Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-28 / 26. szám
WmiMtT des és áldó imádságot. Idezarándokolnak e jövőbe néző és a jövendőért harcba szállni is kész magyar lovas alakja köré, hogy tisztességadással őrizzék emlékezetét annak, aki a magyar jövendőért szállt harcba és égett el. Idezarándokolnak, hogy a nemzetéért rajongó szív világító fényét az emlékezés sugártörő lencséjén át rá vetítsék e nemzet lelkére, hogy váljék abban éltető, melengető és termékenyítő napsugárrá. A Gömbös Gyula emlékét őriző társaság nevében is itt köszönöm meg mindazoknak szíves áldozatát, akik e sírbolt felépítésében maguknak megtisztelő részt kértek. Áldozatuk legyen dús és áldott magvetés a boldogabb és szebb magyar jövendő számára ... Jertek, imádkozzunk. D. Raffay Sándor. Magyar élet. 1941 3. A magyar gondolkozás. Karácsony Sándor régen kimutatta már, hogy a magyar beszéd, a magyar irodalmi nyelv nem minden képviselőjében egyezik meg a magyar észjárással, a magyar gondolkozással. Múlt heti cikkünkben említett az a megfigyelés is, hogy a magyar nép kérdéseit még nem ismerők csak osztályuk nyelvén szólókon át értenek meg belőle valamit, Karácsony Sándort igazolja. Nem azért mondjuk, mintha neki még igazolásra lenne szüksége, hiszen igazságai, megállapításai ma már megdönthetetlen tényként állanak mindenki szeme előtt, hanem csak azért, mert mindenkinek szüksége van arra, hogy amit elméletben hallott, azt gyakorlatban is lássa. Karácsony Sándor kívülről indult meg. Látta, hogy a művelt ember logikusnak vélt beszéde sokszor érthetetlen marad a falu előtt. Okát kutatta és megállapította, hogy van egy ,,művelt” gondolkodás és ennek van egy kifejezésmódja. És van egy ,,másik” gondolkodás és ennek kifejezésmódja. /Vagyis: lélekben, életben, érdeklődésben, kifejezésben a magyarság két részre szakadt. A határt nem az osztályok, hanem a kultúrák szabják meg. Van egy ősi, ú. n. „mélymagyar” kultúra és van egy művelt, a nyugat gondolatait felvett és átalakult gondolkozásmód és kultúra. A kettőt eddig nem volt időnk egybe dolgozni. Mindig volt a nyakunkon valaki. Hol tatár, hol török, hol Habsburg, hol valami nyomorúság. De meg a „művelt”, azaz idegen behatásokat, feldogozatlanul átvett kultúrát nem is mindig magyarok képviselték, hanem idegen eredetűek, akik számára érthetetlen volt a „másik” beszédje, gondolkodása, látása. Ez a kettő pedig még ma sem olvadhat egybe addig, ameddig az iskola szelleme és tananyaga a „művelt“ szellem tükröztetője és kiárasztója. A „másik“ számára ez mindig irgalmatlanul nehéz, elviselhetetlen kínzást fog jelenteni. Sőt nem csak kínzást, hanem kizárást is. A „művelt” társadalomból való kirekesztést és örök falat magyar és magyar között. Természetes dolog .hogy ezt a nehézséget nagyon bajos a „művelt” társadalomnak felismernie. Aki állandóan egy bizonyos körben él, az nem lát mást, csak saját magát és a saját dolgaival lévén elfoglalva, mindig annak megdönthetetlenségéért száll síkra. A harcosokat tehát a „másik” rétegnek kell küldenie és megostromolnia ezt a fellegvárat. Kifejezni azt, hogy mit akar, mit gondol, mit érez a „másik“, aki nem a kisebb, hanem a nagyobb: hogy mit akar a nép, a parasztság, amelyik elzárkózottságában csak a ,,művelt”-ekhez viszonyítva maradt el, önmagában azonban tovább fejlődött, és határozott, magyar népi műveltséget épített ki magának. Ol^an műveltséget, amely a maga dolgaiban a legmagasabbra fejlesztette ki magát és így joggal és méltán állhat meg mint fejlett „mélykultúra” a fejlett „magaskultúra” mellett. Sinka Istvánnak a Bolyai Akadémia kiadásában a könyvnapra megjelent paraszt-eposza, a „Denevérek honfoglalása“, énnek a mélykultúrának jelentkezése. Sinka István ebben az eposzban meg akarja rajzolni a „másik” kultúra sorsát. Eposza mindent képekben és jelképekben fejez ki, hogy megmutassa egyúttal azt is: így beszél, így lát, így gondolkozik a mélymagyarság. Ügy látja, hogy a népet, a nép lelkét csak a költő tudja kifejezni és ezért a költő és a nép között örök a kapcsolat. Költőnek viszont csak az számít, aki ezt a kapcsobertársa fekszik előtte, aki segítségre szorul. Az ápolónők munkája talán még nehezebb. Reggel V26—6-kor már munkában állnak és dolgoznak késő estig. Az ebédet csak kapkodva eszik meg, de legtöbbször kihagyják. Fizetésük alig alig 20—25 pengő, önfeláldozó munkájuk ezzel lenne megfizetve? Itt egy szomorú dologra kell rámutatnom. Ez a borravaló rendszer. Nincsen megalázóbb egy jóérzésü, képzettebb ápolónőre, mint amikor borravalót kénytelen elfogadni. Mert a baj ott van, hogy kénytelen, egyébként nem tudna megélni. Nagyon fontos lenne ennek a kérdésnek mielőbbi rendezése. Kapjanak ezek az asszonyok olyan fizetést, hogy abból tisztességesen meg tudjanak élni és ne szoruljanak a beteg 5—10 pengőjére. Külföldön ez nincs is szokásban. De az ápolónő munkája is veszít az értékéből, mert feltételezhető, hogy a gazdagabb beteget nagyobb gonddal ápolja. És még valami. A nyugdíjkérdés rendezése. Valamennyien fárasztó, idegkimerítő és fizikai munkát végeznek, ami idő előtt felőrli erejüket. Pénzük pedig nem marad arra, hogy öreg napjaikra vagyont gyűjtsenek maguknak. Remegőkezű, gyorsan kifáradó asszonyokat pedig nem tudnak már betegek mellé használni. Megérdemelnék, hogy egy kis nyugdíjjal biztosíthassák öregségüket, hiszen az OTI által nyújtott öregségi alap csak 65 éves korban lép életbe, már pedig amelyik ápolónő igazán dolgozik, 50 éves korára is nagvon megérdemli a pihenést... ... Csengőszó hasít a folyosó csend jébe. Ajtók nyílnak. Siető orvosok, ápolónők a folyosón. — A kis Péterke — hallom innen is, onnan is, aztán csend. Magam is remegő szívvel nézek a fehér ajtóra, amelyen eltűntek. Végre megnyílik, az orvos lép ki rajta. — Szerencsére, a nővér vércsoportja egyezett a gyermekével — kapom el szavát s gondolatban mélységes csodálattal hajlok meg minden asszony előtt. Ott állnak a betegágyak mellett és ha kell, saját vérükből adnak egy-egy élet megmentéséért. Gyarmathy Irén. * ** KÜLFÖLDI HÍREK William Ralph Inge, a londoni szent Pál Kathedrális volt dékánja, a britt teológusok egyik elismert vezetője hangoztatta először azt, hogy Angliának unióra kell lépnie az Egyesült Államokkal s így a világ legnagyobb nemzete a legalkalmasabb időben születne meg. Az orosz emigráns párizsi csoport egyházias életének akadályai elhárultak. Berdjajefí professzor két könyvét akarja még ez évben megjelentetni. Az egyik önéletrajz volna, s másik címe pedig: Marxismus és keresztyén escha- tologia. Miután azonban az oroszok egyházi helyzete nagyot javult Berlinben és általában Németországban, sokan áttelepültek ide. Kensington püspöke pásztorlevelében dicsérettel emlékezik meg arról, hogy az angol lelkészek milyen hősi szolgálatot végeznek gyülekezeteikben és a hadseregben egyaránt. 3
