Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-18 / 3. szám

Az erdélyi programit!

„Csodálatos forradalmas", s „rögvalóságos" pártpolitikánk kibérelheti a csendes szobát, hova visszavonulva röstell- heti magát az erdélyi párt megalakulásának programmadása után. Az erdélyiek pártot alakítottak, mert nem bízhattak meg abban, hogy az ország működő pártjai tiszteletben fogják tartani a szenvedésekben felnevelt erdélyi magyarság testvériségét, s az itt maradt magyarsággal való együttműködésének jóakaratát. A két magyarországi forradalmi párt nem ment bele az erdélyiek felajánlott párt-treugadeijébe, Erdély népe pedig nem akar pártharcokat, mert „pillanatra sem tudja szeme elől téveszteni az erdélyi románság és magyarság számarányát". Erdély magyarsága már megtanulta, hogy egy egységében megtört magyarság mire várhat a nemzetiségi birkózás világszerte híres és figyelt arénájában, Erdélyben.

Az erdélyi programm gyakorlatias, jo- szándékú, szerény és öntudatos. „Erős és független Magyarországot óhajt, amelynek minden intézményét igazi nemzeti, szociális és keresztyén szellem hatja át". Nálunk ezek a szavak már kopottak a sok használatban, s egymásután sorolva kicsit gyanúsak is néha, vagy hitelüket vesztettek. Amikor azonban a függetlenségi harcokban, s idegen rabságban felnevelkedett erdélyi magyarság mondja azt, hogy „független Magyarország", akkor jó lenne észrevennünk a szó benső tartalmának komolyságát, s a kívánság mögött a tiszta hitet és a bizonyságtételszeru történelmi kiállást. A „nemzeti" célkitűzésért húsz év szenvedésén váltotta meg Erdély a jogosítványt, s a kitartással a sorsunk mellett. A „szociális" igényt ök az itthon soha nem tapasztalt sikerű szövetkezeteknek, s a gazdasági együttműködésnek és önzetlenségnek testvéri életével alapozták meg. A „keresztyén" szót pedig azzal a komolysággal tűzték programmjukba, hogy Erdélyben minden magyar tudja, mit jelentettek az egyházak akkor, mikor minden magyar élet ez iskolába és a templomba menekült, s ott életfenntartó menedéket is talált.

A honvédség fejlesztésének célkitűzéséért idehaza senkinek sem kell küzdenie. Ez nálunk olyan vitamentes életterület, amelyben gondolkodás nélkül egyetértünk. Jó azonban megfigyelnünk, hogy ők különös tekintettel akarnak lenni „a létesítendő székely határőrvidékre". A székely határőrvidék megszervezése ezeréves magyar hagyományokra és sikerekre támaszkodhatik, s meg keli találni a módját valóban annak, hogy azon a vidéken mindenki fegyverforgató és fegyverviselő legyen, a honvédelemnek olyan mindennnapos és kézenfekvő megbízatásával, mint valaha volt a szé- keiységünk.

Követelik a határokon túl maradt magyarság védelmét, a menekültek élethez juttatását, s a román ókirályság területén lakó százezerre tehető magyarság hazatelepítését. Ez utóbbinak, akár népcserével, akár anélkül, de meg kell történnie. És jó, ha egész Erdély politikai súlya addig fogja ezt sürgetni, amíg nem késő.

A húszéves szenvedés gazdaságiszellemi káraiért való igazságos jóvátételnek az Erdélynek hálás magyarság természetes gesztusával gazdasági és

2

Amerika segíteni akar

Sokan azt gondolták, még a közelmúltban is, hogy a francia ember a legtájékozatlanabb földrajzi kérdésekben. Most úgylátszik, Amerikáról derül ki ez a földrajzi tudatlanság. A helyzet pontos ismerői valószínűleg nem fogadják el e meghatározás helyességét, hanem legfeljebb annyit fogadnak el, hogy Amerika földrajzi tudatlansága inkább az Amerikán kívüli részekkel való nemtörődömség.

Viszont Európa és Ázsia olyan reménykedve tekint Amerikára, mint talán még soha. Állítólag Amerikát nemcsak az európai kisállamok segélykérelmei hatották meg, hanem már ezeknek odaérkezte előtt Amerikában több, mint 300 gyűjtőegyesület működött. Valamennyinek az volt a célja, hogy az anyagi nehézségekbe jutott európai egyházi, vagy világi szervek hathatós támogátást amerikaiaktól nyerjenek.

Jelenleg Amerikában tartózkodik dr. Adolf Keller, aki éppen az európai segélyakció érdekében tart felvilágosító előadásokat és az ő, eddigi tapasztalatairól adott beszámolók adataira támaszkodunk, amikor azt állítjuk, hogy Amerika valóban segíteni akar a bajbajutott európaiakon és európai egyházakon.

Az amerikai állam 50 millió dollárt adott a Vöröskeresztnek, amelyből a német menekültek és a zsidó menekültek jelentékeny ösz- szegeket használtak már eddig, de az amerikai Vöröskereszt ugyanezen a célból a pápának is küldött 125 ezer dollárt. Az amerikai egyházak meglehetősen erős felekezeti elkülönülésben élnek egymás mellett s mert az állami charitativ tevékenységek az egyházak résztvétele nélkül nem lennének eléggé eredményesek, az amerikai állam minden humanisztikus gyűjtésnél igénybe veszi a különböző egyházak hatásos propagativ erejét. Az egyházak mindig rendelkezésére is állnak az amerikai állam ilynemű akcióinak, de ezenfelül a maguk hatáskörében sajátos egyházi céljaik és testvéreik megsegítése érdekében szintén végeznek gyűjtéseket. Leghatalmasabb összegekkel a quekerek rendelkeznek s mivel ők jótékonyságaikban nem járnak el olyan felekezeti szűkkeblűséggel, mint a többiek, gyűjtéseiket az állam és a felekezeteken felülálló magánosok jelentősen támogatják. Az amerikai evangélikusok félmillió dollárt gyűjtöttek az európai evangélikusok részére, a gyűjtés összege tekintetében nem sokkal maradtak el az amerikai baptisták és methodisták. A református synodus gyűjtése 100.000 dollár. Ezeken felül fokozódó tempóban folyván a gyűjtés, valószínű az, hogy mindegyik charitativ közösségnél hetek alatt megkétszerezhetődik ez az összeg. Ezeket a pénzeket, lévén Amerika missziói lelkületű, szívesen bocsátják elsősorban az éhező kínai és japán keresztyének számára. Pedig azt éppen Amerikában tudják nagyon jól, hogy Japánban most meglehetősen keresztyénellenes tendencia érvényesül. A Fekete Sárkány egyesület tagjai tiltakoznak minden Japánban való keresztyén megmozdulás ellen, egyszerűen csak azért, mert szerintük a keresz- tyénség zsidó vonásokat mutat. Kínában nincs kimondottan keresztyénellenes hangulat, de Amerika a minden nélkül ottrekedt többezer főnyi missziói munkásokat is szívesen támogatja.

Amióta Roosevelt ismét elnökké lett, ezekben a keresztyén jótékonysági egyesületekben mind erősebben érvényesül Roosevelt baráti körének politikája. Az egyik közgazdász szerint Amerikában 300 millió dollár értékű fölösleges élelmiszer hever a raktárakban, amelyet jótékony alapon is szívesen bocsátanának Európa rendelkezésére. Azonban Roosevelt baráti köréhez tartozó teológusok és nagytekintélyű lelkészek ellene volnának annak a tervnek, hogy ez a hatalmas élelmiszermennyiség Európának adományként átadassék, mert úgy vélik, hogy a németek ezt az átszállított élelmiszermennyiséget a maguk céljaira foglalnák le a kb. 6—7 milliónyi más nemzetiségű éhező európai elől. Ezzel a politikai véleménnyel éles ellentétben áll Hoover, aki tisztán csak a samaritánusi elvet látja maga előtt és szeretné kierőszakolni azt, hogy ennek a nagy adománynak az elküldése elé akadályokat politikai okokból ne gördítsenek.

Amilyen szívesen akarja Amerika támogatni pénzzel és élelmiszeranyaggal az európaiakat és az egyházakat, éppen olyan nagy gondja a menekültekkel való személyes foglalkozás. New-Yorknak 45 ezer