Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-05 / 27. szám
Két nép Visszafojtott lélegzettel figyeltük 1939/40 telén azt a borzalmas küzdelmet, amelyet odafönt észak gránitján vívott egymással a vörös Góliáth és a kis finn Dávid. Az egyik az emberanyag (mégpedig tudatos propaganda-neveléssel elvakított, fanatizált emberanyag) és a technikai felkészültség mam- muterejével, a másik imádsággal, hite, hazája, családi otthona védelmében a szeretet összefogásával és halálos elszántságával. És láttuk a ,,finn csodát“! A vörös óriás nem tudta összeroppantani a kis finn Dávidot. Isten segítsége, őrző hatalma olyan nyilvánvalóan állt oda a minden erejét megfeszítő .kis nemzet mellé, ahogyan a bibliai bírák kora, vagy Áron és Húr esete óta talán még soha sem a világtörténelemben. Mi akkoriban csak imádságainkkal és sebeik bekötözé- sére juttatott néhány ezer pengőnkkel tudtuk őket segíteni apokaliptikus küzdelmükben. A „csak“ szó természetesen nem lekicsinylő értelemben veendő az imádkozással kapcsolatban, mert hát nálunk nem is igen sokan, a finnek közt nagyon sokan tudták, mit jelentfia a harcolók háta mögött imádkozó testvérek könyörögnek Istennek éjjel és nappal. S most újra eljött a megfeszített imádság ideje. Finn testvéreink újra harcban állnak a vörös óriással és a harc PftNCniklffllT szíve összedobbant tüze eljutott a mi határunkig is. Ügy, hogy nekünk is fel kellett venni a védelem és támadás fegyverét. Nem mi akartuk, nem magunk kerestük, hitünk, hazánk, családi otthonaink védelmében reákényszerültünk erre a harcra. Már ezért is Isten akarata szerint való, igazságos küzdelemnek kell tartanunk. De Isten akarata szerint való harc ez azért is, mert kimondottan Isten ellenségei ellen folyik. A szovjet egész rendszere, világnézeti és erkölcsi alapelve evangéliumellenes. Egj^enesen az a célja, hogy szétrombolja és alapjaiból kiforgassa azt a világot, amely az evangélium alapelvein épült. De még ezzel sem elégszik meg. A szovjethatalommal teljesen azonosítható „Istentelenek szövetsége“ magát Krisztus anyaszentegyházát szeretné elpusztítani s az Istenbe vetett hit utolsó szikráját is kiirtani a szívekből. Az őskeresztyének háromszázados martiromságá- gának minden szenvedésével felér az, amit a szovjet a területéhez tartozó hitvalló keresztyénekkel cselekedett fennállásának 20—25 esztendeje alatt. S ezt szerette volna művelni Európa többi országának egyházával is. A mártírok jajjai és imádságai azonban nem voltak „hiábavalók“, ahogy a szibériai deportációs táborok durva pribékjei kacagták a szenvedők szemébe. Egyszer elfogy Isten türelme is és elsöpri az ellene lázadókat, Isten népének sanyargatóit, mint pelyvát a szél. . . És ez az idő most érkezett el. A szovjettel határos összes európai nemzetek felvonták a harci lobogót az ugrásra készen álló szovjethadsereg ellen. A vörös óriás azt gondolta, most jött el az ő ideje egész Európa bolsevizálására; de Isten meg fogja mutatni neki, hogy igenis eljött az ideje, de nem a szovjet szörnyűségek árvizének, hanem ellenkezőleg a vörös mocsár végleges lecsapolásának Európa keleti felén. Ebben a harcban lettünk mi fegyvertársai finn testvéreinknek. Őket fűti elrabolt területeik visszanyerése és sok-sok szovjeturalom alatt élő testvérük felszabadítása is. Minket egyedül hitünk, hazánk, családi otthonunk védelme és tisztántartása a vörösmétely ba- cillusaitól. A két nemzet szíve dobbant tehát össze abban a két táviratban, amelyet a finn köztársaság elnöke és Magyar- ország kormányzója váltott egymással Magyarország szovjetellenes hadbalépése alkalmával. Most már nemcsak a forró imádságok titkos kamrájában, de a valóságos harcok mezején is fegyvertársak vagyunk. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk! Farkas Zoltán. ✓ 1
