Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-07-05 / 27. szám

BftNCaiKUSfllT

hogy a felsőbb emberek közül való vagy, s lényed a köteles udvariasságnak mindenkori teljesítésére kész s Te ebben a pillanatban — bár nem feledkeztél meg az illemről — csak azt láttad magad előtt: megállítani fiadat azon az úton, amely gyermekednek, leendő unokáidnak csak kárt szerezhet. Ehhez az elhatározáshoz kell az a férfias bátorság, amely minden társadalmi álhumanizmus halálát kívánja s a kon- yencionálizmust már a bölcsőben ki akarja irtani.

Ezért tudtad megmondani annak a leánynak azt, hogy hagyja el fiadat. Láttam a drámai, az apai kényszer nyomán megszületett szakítás kirobbanását s lefolyását is. Fiad még egyszer ridegen tisztelgett a hölgy előtt s azután a leány nem tudott eléggé sietni, hogy élete legkellemetlenebb emlékének helyét elfeledje, Te pedig vitted magaddal elveszettnek vélt fiadat, akiért elmentél, akit megtaláltál s akit hazavittél a szülői házba.

Kedves Apa, bocsásd meg nekem, hogy tanúja voltam a te nagy haragodnak s a te nagy diadalodnak. De boldog voltam, amikor két-három perces pergő tüzes harcban kiharcoltad ismét magadnak fiadat.

Nem tudom, kezeidbe kerülnek-e ezek a sorok? Nem is miattad írtam! A többi és más apákért és anyákért, akiknek fiai és leányai majdnem hasonló módon járnak a tilosban és forognak talán még nagyobb veszélyben s e megtörtént szabadításból tanulhatják meg azt, hogy meg lehet menteni a fiúkat és leányokat. Tehát nemcsak minket papokat és nevelőket, kell felelősségre vonni, bár ezt sok esetben meg kell tenni, hanem a szülők is éljenek azokkal a jogokkal, amelyet Isten reájuk ruházott.

Adja Isten, hogy olvasóink okulnának ez esetből. G. L.

Mindnyájan hallottunk már a fasiszta Olaszország pompás szociális intézményéről, a Duce által 1925-ben alapított ,.Opera Nazionale Dopolavoro"-ról, mely röviden Dopolavoro néven vált híressé. A fasizmus ennek az intézménynek a segítségével hatol be a tömegek közé, hogy azokat szellemi nevelés, testnevelés és társadalmi gondoskodás útján magasabb színvonalra emelje. Alapelve: az egymással összefüggő tesli és szellemi erők összhangzatos élettani egyensúlya. Célja pedig olyan edzett új nemzedéket nevelni, mely fokozottabb mértékben tudja hordozni a munka fáradalmait s ha kell a háború minden megpróbáltatását is.

Olasz kezdeményezésre mutat a Harmadik Birodalom „Kraft durch Freunde" néven ismert s a Dopolavorohoz hasonló jellegű szervezete, mely már címében hordozza célját és rendeltetését: a gyári munkásnak is lehetővé tenni azokban a tisztult örömöket nyújtó, kellemes, hasznos és tanulságos eseményekben való részesedést, amelyeket csak a nemzeti élet tud nyújtani, s amelyek valamikor csak egy gazdag és előkelő kisebbség sajátja lehettek.

A Jtözelmultban fővárosi napilapjaink

4

Félvér-amnesztia

A „Zsidókérdés élőiről” c. cikkemre néhány levél érkezett. Mint írták, — olyanok jelentkeztek benne, akik „bőrükön érzik” a zsidókérdést. Megijedtek a cikktől, mert őket is olyan gondolozásmódon nevelték fel, mely az egyház lehetőségeit erősen túlméretezte, s lényegéből folyó feladatait félreismerte. Abban a cikkben valóban igen nyíltan írtam meg, hogy az egyház nem tud jogsegélyt adni, vagy törvénnyel szembeni támogatást nyújtani a híveinek, akik történetesen zsidó származásúak. Mégis tudomásul kell venni, ha rosszalólag, ha fájdalmasan, ha közömbösen, azoknak elsősorban, akik a fenti szemléletmódból szeretnének reménycsillagot ragyogtatni, hogy az egyháznak a világgal szembeni erejét jóval meghaladó erők, sőt hatalmak irányítják mai életünket, s hogy a zsidószármazású híveinkkel kapcsolatban vallott felfogásunk sokkal kevesebb méltánylásra talál, mint azt el lehetne képzelni.

Egyik levélíró azt olvasta ki a cikkből, hogy az egyház meg akarja tagadni híveit, s csak mostohaanyja akar lenni a félvéreknek. Az egyház tisztában van édesanyai tisztének minden felelős kötelezésével, de az egyház gyermekei higyjék el, hogy az egyház „csak” édasanya tud lenni, s semmivel sem több. Annál több erőnk nincs, mint egy édesanyának. Van jó szavunk, vígasztalásunk, s imádságunk a gyermekeinkért, aminthogy egy másik levélíró azt a vigasztalást, amit mi tudunk adni a szentírásból, meg is találta. A mi megoldásunk a zsidókérdésben is ott van, ahol a mi szemléletünk szerint minden kérdésben. Jézus Krisztusnál, aki tud lenni vigasztaló, vezető, üdvözítő, de nem tud magyar parlamenti törvényhozóvá, vagy munkaközvetítővé, vagy fajbiológussá lenni. Magának az egyháznak is elég benső megütődést jelent az, hogy mikép oktatja ki fajiság, nemzet, állam mind nyíltabban afelől, hogy maradjon meg a maga hivatása teljesítésénél, s legyen a híveinek „csak” édesanyja. Az egyház a középkor óta hordozza azt az elkényesztő, kísértésszámba is menő életlehetőségét, hogy a világ ügyeibe is tevőlegesen beleszólhasson. Világunk elvilágiasodása azonban mind érthetőbben csavarja ki az egyház kezeiből a világi dolgok intézésének eszközeit. Az egyház az evangéliumi álláspont szerint semmit sem fog veszíteni azzal, ha csakugyan, „csak” az igével és a szentségekkel fog szolgálni az embereknek, de addig, míg ezt a vissza- szoríttatásunkat a puszta lényegig megszokjuk, még sok kiábrándulást jogunk okozni azoknak a híveknek, akik a lényeggel kevesebbet, az egyház egyéb juttatásaival, hasznaival, segítségével pedig többet törődtek. Az ne légyen ijesztő, hogy az egyház és az állam dolgait ma már magunk próbáljuk különválasztani. Ha ez nem is lenne biblikus, s teológiánkkal megegyező küzdelmünk azért a lényegért, amit a középkorból kibontakozó Luther óta tisztán látunk, akkor is megtörténnék ez a különválasztódás azon szellemi-politikai-világi érdekekből és tendenciákból, melyekről mindinkább tudomást kell vennünk. Mi a zsidószármazású keresztyénekről sem fogunk sohasem lemondani, s őket mindig keresztyéneknek fogjuk tartani, (persze, ha ők ezt egyáltalán fontosnak tartják,) attól függetlenül, hogy az ő keresztyénséqüket minek, vagy milyennek tartja az állam. Azt azonban megismételjük, amit a múltkor írtunk: „Hogy az állam kit enged az élete ütőereihez, s a magyarság kikkel osztja meg a kenyerét, ezt az egyház nem döntheti el.”

Múltkori cikkünkben egyáltalán nem érintettük, a levelek után azonban kell szólnunk arról, hogy mit is szólunk a fajvédelmi törvényhez. Erre vonatkozólag a következőket írhatjuk:

1. Ha komoly biológiai tudományosság, s a legkomolyabban végzett magyarságtudomány azt a kétségtelen eredményt hozza, hogy a zsidómagyar vegyes házasság a magyarságra káros, s hogy a túlontúl nagy vérkeveredés nemzeti biológiai állagunkat, sőt nemzeti szellemünket, kultúránkat is veszedelmesen érinti, úgy a vegyesházasságokat meg kell tiltani. Persze kérdés, hogy ez valóban komoly tudományoskodás, vagy jórészt divatos politizálgatás kívánalma-e? Puszta laikus tapasztalatunk azonban aláhúzza azt a tudományos tételt, hogy a magyarzsidó fajkeveredés mindig a zsidóságnak kedvez. Anélkül, hogy jelvetnénk a fajok értékülömbségének nagyon kétséges és bibliaellenes kér-