Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-06-07 / 23. szám

B&NCfllküSELET

1 kiflii niiManság

iskolapéldája az, amivel nem mindegyik, de sok állami közhivatalban lépten- nyomon találkozunk. Benne az a legérdekesebb, hogy nem vezetőállású emberek azok, akik a saját ügyeikben szaladgáló emberekkel szemben türelmetlenek vagy éppen kíméletlenek, hanem az elő- és dolgozószobák szívtelen munkaerői. Megdöbbentő nemtörődömséggel ülnek a Méltóságos vagy éppen Kegyelmes úr valamelyik irodai előszobájában, és kényelmes tízóraizás, divatfecsegés, meg cigarettázás közepette úgy uralkodnak karosszékükben, mint valami keleti szultán tirannusi trónusán. Szegény kérelmezőnek, meg életérdekei után futkosó polgárnak szinte az az érzése, hogy ő nem is jogos érdekeinek akar érvényt szerezni ezekben a hivatali szobákban, hanem kegyelemért jár. Igen sok kérelmező nem is mer személyesen színük elé járulni, mert előre fél azoktól a jogtalan és méltatlan sérelmektől, amelyeket eddigi tapasztalatai szerint el kell majd viselnie, hanem a jószívű altisztek között keres megértő támogatókat, akik sokszor a legnagyobb hozzáértéssel és szívességgel intézik el komplikált ügyeiket.

Kétségtelen, hogy ez is megoldás. Ha azt mondjuk, hogy nem az a fontos, hogy hogyan értem el valamit, hanem az, hogy egyáltalán elértem, akkor jó. De ilyen helyzetbe belenyugodnunk, könnyelműség. Mert a magyar törvények és közigazgatás nem azért tartja fenn a maga hivatalos adminisztrációját és szerveit, hogy a dolgai után szaladgáló polgár kegyet keressen hivatali előszobákban, hanem azért, hogy jogos kívánságaihoz hivatalos tényezők segítségével hozzájusson és azokat minél előbb gyakorolhassa. Tudjuk nagyon jól, hogy kishivatalnokok ebben vajmi keveset segíthetnek. Kérvényekre és más hasonló ügyekre a vezetők szobáiban adják meg a végső választ. A magyar polgár ezért csak azt kívánja, hogy amíg kérvénye vagy ügye eljut odáig, az elő- és dolgozószobák hivatalnokai bánjanak vele olyan modorban, amilyen minden tisztességes dolgozó embert megillet. Igen jó volna, ha végre a türelmetlen és munkájukat halálosan unó, nagy, nagyobb, vagy legnagyobb protekció segítségével egy szál íróasztalig eljutott urak és hölgyek komolyan figyelembe vennék, hogy nem a polgá- 10k millióit alkották az ő szolgálatukra, hanem az ő hivatali állásukat kreálták azért, hogy minden kérelmezőnek s közügyben fáradozónak a legudvariasabb módon adják meg a szükséges felvilágosításokat.' Ha pedig munkájukat any- nyira unják, hogy ehhez se szívük, se türelmük, akkor inkább keressenek hajlamaiknak jobban megfelelő elhelyezkedést. Bőségesen akad helyükre jó, szívesen, és készségesen dolgozó munkaerő.

Mert a közt jól szolgálni, nemcsak a legmagasabb polcon, de az előszobákban is olyan hivatás, amellyel egy országot és egy ország haladását szolgáljuk. Aki pedig szolgálni akar, az ne uralkodjék. Legkevésbbé akkor ne, ha eljárásával egy egész hivatalra vagy szervezetre vet rossz fényt. M.

Ünnepek keletkeznek

Három tavaszi ünnep lesz mind népszerűbb magyar földön. Igazi tavaszi ünnepek. Az Anyáké, a Hősöké, s a Könyvé. Keletkezésük igen elüt az ünnepszerzés hagyományos formáitól. Nem valami történeti eseményből nőnek ki, mint március idusa, vagy István király, húsvét, vagy a reformáció, de egy térben és időben szétágazó bonyolult folyamat, maga a nemzeti élet kristályosítja ki bennük eszményeit és szükségleteit egyaránt. Modern ünnepek ízig-vérig. A propagandából nőttek ki, s nemzetpolitikai, népnevelési szándékok gyökereztetik meg őket. Mégsem érzi őket senki oktalannak s nem talalja őket senki üresnek. Ezek az ünnepek nem leptek meg senkit, hanem lassan elkészüllek a szíveinkben. A sorsunk készítette el őket azzal, hogy kierőszakolta belőlünk a nemzeti élet benső rugóit és feszítőerői utáni érdeklődést, azt az izgalmas tájékozódást, mely újra meg akarja találni az egészséges nemzeti élet benső titkát. Mindazok, akik a magyar élethez egy kicsit értenek, összefüggést találnak e három között: Anyák, Hősök, Könyvek, s bennük úgy érezzük, megtaláltuk legdöntőbb sorskérdéseinknek rokonszenves és minden szívet elérő megfogalmazását. Hadd döbbenjen rá a nemzet, hogy ott van baj, s ott kell újjászületnünk, ahol legtermészetesebbnek vennénk zavartalan egészségünket.

Ezek az ünnepek abból a sorsérzésünkből nőnek ki, hogy baj van az anyákkal, a hősökkel, s a könyvekkel magyar földön, holott az életünket ezekre építettük. Az anyákra, vagyis magyar nemzet, a magyar fajiság hódító terjeszkedésére azért, hogy annyi véráldozat és csonkítás ellenére is kitöltsük a Kárpátmedencét. A hősökre, vagyis a független magyar élet szabadságának, a zavartalan magyar boldogulásnak fegyveres, katonás biztosítására, hogy a magyar termést ne arathassa senki rajtunk kívül. És a könyvre, vagyis az ezeréves szerves magyar kultúrára, melyben a világ egyik iegrégibbi nemzeti alkotmányát, a világ első vallásszabadsági törvényét, Európában egyedülálló népkultúrát, Petőfit, Madáchot, Jókait, Adyt, Pázmányt, Prohászkát, Dürert, Szinnyey Merse Pált, Lisztet, Bartókot, Kodályt, Bolyait, Szentgyürgyit, a tudománynak és művészetnek számos Európa-méretű képviselőjét adtuk a világnak, s megteremtettük KŐzép-Európában azt a magyar országlást, mely a tiszta értelmezésű és építő irányú kultúr- fölényre épült. Anyák, hősök és könyvek adták a magyar élet hódítóerejét, benső biztonságát és sajátos tartalmát.

S most baj van az anyákkal, a hősökkel, a könyvekkel. Nem az anyákkal, akik már anyák, a mi anyáink, nem a hősökkel, akik már hősök, a mi történelmünk hősei, nem a könyvekkel, amelyeken nemzedékről-nemzedékre magyarrá nevelkedtek a lelkek ezen a földön, hanem baj van a magyar nőkkel, akik nem akarnak magyar anyák lenni, magyar férfiakkal, akik nem hősöknek készülnek, s magyar könyvekkel, amelyeknek csak a nyelve magyar, vagy talán az se. Itt egy gyilkos folyamat indult, egy lélekben és szellemben, nemzeti személyiségünk legbensőbb életgócaiban fellépő szörnyű nyavalya dúlása indult. Nőink elvesztik lábuk alól a magyarság nőeszmenyének tisztes es áldott talaját, az anyaság vágyát és diadalát. Élni akarnak és nem szolgálni. Férfiaink lemondanak mindenről, ami a hősöket termi. Elveikben ingadozók, eszméikben idegenimádók, munkájukban önállót- lanok, politikájukban ügyeskedők, nemzeti magatartásukban meg- hunyászkodók. Érvényesülni akarnak, vagy csak átcsúszni valahogy a magyar élet vizsgáin, s nem kiállani a gátra. Könyveink pedig szórakoztatni akarnak, s jövedelmezni, nem sajátosra építeni a magyar kultúrát.

Vegyük észre, hogy történelmi sorsizgalmainkból terem itt meg három nemzeti ünnep. Remegő kézzel utánanyúlunk nemzeti életünk három süllyedő tartópillérének, s erőlködve magasra emeljük őket: anyáinkat, hőseinket, könyveinket. Tavaszi munka ez s a sikere tavaszi ünnep. Hétköznapi robotba, megalkuvásba, szürke szokásba gépie- sedő életünkben nem csodálatos tavaszi vetése ez az Istennek? Három tavaszi ünnepünk születik, anyáké, hősöké, s a könyvé és a magára találó magyarság évről-évre mélyebbre ássa bennük, vagy magasabbra építi bennük a pusztíthatatlan magyar élet Tartalmát: a hódító, szabad, sajátos magyar élet igényét. ~ dyl.

II