Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-07-05 / 27. szám

dését, a magyarság szempontjából semmiképen sem tarthatjuk helyesnek a faji eltolódást a zsidóság faji megjelenési formái s faji tulajdonságai felé. A szabad vérkeveredés liberális kívánságát biblikusán lehet legkevésbbé előterjeszteni, hiszen a biblia óvja elsősorban a zsidóságot a fajkeveredéstől. Ha a zsidóság fajvédelmét az egész ótesta- mentom nagyon is isteni tervszerűséggel vallhatja, akkor semmi indoka nem lehet a zsidóságnak arra, hogy most harcoljon a szabad keveredéséért. Ez ma is épen olyan bűn számára, mint Esdrás-Nehemiás korában az volt.

2. A vegyesházasságok megtiltásával együtt azonban drákói törvényeket kell hozni a házasságon kívüli együttélés ellen is.

3. A vegyesházasságot persze csak akkor lehet eltiltani, ha valóban lehet azt tudni; — ki is a zsidó? Ebben a tekintetben persze szükség van arra is, hogy a megfogalmazás nagyon bölcs legyen épen a kétes esetekben. így vetődik fel a félvérek kérdése. Valljuk, hogy a félvért egyenlőképen lehet keresztyénnek és zsidónak tekinteni. Nem lehet az állam érdeke az, hogy embereket seregestől lökjön vissza a gettóba, mikor nyilvánvaló, hogy azon félvér gyermeke, aki tisztakeresztyén házasfelet keresett, — már csak egy negyed részben zsidó, az ilyet pedig még a nürnbergi törvény is keresztyénnek ismeri el. A félvéreknek a mai törvénytervezet szerint csak két lehetőségük van. Vagy házasságon kívül élni, vagy zsidó házasfelet keresni, ami magával hozza a félvér zsidónak-számítódását is. Az ezzel járó erkölcstelenségeknek, illetve a zsidóság ezzel járó szaporodásának nem lehetne* semmiképen sem örülnünk.

4. Ismét valljuk, hogy a törvény ott balkezes, ahol vallási törvényt akar magából csinálni. Azt tartja ugyanis, hogy keresztyénnek számít az a zsidó, aki félvérként keresztyénnek született úgy, hogy már zsidó szüleje is keresztyénnek született. így kizár a törvény olyan félvéreket a magyarságból, akiknek egyik szülőjük valóban magyar volt, de befogad olyanokat, akik vallási alapon igen, (régi kitérésekkel,) fajilag azonban egy százaléknyira sem magyarok. A származást és nem a vallást kellene figyelembe venni, s el kellene ismerni legalább azon félvéreket, akiknek egyik szülője valóban nemzsidó származású.

5. Legfontosabb kívánságunk pedig az, hogy a keresztyénségben ne csak származás-eldöntő anyakönyvi esetlegességet, magában véve üres adottságokat keressenek, de lássák meg kultúrális-társadalmi-szellemi vonásait is. Feltétlenül legyen döntő a félvér-elismertetés kérdésében a neveltetés kérdése. A keresztyén környezet, a keresztyén iskola, (elsősorban egyházi iskolák intellektueljei) a szellemi-erkölcsi-nemzeti megbízhatóság. Minderről meggyőződni nem is lehetetlen, csak erős és megbízható társadalom kell hozzá, s ügykezelés, mely nemcsak aktákkal, de emberekkel foglalkozik.

6. Mi a magyarságban is elsősorban kulturális-szellemi ismérveket keresünk. Nem hisszük, hogy jobb magyar lenne az öntudatlan ,,tör- zsökös’’, mint egy, az egész nemzeti kultúrát, történelmet, hivatást elevenen átértett és átélt másfajta egyén. A test nem minden. Sőt. Csak a lélek dönti el, hogy egy ember hova tartozik. A magyarságba való tartozást sem lehet eldönteni vérvizsgálat alapján. Csak egy egész életmagatartás vallomása alapján.

Summa summárum a félvér-kérdést igazságosan s valóban a magyarságra nézve előnyösen kell elintézni. A rideg kizárás embertelen és a magyarság érdekei ellen levő lenne. Ha a keresztyénségünk azt tartja, hogy a rablógyilkos is megtérhet, akkor miért ne lehessen feltételezni egy félvérről, hogy benne a magyar fele lesz a döntő? Különösen akkor, ha a zsidóságból valóban megkülömböztetve kiemeljük ugyanakkor, amikor a zsidóságot a maga egészében visszaszorítjuk a további elkeveredéstől, s a mértéktelen érvényesüléstől. Ez is a nemzeti amnesztia egyik formája, s lehetetlen, hogy tisztességes emberekben eltévessze a hatását Ezekről a befogadott félvérekről azonban feltétlenül gondoskodni kell lelkileg is. Dezséry László.

Pedagógus, konferencia. Június hó | végén többnapos konferencia folyt le a tiszai egyházkerület és más kerületből is vendégül látott pedagógusok számára. Az evangélizáló előadásokat Túróczy

Zoltán püspök tartotta. A sok lelki haszonnal végzett és a nevelésnek és az önnevelésnek a kérdésével foglalkozó együttléten mintegy 130 pedagógus vett részt.

egyikében érdekes „berlini levelet" olvashattunk e mozgalom virágzó működéséről és népszerűségéről. „Ellenségeink azt állítják — írja a levélíró —, hogy nekünk itt Németországban mindenütt sort kell államink. Bizonyos vonatkozásban igazuk is van. Csakhogy ez a sortállás nem az élelmiszer- üzletek előtt történik, amint azt rosszindulatúan gondolják, hanem a német nép kultúrintézményei előtt, a mozik és színházak előtt, amelyek azzal dicsekedhetnek, hogy jegyeiket már elővételben eladják".

Minden szociálisan érző és gondolkodó ember csak örülni tud e sorok olvasásán. Vajha ez áldásos mozgalmak felelősei, kik a nép egyszerű fiait bölcsen, tisztult és egészséges örömök útján kívánják a nemzet számára munkabíróbbakká, megállóbbakká, kitartóbbakká edzeni, közelebb vinnék őket a Krisztusban való örömhöz is. Sőt mindenekelőtt ehhez. Vajha e mozgalmak nem pusztán azzal dicsekedhetnének, hogy színházak, mozik, kultúrházak és tornacsarnokok előtt állanak hosszú és tömött sorok a nép egyszerű fiaiból is, hanem legelsősorban azzal, hogy tömött templomokban keresik erőfakasztó, örökkévaló örömök forrását a Krisztusban. Mert a Krisztusban való öröm is erő. Sőt a bűn és halálgyőző Krisztusban van csak igazában mindenre erőnk. Egyedül Őbenne nyílik meg számunkra csodálatos, mert transcendens s így semmi mással nem pótolható erők forrása. Azoké az erőké, melyek a nemzeti életnek is legmélyebb alapját és támaszát képező erkölcsiekben erősítenek és tartanak meg, amelyek minden irányú munkavállalásunkban és kötelességteljesítésünkben fokozott kitartásra és hűségre, kísértések és megrendülések idején pedig, sőt még a halál- félelem próbáján is minden értelmet felülhaladó megállásra képesítenek. Luthert az Isten kegyelmének ujjongó felismerése, boldog megtapasztalása késztette egy világ elleni harcra és győzelemre.

Hogy a hazai történelemből is vegyünk példákat, gondoljunk a vándor- prédikátorokra, akiket a reformációban újból felfedezett evangéliomi igazságok feletti örvendezés dinamikus ereje képesített és erősített meg arra a küzdelemre, mely végre is Mohácsot, a sír partjához sodort nemzet megújult életéhez vezetett. A kommunizmus bomlasztó erőitől széthullott nemzeti társadalmunkat 1919-ben is csak a keresztyén nemzeti gondolat hatalma tudta ismét országépítő egységbe kovácsolni. Igének és templomnak köszönhető a 20 éves román megszállás alatt élt erdélyi magyarság nemzeti fennmaradása is. „Egyedül hit által — mondotta egy alkalommal az erdélyi református magyarok püspökhelyettese — Isten kegyelméből támadt mind az az erő, amely gazdaságilag, politikailag, művelődési tekintetben megtartott. Nem a gazdasági erő, nem a politikai okosság, nem a művelődési fölény, még csak nem is erős nemzeti öntudat, vagy az egyházi szervezettség adott nekünk biztos alapot, hanem a Sola fide, a Sola gratia, egyedül az Istenbe vetett hit. A hitből és Isten kegyelméből következett minden gazdasági, politikai, művelődési, egyházi és nemzeti erő."

Az tehát a meggyőződésünk, hogy az eddig is nagy eredményeket mutató

5