Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-05-31 / 22. szám
tek, hogy kiszakítsák magukat a faluból, vagy már annyira elkeseredettek és gyengék, hogy erőtelenül zuhannak bele a faluvégi nyomortanyákba. Ezek azok, kik vagy teljesen közömbösek a vallással szemben, vagy nihilisták, vagy a vallás szélsőséges területein járnak. Legtöbbször mindhárom fokozaton végigmennek. E csoportból kerülnek ki leginkább a szekták hívei. A földi élet vigasztalan nyomorúságai elől a másik világ reménységébe menekülnek. Tudják, hogy ebben a világban, amelyikben élnek, nincsen számukra élet, de hisznek abban a másikban, melyet már itt a földön fel lehet építeni, azt hiszik, hogy ők építik föl. A végképpen porba- omlott parasztzsellér a másik világban akar hinni, az Isten birodalmában, ahol minden másképpen van, mint a földön és minden cselekedet elveszi méltó jutalmát vagy büntetését. Lehet a nevük ördögűzők, Jehova tanúi vagy reszketősek, baptisták vagy akármi más, ezek mind egyet hisznek: az igazság-tévő túlvilágot, ami azt követeli az embertől, hogy forduljon el a világi hiábavalóságoktól s már itt a földön legyen részese annak a másik világnak. Ez a réteg az, mely az egyháznak nem veszélytelen ellenfele. Az egyház nem tud nekik eleget nyújtani, mondják ők. Többre, mélyebb vallásosságra vágyunk! A legkülönfélébb kifogásokkal élnek az egyházzal szemben. Templomba nem nagyon járnak. De annál sűrűbben gyűlnek össze magánházaknál, ahova igyekeznek elvinni másokat is, kik még nem tartoznak közéjük. Tizedelik egyházunkat. Fanatikus térítők, misszionálók. Ahol megvetik lábukat, ott nagyon sok gondot okozhatnak. Nehezen lehet őket visszavezetni az egyházba. Pedig ugyanazzal az erős hittel, sőt sokszor a bennünket is megszégyenítő alapos írásismerettel, amivel ellenünk dolgoznak, milyen áldásos munkát végezhetnének velünk, mellettünk. Tévesen sokszor nagyon lebecsüljük őket, nem figyelünk eléggé rájuk. Pedig létezésükkel az egyház feladatára figyelmeztetnek, arra, hogy mindenkinek adjunk, mindenki lelkét tápláljuk úgy, hogy el ne sorvadjanak, ki ne szikkadjanak a szomjúságtól. Ha több ige után vágyakoznak, vigyünk hozzájuk többet. Pál apostol a zsidóknak zsidóvá lett, hogy zsidókat nyerjen meg, a törvény- alatt valóknak törvényalatt valóvá, hogy a törvényalatt valókat megnyerje; a törvénynélkülvalóknak törvénynélkülivé, noha nem volt Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében volt, hogy törvény nélkülvalókat nyerjen meg. Az erőtleneknek erőtelenné tett, hogy az eröteleneket megnyerje. Mindeneknek mindenné lett, hogy minden módon megtartson némelyeket. Ezt pedig az evangéliumért cselekedte. Mindezt nekünk is meg kell tennünk, hiszen ezek azok a szegények, nyomorultak, elhagyatottak, lenézettek, de egyben kiváltságosak, kiknek ismret- lenjeiből emelte ki Krisztus ama nagy hódítókat, kiknek neve örökké él. Ök a ,,nemhivatalosok'’, kiket a mennyeg- zőre a keresztútakról hívtak be. Drága lelkek. Nem hagyhatjuk őket elveszni. Menjünk utánuk a szó szoros értemében. így áll előttünk rétegekre bontva a falu vallásossága. Talán túl sok seb is látszik a falu testén, de ezeket látnunk kell, hogy gyógyíthassunk. Az Isten Két vasárnap között... száz meg száz lelkész görnyed íróasztala fölé s munkálja pünkösdi igehirdetésének terveit. Legkönnyebb helyzetben nem mi vagyunk, evangélikus lelkészek. Azt kell állítanunk, hogy pünkösd ünnepe magyar evangélikus ünnep: minden első pünkösdi probléma közöttünk magasodott igazi nagy problémává: többnyelvű egyház vagyunk s egyet akarunk akarni s ez azután nekünk ma a legnehezebb. Minden külföldi egyház legnagyobb teológiai problémája napjainkban az, hogy mit kell prédikálni s milyen formában mit lehet elmondani s elhallgatni. Nekünk is csak az a problémánk a Deutsche Zeitunggal s embereivel, hogy mi az azonos religió mindenekfelettvalóságát hangsúlyozzuk, ők pedig a fajiság mindenekfelettvalóságát. Feltesszük, hogy nemcsak az történik, hogy mi vitázunk a fenti újság embereivel s nemcsak az történik, hogy mi prédikálunk arról, hogy sok nyelvvel egy gondolatban lehet élni, hanem vannak hallgatóink is. Nem kétséges az, hogy a nem magyar anyanyelvű fiatalság hazánkban az egyház synthetikus munkáját nem érti meg, de az öregek igen s a mai fiatalok is lesznek öregek. A derűlátást az erősíti az egyház szempontjából, hogy amikor a mai fiatalok lesznek öregek, ők már gyermekeiket gazdag tapasztalatokkal tudják az egyház felé irányítani. S akkor remélhetőleg a ma olyan magasra nőtt homiletikai problémák is leegyszerűsödnek. előtérbe került a magyar újságírás. Ünnepélyes megemlékezések, a napilapokban vastag betűkkel nyomatott kérések ostromolták a hallgatók figyelmét s hazánk lelkesített s lelkesítő tényezői szívügyüknek vallják a sajtó kérdését. Egyházi sajtónk munkásai eddig kevés elismerést kaptak. Legfőbb ideje volna a sok kedves egyházi összejövetel mellett egyszer a sajtónkban dolgozókat összegyűjteni. Lehet, hogy nem is lehet sokat várni ezzel a megbeszéléssel. Mert nemcsak ünnepségei vannak a magyar és külföldi sajtóvállalkozásoknak, hanem keserű hétköznapjai is. Európa sok országában megszűntették az egyházi sajtót, egyelőre a papíroshiányra való hivatkozással. Nálunk is megindult a takarékossági mozgalom az ujságpapírossal. Tudja Isten, hogy ennek nálunk is nem lesz-e olyan papíroskorlátozó rendelete, amely vagy újságjaink összevonására késztet minket, vagy pedig a gépelt stencilek fogják majd pótolni az egyházi sajtó szeretett, vagy alig olvasott cikkeit egyaránt. S mert ez a jövő sok helyen már komor valóság, legyen ez jó mementó minden egyházi emberünknek, hogy jobban meg kellene becsülni egyházi sajtónk munkásságát. intette le a hivatalos katolikus sajtóközpont azokat a híreket, amelyek a német protestáns és katolikus egyházi egyesülés eszméjét propagálták. Elég baj és hiba volt ez a cselekedet. Ügy látszik, még vannak alvó emberek, akik nem tudnak felserkenni álmaikból. Soha nagyobb szükség nem volt az együttműködésre, — mondják a hazai római katolikus lelkészek közül sokan, — mint napjainkban. Vagy az is lehet, hogy tanulatlan emberek fogalmazványa a napilapjainkban megjelent hír, akik az ökumenicitás fogalmait nem ismerik s nem akarják megérteni, hogy az egyházak egymáshoz való közeledése nincs az Ige ellenére. s ‘ il ’ sok szó esik a gazdasági élet naponként megmutatkozó új fordulatairól. Már a tegnapé az a panasz, amit a vásárlási könyvek nélkül levő evangélikus szülők mondtak az elmúlt héten, hogy gyermekeiknek nem tudtak sem ruhát, sem egyéb ruházati cikket venni a konfirmáció alkalmából. Az elszegényesedő világ mindjobban leszorítja igényeit s lassan odaérünk, hogy a ma még homo elegáns szakít a tradícióval s hamarosan divatot csinál a foltos ruhaviseletnek. Lehet a szegénység is alkalmas arra, hogy az utcára vigyék az emberek. Mert ma már ruhában is erőteljesen kidomborodik a politikai állásfoglalás. Három egymásután siető emberrel találkoztam e sorok írása előtt pár perccel Az egyik ember minden ruhájában zöld színeket hordott. Templomba ment. Alázattal köszönt a tiszta feketében vele szembe jövő papjának. A harmadik férfiú rikító vörös színeket hordott: nyakkendője és ingjé- nek egyik árnyalata vérvörös volt. Gomblyukában is vörös jelvény volt. Elszegényedik Európa, de a divatnak megfelelően öltözködik még egyelőre mindenki. 4
