veszedelem, vagy indokolatlan és igazságtalan kínoztatás. Ha valaki sebesülten marad a harctéren, e nemzetközi megállapodások szellemében elvárhatja még az ellenség részéről is a samaritánus magatartását. Éppen ezért szíve mélyéig megdöbbent minden keresztyén embert a háborúval összefüggő rémtetteknek az a sorozata és sokasága, amellyel a szovjet elleni háborúval kapcsolatban most tele vannak az újságok. Mi soha nem szoktunk és nem is szeretünk az egyes dolgok jelenségeiből ítélkezni. Mindig igyekszünk megkeresni a háttérben meghúzódó okokat és körülményeket, amelyek valóban létrehozzák az eseményeket. Most is visszamutatunk egészen az istentelen gondolkozásra, a vallástalan neveltetésre. Az emberszeretet törvényét kiirtó céltudatos munkára, a mások elleni gyűlölet mesterséges felszítására, tehát csupán olyan körülményre, amelynek következményei feltétlenül összeütközésbe kerülnek a ke- resztyénség legelemibb parancsolataival. Ártatlan emberek ezreinek lemészárlása, sebesültek agyonkínzása, felesleges rombolás, felégetés és pusztítás még a háborúval együttjáró kemény körülményeknek is olyan elfajulása, amely feltétlenül beleütközik az emberies viselkedés igényeibe. Ez teszi érthetővé a szovjetelleni háborúnak azt a nemzetek közötti kereszteshadjáratszerű vonását, amelyről a múlt héten írtunk. Ezek a felesleges kegyetlenkedések semmit nem változtatnak a harcoló felek hadihelyzetén, de elkerülhetetlenül felháborítanak minden tisztességesen gondolkozó embert. Ki szedhet a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? — kérdezhetjük újra a hegyibeszéd szavaival. Mert Jézus ezzel a tanításával is visszamutat a tövisnek és a bojtorjánnak a gyökerére, amelyik nem tudja az ágakat más gyümölcs termésére rábírni, mint amilyen belőle magától következik. Hatalmas tanítás ez a sajnálatos és szomorú, ez a szégyen- teljes és fájdalmas és minduntalan megismétlődő sorozat, melyet az istentelen gondolko- zású vezetők parancsolnak meg és rendelnek el népük között. Arról tanít, hogy aki nem hisz Istenben, az nem tisztelheti az Isten képét az emberen, aki nem hisz Krisztusnak érettünk való szenvedésében és keresztfájában, az semmibe veszi másnak a szenvedéseit és keresztjeit. Békében és háborúban tehát nem változik az evangélium örök parancsa, amelyik az Isten felé fordítandó szívről és az egymást megértő emberek életéről tanít. Szívünk minden részvétével fordulunk azok felé, akik ártatlanul szenvednek, akiket halálra kínoznak, akiknek az imádságait kinevetik és hálát adunk Istennek azért, hogy ezt a rémséget és kegyetlenséget nem engedte rázúdulni a keresztyén Európára és Európának erre a darab földjére, hazánkra, amelyik már annyiszor volt kénytelen feltartani elvadult hadseregek pusztító szándékait. 1
