Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-07-05 / 27. szám

Európa

ismét külön szám napjaink világtörténelmében. Nagy és kis nemzetei egyesülőben vannak. A drámai kibontakozás üstjében pillanatok alatt elégtek azok a szenvedélyek, amelyek önmaguktól is tüzesek voltak s amelyeket mesterséges kezek még magasabb hőfokra igyekeztek hevíteni* ime a sok és nagy égéstől új anyagot és új lelket termelt a kor és az idő.

Európa úgy látszik egy lett. Más más r^elveket beszél, Istent szereti, vagy hallgat előtte, de van valami nyilvánvalóvá vált azonosság ma minden európai nemzetben, melyről eddig hallgatnia kellett, vagy beszélni nem mert s most a nagy nyilvánosság íródeákjai jegyzik fel áhítattal azt, hogy errefelé csoda történt.

Kovácsolódik az egység, melyet önként és kényszer nélkül vállalt kiki magára. Nem előzte meg az eredményt sem diplomáciai előcsatá- rozás, sem egyéb földalatti manőver. Egyszerűen vallja minden európai nemzet azt, hogy a közös ellenség s a közös ügy ellen együtt kell menetelni.

Ilyen lelkesedés századok óta nem fogta meg ezeket a népeket. Ilyen boldog reménység talán sohasem dobogtatta meg milliók leikét, mint az a beteljesülni kész vágy, hogy keresztyének millióit lehet felszabadítani lassan, vagy rövidesen az Űr Jézus Krisztus országlása számára. Idehaza hívők és hívek százai és ezrei beszélnek arról, hogy finn és észt testvéreink ismét szabad keresztyének lehetnek.

Ebben az egységben nincs semmi gyűlölet. Tiszta keresztyén szemmel vett mértéket magatartásához sok nemzet. Nem legyőzni akarják az ellenséget, hanem meggyőzni s az ártatlan, jámbor, a mindig hinni akaró népet vissza akarják vezetni nemcsak ikonjaik szabad imádásá- hoz, hanem még inkább a szenvedésben megtisztult keresztyénségükhöz

Európa nemzetei missziói munkára vállalkoztak öntudatlan is s az történik ma e népek által, amiért ezrek és milliók imádkoztak több mint két évtizeden. Azt kell hinnünk, hogy Isten meghallgatta mindenek imádságát s készítteti most hívők és bűnösök által azt az országot, melyben nevét eltörölni akarták s melyben neve és dicsősége magasabb és nagyobb kell legyen, mint bárhol a világon.

Vérmes képzelődései senkinek nincsenek. A diadal bizonyossága sokkal valószerűbb, semhogy víziókban és illúziókban ringatná ma valaki magát: nemzet, vagy hadvezér, vagy egyszerű, s bátran harcoló katona, vagy a célért imádkozó polgár. Minden európai ember tudja, hogy részére és számára most az áldozathozatal ideje is elkövetkezett. Vérét, életét, nyugalmát, exisztenciáját, családját fel kell, hogy áldozza esetleg s amíg ez a legerősebb küzdelem folyamatban van mindenütt, a szent aszketizmus hallgatásába kell temetkeznünk. Nem lehet nyugtalanítani sem önmagunkat, sem másokat s meg kell elégednünk élelem dolgában azzal a legkevesebbel, ami épen hogy elegendő életünk fenntartásához s mindenkinek azt kell látni, hogy Isten a történelmet csele- kedteti emberek és vezettetés által. Készülni kell a keresztyénség diadalmára.

Keresztyén Európa akar lenni és megszületni szemeink előtt. Nem baj, ha a régi formák nélkül is, nem baj, ha a kereteket sok tekintetben új tartalommal is kell megtölteni, de Istentől ihletett legyen az, ami jönni fog s Krisztus keresztje alávigye a ma élő népeket s a többiről kömben el lehet feledkezni.

A régi Európa újjászületőben van. Ez temetéssel és építéssel jár, de úgy van az, hogy amikor Isten rombol, akkor épít s amikor pusztíttat, akkor új élet csíráit oltja bele az élni akarókba.

Üj európai emberek születnek meg napjainkban, akik mi magunk voltunk, vagy akiket mi neveltünk, de íme, mássá lesz minden. Változás állapotába került Európa, de Isten ugyan az, aki mindezeket csele- kezdte s akinek nevére szálljon áldás azért, ha a megkezdett munka dicsőséggel véget ér és győzelmi koronát nyer. G. L.

mámig

Mámra map ember

tért haza Bukovinából, közvetlen azelőtt, hogy a háború embertelen tüze rázúdult hajdani házaikra. A magyar kormánynak volt gondja erre a 13.000 magyarra. Valamikor azért szakadtak idegenbe, mert nem jutott nekik itthon se ház, se föld, se kenyér. Elmentek, hogy idegenben találják meg. Nem sikerült. Odakint robot, nincsteienség és ami mindennél rosszabb, hazátlanság jutott nekik. S most, hogy a felszabadult déli végeken munkás magyar kezekre vártak a visszatért földek, gazdákra az üres házak, a magyar kormány bravúros gyorsasággal cselekedett. 13.000 jó magyart telepített át idegen országból a hazai földre. És olyan gyorsan és olyan alaposan, fennakadás nélkül és magyar gusztus szerint csinálta, hogy az egész ország, s benne minden magyar ember csak ünnepelheti érte. Amit csinált, az valóban országgyarapítás volt. Nem csak földet szerzett üresen vagy idegen lakókkal, hanem magyar földet, amit élő magyar lelkekkel plántált egy darab eleven Magyar- országgá.

De van ennek a hazatelepítésnek még valami örvendetesebb mondanivalója is. Az, hogy a hazatérő 13.000 magyar közel kétszáz évvel ezelőtt szakadt őseiben idegen földre. És kétszáz éven át mindig megmaradt önmagában is és utódaiban is magyarnak. Igen nagy vígasztalás és erőforrás ez mindenkinek, aki rettegő és kereső szívvel tusakodik népünk jövőjén. Hiszen olyan könnyen el tudjuk siratni az idegenbe vándorolt véreinket. Bele tudunk nyugodni, hogy hazánk, s magyarságunk számára elvesztek, mert legkésőbb a második vagy a harmadik generációban idegenekké válnak. Bizony okunk is van rá elég, hogy így gondolkozzunk. És most nagyon jó nekünk hogv itt van előttünk az ellenkező példa. Se elnyomással, se megfélemlítéssel, se adópréssel, se bebörtönzéssel, semmivel se lehetett őket fajtájuktól s hazájuktól elidegeníteni. Sokaknak nem sikerült magyaroknak maradni a kivándoroltak közül. Nekik sikerült! Vájjon miért? Mert magyarságuk nem frázisokból élő hurrás vagy irredentás, hanem komoly mély magyarság volt. Kultúrából, munkából és imádságból állt.

Kultúrából úgy, hogy nem veszítettek el semmit a hazai örökségből. A kis bukovinai újszülött magyarok magyarul lesték el édesanyjuk, apjuk és a nagyobbak szájáról az imádságot, a mesét, a dalt. És mindez az igazi hazájukról szólt, ahonnan olyan messze szakadtak. Taníthatták őket házon kívül akármire. Mint apjuk és anyjuk emléke, úgy élt igazi hazájuk képe előttük nemzedék- ről-nemzedékre. Hiszen erről a hazáról szólt minden imádság, vers, dal és mese. S míg idegen földön, idegen uraknak semmiért robotoltak, szentté vált előttük minden, amit tanultak. Annyira szentté, hogy amikor újra magyar földre tehették lábukat, minden fájdalmukat, örömüket, kitörő boldogságukat csak egy csókba tudták önteni. Így borultak le a magyar határon, s üdvözölték tiszta, szent csókkal az édes magyar anyaföldet.

De túl minden érzésen az ő magyarságuk munkában edződött acélos ma2

A pesti egyház június 24-én tartott ülésén most megválasztott 3 új lelkészét a következőképpen osztotta be: dr.

Kékén Andrást a Deák-téri, Rimár Jenőt az angyalföldi és Scholz Lászlót a zuglói lelkészi körbe.