Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-12 / 28. szám
MNflUWI IT ismerni, figyeld meg, hogyan viselkedik a szerencséddel szemben! Tudniillik, az irigységet alig lehet eltitkolni. Ahogy a morfinistát felismeri a gyakorlott szem, az irigy embert is elárulja az ő színeváltozása... Családi perpatvarok, örökségért való civódások, élethossziglan tartó pereskedések mind azt bizonyítják: társadalmunkat a gyökerében támadta meg ez a veszedelem... Aránylag még szerencsésebb helyzetnek lehetne nevezni azt, ha az irigység megmaradna a családi otthonok keretétében és nem lépne ki a nagyvilágba. Mindenki tapasztalhatta azonban, aki valamilyen szép és nemes dologba kezdett, hogy mennyi erő, mennyi jószándék és mennyi nemes buzgalom vérzett el az irigység bevehetetlen kínai falán. Elhomályosítja a tisztánlátást, megzavarja a békességet, megakadályozza az építő munkát is sokszor. Nem tudom, nem ezért van-e, hogy az emberek nagyrésze idegenkedik a sárga színtől, mintha eszébe jutna, hogy ilyen lobogó alatt menetelnek az irigység harcosai... Szomorúan láthattuk az elmúlt évek alatt, hogy egész társadalmi osztályokat hatalmába kerített a sárga veszedelem. sőt: tudunk olyan hatalmakról is, akik azért borították vérbe és lángtengerbe a világot, mert megirigyelték más népek erejét, szorgalmát, hűséges munkájának eredményét. Ez a megrendítő tapasztalás a legnagyobb vádbeszéd az irigység ellen és természetes, hogy mindenkit harcba szólít ellene. Jól tudjuk, hogy az irigység ördöge szállást talált meg Krisztus Urunk környezetében, sőt üdvözítőnk lelkében is ezt akarta felébreszteni a kísértő... Az p életpéldája mutatja, hogy az irigység ellen való védekezés nem lehet más, mint Isten Igéje és az imádság. Keresztyénnek vallani magunkat és irigykedni, ez a legnagyobb ellentmondás1 A sárga veszedelem szörnyű hatalmából csak akkor tudunk kiszabadulni, ha átadjuk önmagunkat a Mesternek és boldog hittel valljuk: Krisztus szeretetében olyan mérhetetlen gazdagságot kaptunk, hogy nincs a földön ember, akitől volna irigyelni valónk... Természetes, hogy ennek a súlyos betegségnek a következménye is súlyos. Köznyelven ezt úgy mondják: az irigység ,,megeszi” az embert. Valóban, ha látunk örökké elégedetlen, mindig kedvetlen, lélekben sorvadó embert, egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy ott a sárga méreg már megkezdte a romboló munkáját... Halász Béla. A felső pestmegyei egyházmegye Gödöllőn tartotta évi rendes közgyűlését Zászkaliczky Pál esperes és dr. Doming Henrik ny. főkapitányhelyettes elnöklésével. Az egyházmegye közigazgatási és belmissziói életéről szóló részletes es- peresi jelentés után a bizottságok jelentései, számadások, költségvetés és a számvevőszék jelentése következett. A közgyűlés örömmel vette tudomásul az egyházi élet örvendetes elevenségét. Az erdélyi magyar egyházközségek, melyek a megszállás előtt nem tartoztak a magyar földön maradt, egyházmegyékhez, ideiglenesen új egyházmegyét alakítottak és ennek esperesi teendőit megbízás alapján Járosi Andor kolozsvári lelkész végzi. 4 A filológia olyan szenvedéllyel űzte a hatáskutatást, hogy lassan a magyar irodalom és író egyéniségébe s eredetiségébe vetett hitet ásta alá. Nem kutatta eredeti élményeinket és műformáinkat, hanem irodalmi „függvényszerepünket” hirdette; erre vonatkozó adatait pedig vérmesen eltúlozta.” Egészben a legújabb időkig csakugyan ez volt a magyar törekvés mindig, utánozni a külföldet és az utánzásban utolérhetetlennek lenni. Mennyire más pedig ez a törekvés, mint a régi, külföldre vándorolt és ott tanuló igaz magyar ifjúságé. Szepsi Csombor Márton, Szenei Molnár Albert, Apáczai Cseri János, Misztótfalusi Kis Miklós azt szerették volna, ha mindazt, amit künn láttak és tanultak,' elő tudják varázsolni a magyar földből és magyar fajból is. Értsük meg, az igazi magyarokat sohasem az vonzotta, hogy ugyanúgy legyen nálunk is minden, mint külföldön. Hanem azt, hogy magunkat a külföld szellemi, erkölcsi, szociális szintjére emeljük fel. Az ugyanolyan magas szint azonban csak az élet külső formáiban, látszatban való egyezést jelent. Ugyanakkor pedig a lábát két világ peremére vető magyar hallatlan belső gazdagságának biztosít szabad fejlődést saját ereje által. A magyar „bujdosók”, a külföldet saját népükért szipolyozók mindig ezt akarták. Lehetőséget adni, ébreszteni, elindítani. A magyar ember belső erejét, lelki mozgékonyságát mutatja, hogy csakugyan mindig voltak olyanok, akik nem tudtak otthon maradni, hanem a külföld felé törekedtek. De a magyar ember népéhez való hűségét is mutatja az, hogy valamennyien hazatértek és vállalták Apáczaitól egészen Kis Miklósig a nehéz sorsot és a küzdelmet a szabad, nyílt magyarságért. Féja Géza műve az egésznek még csak első kötete. De ez az első kötet is rengeteg újdonsággal van tele. Az önkifejezését kereső magyar lélekért harcolók felsorolása, a velük való megismerkedés öntudatot kölcsönöz az embernek. A nagy népek között élő kicsiny népnek kultúrhivatást és önbizalmat. A keresőnek világosságot és új szempontokat. A magyar szívűnek bátorságot. Aki olvassa, érzi: nem csak ezen a téren, hanem a magyar élet minden területén jó lenne így látni és így megismerni önmagunkat. Levetni a reánk kényszerített formákat és megjelenni saját formánkban. Nem mint valami cirkuszi csoda és exotikum Európa színpadán, hanem mint öntudatos, egyenrangú fél. Megmutatva, hogy nemcsak számban és térületi nagyságban van egy nép ereje, hanem szellemiekben is. Nem is valami általános mértékkel mérve, hanem a saját helyzetének és életének mértékével. Kemény Péter. Ohlemüller Gerhard Amikor Ohlemüller halálhíre európaszerte elterjedt, minden európai ország protestáns lelkésze s őt ismerő világi embere a meghatottság érzésével gondolt mindnyájunk halottjára. Mert Ohlemüller minden protestánsoknak dédelgetett s szeretett embere volt. Nekünk magyaroknak pedig különlegesen őszinte és hűséges barátunk volt. Többízben megfordult nálunk s felesége az 1928-ban itt tartott világgyűlésen járványos betegségben megbetegedvén, úgy ismerhette meg a magyar irgalmasságot és vendégszeretetet, hogy soha a magyarságot szívéből kizárni nem engedte. A kölföldi egyházi újságokat olvasó emberek rajongással szokták elkezdeni az Ohlemüller által szerkesztett s legtöbbször egyedül írt Protestantische Rundschau olvasását s amikor megtelnek annak rendkívül pompásan tálalt, örökké értékes és változatos anyagával, azt érzik, hogy a negyedévenként megjelenő s három európai nyelven szerkesztett újság (német, francia, angol) is lehet korszerű, friss, vonzó tartalmú, harcos és magatartásában mégis annyira előkelő, hogy a belülállók harcikészségüket mégis erősíthetik általa, a kívülállók pedig a szellem nagyszerűségének ellenállhatatlan megnyilatkozásán csodálkozhatnak hódolattal. Ohlemüller konvertita volt. Nem volt még római katolikus teológiai tanár, sem híres városi lelkész valamelyik előkelő német város egyházában, hanem jezsuita volt. Megtérésének s áttérésének
