Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-05-31 / 22. szám

MNCBKUiBtr

de haladunk az Ür nevében előre. A mi népünk, vagy ahogyan itt, mondják, a parasztság, mutatja az utat. Ilyenkor már kint dolgozik mindenki a mezőn, vetnek, szántanak, másutt építkeznek. Tudják, merre van járható út, várnak és nagy szeretettel igazítanak útba. Néhány héttel utóbb már kerékpáron tesszük meg az utat. Most is fárasztó, de a viszontlátás olyan jól esik. Ezek a kis tanítványok pedig már várnak a piros hittankönyvvel, elém szaladnak és újságolják, hogyan megy a lecke . . .

A felvirágozott tanterem.

Az ötödik és hatodik osztálynak vizsgája ebben az évben már május közepén megvolt. Egy verőfényes reggelen csodálkozva léptem be az illatos, virágdús tanterembe. Olyan idegen volt ez számomra. A szurtos, maszatos tanyai gyerekek ekkor felvették a szép ünneplő csizmát, meg a lajbit. Az öreg Európa-térképre is került vagy három ág orgona, az iskolán pedig most egyszerre nem látszott meg a kilenc hónapi fáradságos munka. Üj és friss lett minden. Csodálkozásom akkor lett azonban igazán nagy, amikor egy fényes csizmás magyar kiállt és verses köszöntőt mondott. Talán nem nekem szánta, de nekem is örömmel elmondta annak ellenére, hogy csak akkor voltam harmadszor közöttük. Beszéltem nekik arról, hogy az evangélikus fiúnak és leánynak miképpen kell megállani az eleiben. Vannak hite- hagyók, de vannak hithősök is . . . A feldíszített iskola ünnepi érzéseket keltett a szivekben. Nekem önkéntelenül is egy könnycsepp jelent meg szememben, mert arra gondoltam, vájjon ezekből lesznek-e hithősök a magyar evangélikus szórványokban?

Beszélgetés az iskola udvarán.

Éppen tízórai szünet volt, amikor az egyik tanyai iskolába megérkeztem. Jó, illatos, friss kenyeret és kockacukrot majszoltak a gyerekek. Egyik hirtelen elémszaladt, hogy ajtót nyisson, a másik pedig ekiáitotta a vezényszót: evangélikusok befelé! Hagytam azonban még egy kicsit, pihenjenek. Egy másvallású kislány jött hozzám és szomorúan újságolta, hogy nemrégen még ó is evangélikus volt, most azonban a szülei megesküdtek és kitért. Azóta nem lehet itt a mi hittanóránkon, pedig, ha erre gondol, csak „ríni” tud. Mindjárt felismertem az esetet. A szülők sokáig vadházasságban éltek, utóbb katolikus templomban házasságot kötve, kénytelenek voltak gyermeküket áttéríteni. Talán ők is bánják azt a lépést, a gyermekkel azonban nagyon felelőtlenül bántak. Ezt talán nem felejti el ő sem, Isten azonban különösen számontartja.

Vannak ilyen és ehhez hasonló szomorú képek is a szórványokban.

Gyámintézeti gyűjtőívek.

Sokszor kedvetlenül teszem, ha valami gyűjtést kell indítanom, vagy erre buzdítanom másokat. Kimentem az egyik tanyai iskolába és felemlítettem a gyerekeknek a dolgot. Hirtelen olyan nagy lett a lelkesedés, hogy az íveket csaknem kikapkodták a kezemből. Fognak gyűjteni. Az egyik nagy örömmel mondta, hogy tavaly is ő volt az első, gyűjtött vagy két pengőt. Isten engem pedig újra megszégyenített és azt juttatta az eszembe, hogy mindig lehet dicsekednünk, soha nem kell félnünk, ha az Ö ügyéről van szó. Az eredményt még nem tudom, de biztos vagyok a sikerben, mert Isten akar megszégyeníteni ...

Megszólal a falu harangja.

Messze szórványokba is elkísér a templomunk tornya, mert mindenhova ellátszik. Mintha az Isten vigyázó szeme lenne, hogy biztasson és soha ne hagyjon ellankadni. A kis harangunk szava azonban erőtelen. Nem tudja betölteni a határt. Munkából hzatérve, néhány heti kényszerű némaság után akkor szólalt meg először, amikor hazajöttem a szórványiskolából. Ügy éreztem, hogy ércnyelve újra csak azt kongja: „Ne csüggedj el kicsiny sereg ...” Szórványok népe, az Ür veled s megtart téged! Pásztor Pál.

fosztják meg tőle a nemzetet." (Móricz Zsigmond.)

„Ne irodalmat követeljetek a proletárnak, hanem a proletárt segítsétek hozzá az irodalomhoz!" (Kassák Lajos.)

Magyar Szemle.

„Az orosz állam politikai átalakulása lényegében nem érintette moszkvai zászlóink sorsát. Hadifoglyaink csapatostul zarándokoltak hozzájuk. Mikor aztán a Kreml gyűjteményét átrendezték, a zászlókat az ú. n. Forradalmi Múzeumba vitték át. De itt is olyan megbecsülésben részesültek, mint előbb. Sőt ez a beállításuk érlelte meg azt a gondolatot is, melyet az orosz szocialista tanácsköztársaságok szövetsége most megvalósított. Szerintük az 1849-i szabadságharc emlékei nem őket illetik, akiknek elődei leigázásunkban közreműködtek, hanem minket." (Aggházy Kamill.)

Erdélyi Helikon.

Az Erdélyi Helikon Gál István összeállításában nagyon érdekes magyar vonatkozású angol és amerikai folyóiratszemlét közöl.

„A költő nem zárkózhatik el a néptől. Mivel a népnek, mint élő szervezetnek ugyanolyan szüksége van önismeretre és ezen keresztül öntudatra, mint az egyes embernek, a költő munkássága, ébresztő és erjesztő hatása révén lét- fontosságú a közösség szempontjából. Nem foglalkozás a költészet, de nem is játék vagy szórakozás, hanem a nép érdekében Istentől és sorstól kapott hivatás." (Kovács János.)

Nyugat.

„Nőíró egy sem szerepel könyvemben. Ebben nincs szándékosság; csodálatos, milyen kevés jó írónő jelentkezett egyáltalán az Ady utáni irodalomban. Kafka már nem érte meg ezt a kort; a régibb korszak többi asszonyköltői is hamarosan meghaltak, vagy elhallgattak. Az egyetlen presztízs, amit asszonyíró ebben a korban megszerezni tudott, férfipresztizs volt, politikai (a Tormay Cecilé). Akik nyomaikba jöttek, alig tudtak valami újat hozni; nagyrészük különben is a szórakoztató irodalom szolgálatába szegődött. Mintha az új, férfias és háborús század, — egy politizáló s a gyöngébb érzésektől elfordult nemzedék — visszaszorítaná a nő szellemét..." (Babits Mihály: írók két háború között c. új könyvéről.)

Vigilia.

A Vigíliában, a felvidéki katolikus fiatalok lapjában Bulányi Lajos érdekes cikket ír „Magyarság és Misztika" címen. Körültekintő irodalmi visszapillantás után megállapítja, hogy: „a középkori misztika igen későn és csak ereje vesztetten, a barokk misztika mondhatni egyáltalán nem kapott helyet irodalmunkban; csupán Prohászka hoz világirodalmi értékű, alighanem sui generis misztikát, mely azóta a magyar irodalomban, mint világnézet, ízlés és forma korszakos jelentőségűvé vált. Mivel irodalmunkban a történeti magyar lélek leghűbb tolmácsát látjuk s e tolmács kérdésünkre negatív választ ad, kimondhatjuk: a magyar lélek nem misztikus."

Lelkészértekezlet. A mosoni egyházmegye lelkészértekezlete május 12-én tartotta rendes évi összejövetelét Hegyeshalmon. Weltler Ödön rajkai lelkész tartott előadást a német gyülekezetek részére tervezett új istentiszteleti rendről. A budapesti egyházmegye lelkészei június havi, úrvacsorái áhítattal egybekötött összejövetelüket június 3-án tartják a csepeli egyházközségben.

6