Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-05-24 / 21. szám

lelki képességek felhasználását megfellebbezhetetlen belső parancs sürgeti. Életösztönnek, önfenntartási ösztönnek nevezik azt az elégtevést, mely az: „élj!” immanens parancsára ügyel, erkölcsi törvénynek pedig azt, amely szellemi kibontakozásra, erkölcsi tökéletesedésre sürget. A kettő benső feszültsége, a közöttük való választás lehetősége emeli az embert a humánum piedesztáljára és ez intézményesíti az ember szabadságát és felelősségét.

Életcélunk: énünk kiteljesítése, megvalósítása nyilvánvalóan nem emberi ötlet, nem önkényes célkitűzés. Isten parancsa ez és mint ilyen: megfellebbezhetetlen. A két parancs egymáshoz való viszonya sem kétséges, mert míg az egyik az egész teremtett világra vonatkozik, addig a másik csak az embernek szól és emberfeletti távlatokat nyit meg. „Legyetek szentek, mert én szent vagyok”, úgymond az Űr! Maga az élet és annak kiteljesítése és így az egész állatvilág csupán csak eszközszerű jelleggel bír. Fundámentumot vet, melyre a szellemi felépítmény végtelenbe törő csúcsai magasodnak. De mindakettő szükséges: élet és szellem, tudomány és vallás, meghasonlásuk, egymás ellen törésük, kivévén mivoltukból fakadó rangkülönbségük elismertetését, borzalmas eltévelyedés.

A megfellebbezhetetlen isteni parancs végtelen fejlődésre, örökös tökéletesedésre sürget. Énünk megvalósítása, kiteljesítése tehát csak halhatatlan életben eszközölhető. Muszáj, kell, de: nem lehet! Minden erőlködésünk szárnyaszegetten roskad össze a halál kapujában. Az emberi sors tragikus szakadékba torkollik: lelkileg a kétségbeesésbe, mert a kell, de lehetetlen feszültsége végtelen és mégis feloldhatatlan; biológiailag a halhatatlan élet ígéretével és sóvárgásával a halálba. Isten terve és annak megvalósulása közé odaállott valami, ami az egész teremtett világot, az embert testestől és lelkestől megrontotta. És ez a rontás, ez a bűn olyan egyetemes, hogy a szabadulást, az önmegváltást kizárja. Amit az emberiség hibázott, azt csak Isten javíthatja ki és így nincs számunkra más menekvés, mint Krisztus Keresztje!

Dr. Reök Iván sebészfőorvos

A szórványgondozás nehézségei

Szórványegyház vagyunk s valamennyire be is rendezkedtünk a szórványgondozásra. Nagyon kevesen vannak azonban tisztában azzal, hogy milyen nehézségei vannak ennek a munkának. Sokan érdekességet látnak csak ebben s — mint legutóbb is mondta valaki — szükség van arra, hogy kirándulásokat tegyenek a lelkészek a tanyákra, másképp elunnák magukat... Tudjuk, hogy csaknem egész országunk szórványterület. Most mégis csak a nagyalföldi szórványmunka nehézségeiről beszéljünk, mert ez a végeláthatatlan evangélikus szórvány. Ennek gondozása politikai községhatárokon kívül, kint a tanyákon, a tanyai emberek között, a tanyasi iskolákban és kultúrházakban folyik. Nálunk ezt úgy mondják, hogy a parasztság körében.

Vessünk csak egy pillantást rájuk. Róluk szólva, nem a magam falujának szélesképű, zsíroskalapú, olvasóköröket látogató, megelégedett, jómódú embere jut eszembe, inkább gondolok dr. Kékén Andrásnak „félreismert embereire”. Kékén lapunknak multévi 25. számában így ismerteti meg velünk őket: „Van tanyás béres, aki búzában, árpában, sóban, tejben, csizmában, kukoricaföldben és baromfitartásban kapja fizetését. Megállása nincs. Gyermekeit már nyolcéves korukban munkára fogja. Helyét sűrűn változtatja s ennek nem mindig ő az oka...”

A szórványgondozás itt az Alföld szívében ezek között folyik. Akik bizony távol vannak minden kultúrától; értelmi képességük minimális, hitéletük ingadozó. Konfirmandus gyermekeiket csak akkor engedik bejárni az órákra, ha van erre idejük, ha nem szorítja őket a munka. A tanévet az idén is megrövidítette egy rendelet. Máj. 10-én meg voltak a vizsgák minden tanyasi iskolában s bizony 11-én már majdnem mindegyik .gyerek elállt kisbéresnek, mindegyik leány libapásztornak. Elálltak a konfirmandusok is. Valóságos közelharcot kellett vívnunk egy családdal, hogy engedjék gyermeküket a konfirmációi órára, mindennap estefelé. Jövőre megnyílik a VII. osztály. Ebben a legtöbben

pmm«macr

Retail, karrier, pénz

Tomboló lelkesedés, biztatás, hajrá kiáltás a tribünön, áll a verseny. Ki lesz az első, ki fut legjobban, ki ugrik magasabbat? A sportpályák salakján születnek a rekordok, de itt születnek a sztárok és primadonnák is. Lassan valami egészen különös versenyörület lesz úrrá az embereken, mert a rekord mindennél fontosabb.

Egy pillanatra sem akarunk a sport ellen beszélni. A test edzése, erőben tartása, a „kondíció' megőrzése valóban fontos. Csak a rekordőrület ellen emeljük fel szavunkat. Ez az őrület bajnokokat adott az evésben, a táncban, a tálcák kihordásában, a hajkikészítésben, a borotválkozásban és ki tudná megmondani még miben.

Minden bizonnyal igaza van a németeknek és olaszoknak, kik a Kraft durch Freude és a dopo la voro mozgalomban életre hívták az ú. n. tömegsportot. Mindenkinek részt kell vennie a testedzés munkájában. Itt nem az egyéni csúcsteljesítmények fontosak, hanem a nép általános egészsége. Egy bizonyos átlag elérése. És ez valóban fontos. A nemzet szempontjából nem mellékes kérdés, hogy fiai a munkára, legyen az akár fizikai, akár szellemi munka, mennyire alkalmasak, a betegségekkel szemben pedig mennyire ellenállok. így mindig kevesebb lesz az a réteg, mely teher a közösség vállán és mindig több azok száma, kik jókedvvel tudnak és akarnak dolgozni.

Mi magyarok a végletek népe vagyunk! Az elmúlt, még megtartott olim- piászon csodálatosan szép eredményt értünk el, de ugyanakkor, ha valakinek módja volt pl. falusi ifjak sorozásán részt venni, megdöbbenéssel láthatta azt a testi satnyaságot, melyet a gyermekkorban túlkorán megkezdett munka és az egyoldalú táplálkozás eredményez. Vízipólóban elsők szoktunk lenni, de összes falvaink hiányában vannak a jól berendezett és alkalmas fürdőhelyeknek

— még városokban is sok ezen a téren a panasz —, téli fürdőzésről nem is beszélve. Ezen egyelőre nem tudunk segíteni, azt azonban kérni lehet az illetékes tényezőktől, hogy adjanak lehetőséget a falusi ifjúságnak, akár a levente intézmény, akár az ifjúsági egyesületek keretein belül, hogy nyáron a Balatonra ingyen utazhassanak vezetőikkel együtt. Töltsenek ott két-három hetet. Itt a vezetők munkája az állandó együttlétellel eredményesebb lehet, mint a téli munka. Lelki és testi erősödés származhatik ebből. A tbc. falun végzi a legnagyobb pusztítása. Az ellene való harc ne csak elmélet, hanem gyakorlat is legyen.

*

Filmek, könyvek, novellák, maga a maga a magyar élet is állandóan fényes karriert befutó nagyokat állítanak előtérbe. Mindez rendjén való, ha mögötte tudás, arravalóság van. Egyre többet halljuk azonban az érettségit tett if jaktól, pályát kezdő „kicsinyektől ", hogy nem érdemes 120—140 pengőért dolgozni. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy vannak természetesen kivételek is. De egyre kevesebbet halljuk, hogy a fiatalság falura akar jönni

— dacára a falukutatók által divatba jött faluknak —, hogy ott a falu népé5