Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-05-24 / 21. szám

MNCniKUSHFr ért dolgozzanak, sőt sokszor a faluról elkerülök egyenesen megtagadják szár­mazásukat. (Másik véglet, mikor ezzel dicsekedve törnek felfelé.) Egyre keve­sebb lesz azok száma, kik hajlandók a falusi nedves lakásokat, villany, vízve­zeték hiányokat, „kultúrnélküliséget" vállalni a fajtájukért. Egyre kevesebbet halljuk, hogy a kicsinyen való hűség, a kis ponton végzett kötelességteljesítés milyen nagy dolog. Egyre több lesz azok száma, kik nem hajlandók falura mennyi és lassanként a falun nem lesz jegyző, tanító, sőt még talán pap sem. A fiatalság túlnyomó része karrierről álmodik. A pénz is különös valami! Fedezete néha a sárga bálvány, máskor a munka, vagy a felhalmozott anyagi javak. Vannak csomópontjai, melyet csak ügyes szemű emberek ismernek. Mö­götte könny, fény, verejték és munka honol. Emberek borulnak le előtte, el­adják sokszor ártatlanságukat becsüle­tüket. Néhol bámulatosan felszaporodik, másutt nagyítóval sem található. Értéke úgy játszik, mint a hőmérő higanyosz­lopa. Néha eszköznek hirdetik, máskor oltárnak becsülik. A végletek népe vagyunk. Ha jól kö­rülnézünk, különös dolgoknak lehetünk a szemtanúi. Közszükségleti dolgokért sorba kell állni. Jegyrendszer van. Helyes, jobb így az elosztás! Bár koráb­ban valósították volna meg ezt a nap­jainkban szükségessé váló „rosszat". Akinek sok pénze van, az se vásárol­hasson feleslegesen semmit. A pénz erejét is korlátok közé kell szorítani. Rekord, karrier, pénz, három tükör, melyek egymásba néznek, fényük, vagy sötéségük a mai kor emberét világítja meg, vagy takarja be. E három cserép- tükör felett van egy acéltükör, a ke­resztfa tükre, melyben bűnös önma­gunkat szemlélhetjük. Fülöp Dezső. KÜLFÖLDI HÍREK Jan Rudolph Slotemaker de Bruine holland egyetemi teológiai tanár, több­szörös holland miniszter és miniszter- elnök, a Protestás Világszövetség elnöke május 1-én elhunyt. Gyászjelentését, melyet fenti egyesület adott ki: dr. Tom- csányi Vilmos Pál és dr. Gerhard Ohle- müller írták alá. Az elhunyt férfiú az európai protestantizmus legkiemelkedőbb egyházi egyénisége. Nem tudományos teológiai munkássága (a gyakorlati teo­lógia professzora volt), hanem keresz­tyén egyénisége tették alkalmassá arra, hogy hazájában többször viselt komoly szolgálatot jelentő tisztségeket s az európai protestántizmus gyűlésein, sok­szor igen viharos tárgyalások során egyénisége s imponáló nyelvtudása juttatták neki azt a bizalmat, hogy vezetője legyen nemzeti és egyházi moz­galmaknak. D. Hermann Kapler, a legfelsőbb evangélikus tanács volt elnöke, május 16-án meghalt. Hivatali tisztségéről még 1933-ban lemondott, de a német evangé­likus egyházban ő volt teológiai és egy­házi felvilágosultsága révén a vezetésre igen alkalmas világi vezető. Majdnem egy évtizeddel ezelőtt br. Radvánszky Albert egyetemes felügyelőnket is meg­6 egy újabb kényszert látnak. Talán nem tudják megérteni az 6 javu­kat célzó rendelkezésnek értelmét, talán a sok nyomorúság között arra gondolnak, hogy őket minden és mindenki üldözi. Mert nagy most a nyomorúság az Alföldön mindenfelé. A korai árvíz, a felszívárgott talajvizek a legtöbb vertfalú házat kikezdték. Romokban hevernek a tanyaépületek mindenfelé. Husvét táján még lehetetlen volt kijutni a határba. Most is, amint hétről-hétre járom a tanyavilágot, csak az a tapasztalatom, hogy még mindig hetekig tart a sok víz felszívódása. Volt időszak, amikor csak gyalog, máskor megint csak kocsival lehe­tett közlekedni, ma már kerékpárral is valahogyan. Nedves, egészség­telen épületekben 8—10 tagú családok kuporognak. Panaszolják itt is, ott is, hogy bizony az Isten is elhagyta őket. Mikor aztán nagynehezen eljön a várvavárt száraz nap, úgyhogy vetni is tudnak, menni kell az iskolásgyereknek is. Éppen ma kértem szá­mon az egyik tanulómat múltkori mulasztásáért. Sírva mondta, hogy földjüknek egy része végre szikkadt, szántani próbáltak és neki is ott kellett lennie. Árvízzel, felszívódó talajvizekkel együttjár legtöbb helyen a nyomorúság és a betegség. Mostanában volt. Középkorú betegnek kel­lett úrvacsorát adnom. Méhrákja volt s az orvos megállapította róla, hogy csak addig él, amíg még meglévő kis vérét fel nem használja. Soha el nem felejtem annak a tanyának a képét, amelyben a beteg tartózkodott. A konyhában vagy 10 cm-es víz, úgyhogy csak deszká­kon tudtunk bejutni a szobába. Négyszer négy méteres lehetett. Benne a halálos beteg s a másféléves gyerek, kinek egyetlen szórakozása az volt, hogy a szoba földjén a nedves agyagot gyömöszölte. Ebben a lakásban nemcsak a betegség, hanem a nyomorúság bacillusai is halált, pusztulást hirdettek, mikor pedig a tavaszi napfény csak úgy ontotta a meleget. A szórványgondozásnak egy újabb nehézsége a járhatatlan utak. Történtek útépítések éppen a legutóbbi időkben sokfelé, de a tanyák népe ma is nagyon el van zárva a külvilágtól. Októberi esőzés beállta­kor sokszor április végéig nem lehet megközelíteni nagyon sok tanya- központot. A Szentetornvához tartozó szántómajori községi iskolában idén is hónapokig szünetelt a hitoktatás, éppen a vendégmarasztaló sár és a járhatatlan utak miatt. A tanyasi szórványevangélikus meg­szokja ezt. Előbb-utóbb nem is kívánkozik már a faluba. Temettem az Aszódhoz tartozó Magyalosról egy 92 éves bérest, aki halála előtt harminc évvel volt utoljára faluban. A legtöbb szórványegyház hatalmas területen fekszik. Ennek a kis szentetornyai gyülekezetnek a területe 16 ezer hold. Méreteire nézve jellemző, hogy vasúti megállói közül kettő a Mezőtúr—Mező­hegyes vonalon, kettő az Orosháza—Szentes vonalon fekszik. Ha valaki Békés vármegyének északi részéről akarja megközelíteni, annak el kell hagynia Pusztaszentetornvát, Szentetornya községházát, be kell mennie Orosházára s csak úgy ér ide. A templomtorony messze ellát­szik, hirdeti a gyülekezet egységét, de csak valamennyire kedvezőt­len időjárási nehézségek mellett is, kénytelen elmaradni a hivő tanyasi evangélikus a templomi istentiszteletről. Hódmezővásárhely területe mellettünk van. Valójában 50 km-re fekszik tőlünk, de a lelkész egyik tanyasi iskolája összeér Orosházával. Ilyen hatalmas, óriási szórványterületen egy hittanóra ellátása egy napi időt vesz igénybe. Ilyen helyen vasárnapi istentiszteletet csak az tarthat, akinek más kötelessége aznap már nincsen. Újabb nehézség a szűkreszabott idő. Pár hónap csupán, melyen dolgozni lehet. Májusban már hagyj fel minden reménnyel! Ilyenkor az életért, a kenyérért dolgozik a pöttöm gyerek és az is, aki már megette kenyere javát. Hogy az idő milyen sürgető lehetőség a szór­ványlelkész számára, arra először éppen Szentetornyával kapcsolat­ban lettem figyelmes. Tél volt és körutat terveztünk a békési egyház­megyében. Irtunk ide is. A lelkész válaszábank özölte, hogy tervezett dátumunk bizonyára jó lesz, mert éppen holdtöltére esik s ha erős fagy is jár vele együtt, szép közönségre számíthatunk. Mosolyogtam ezen az íráson, de utóbb láttam igazságát. Szűkreszabott az idő a hit­oktatásban is. Ha a szórványlelkész fáradtan, sok nehézséget legyőzve, végre megérkezik a községi iskolába, végre kint van a tanyán, arra is kell gondolnia, hogy jut haza. Be ne esteledjék, meg ne forduljon

Next

/
Thumbnails
Contents