Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-05-24 / 21. szám

ramum

nem vallásos. „A paraszt akkor is vallásos, ha felsőbb hatalmasságokba vetett alázatos hitét nem is számítjuk vallásnak" (Erdei). Vallásos, de nem igaz keresztyén. Látható hatalmak fölötti erőkben hisznek. Rontások, varázslatok, babonák szertartásai ennek a hitnek s benne van a felelet ezekben mindarra, amit a világos ész nem tud felérni. A beteg gyermek ingét fel kell hasítani a hátán s azután az inget át kell dobni a ház felett, nem lehet késsel nyúlni a tejbe, a tyúk alá páratlan tojás kell, ivás előtt ki kell loccsantani a földre egy keveset, temetés után az udvart és a ház előtti részt be kell hinteni homokkal, nehogy a halott visszataláljon, házasulandók az első kihirdetést ne hallgassák meg, mert néma lesz a gyermekük és még ezer és ezer ilyen szabály mind a paraszt istenség kegyeinek megnyerésére és megtartására valók és az öregek, nemcsak asszonyok, hosszú meséket tudnak a paraszt mytológia világából. Ez a mytológia sajátjuk. „Nem általános igényű világmagyarázat, hanem egy szűk és sötét világ kiszínezése, amivel magyarázat helyett biztatja magát a paraszt" (Erdei).

Ilyenek a paraszti élet hétköznapjai. Szigorú, íratlan törvények szűk korlátái között járnak és nem engedik azokat áttörni senkivel. De azért szorgalmas templombajárók. E rétegből valók vannak a legnagyobb számmal az istentiszteleten.

Igazságtalanok volnánk azonban velük szemben, ha nem említenénk meg, hogy vannak közöttük néhányan, kiknek szívében él a Krisztus. De arányszámuk gyönge.

így áll előttünk a paraszttársadalom azon rétegének vallásossága, mely még benne él az ősi parasztéletben és nem is akarja elhagyni. Meglehetősen szomorú vallásosságuk fényképe. Szomorú, de nem kétségbeejtő. Lehet változtatni rajta, csak munka kell hozzá. Még pedig lelkiismeretes munka. E rétegben élő emberek szíve-lelke könnyen jó földdé válik, csak megfelelő irányban kell nevelni őket. Komoly nevelői, pásztorló munkával, mely az elemiben kezdődik s megszakítatlanul folyik tovább a konfirmáción, az ifjúsági leány- és fiúegyesületekben, népfőiskolákon át, élővé lehet tenni a templommal való szoros kapcsolatokat. Ilyen munka után köny- nyebb az életben az Ige által vezetni őket. Botos Károly.

Pedagógus-evangélizáció. Június 23— 27. napjain Nyíregyházán az evangélikus gimnázium épületében pedagógus- evangélizáció les^, melynek előadásait „Evangélikus pedagógusok" címmel br. Podmaniczky Pál egyetemi tanár tartja. „Kórmegállapítás és gyógymód" címmel előadásokat tartanak Zsolnay Vilmos, Molitor Gusztáv, dr. Kárpáti Ede és Tóth László, az esti áhítatokat Túróczy Zoltán püspök tartja.

Harangavatás. A dunaharaszti egyházközség május 25-én első harangjának felavató ünnepélyét tartja.

Zenés áhítat. Május 25-én délután 6 órakor az óbudai evangélikus templomban az óbudai Luther Szövetség zenés áhítatott tart, melyen Igét hirdet Danhauser László, orgonái Kapi-Klárik Jenő, közreműködik a Lutheránia vegyeskar és Petry Kató az Operaház tagja.

ben. És csak rosszindulatú ferdítés állíthatja, hogy a német nemzetiszocializmus a maga képére akarja átformálni a magyar nevelést. Legalább is pillanatnyilag, ez az igazság. Az a meggyőződésem, hogy a keresztyén magyar szellemiséget csupán belülről rothasztja szét jóhiszemű tájékozatlanság, vagy alacsony, politikai érdekhajhászat.

Dr. Kring Miklós.

Adatok korunk válságához

Korunk szellemi válsága a vallás és a tudomány ellentétéből sarjadt ki. Ennek megoldásától függ a fehér ember sorsa. Ha továbbra is méltatlanoknak bizonyulunk Krisztus igazságára, ha nem tudjuk vele átitatni tudományainkat, művészeteinket, társadalmi és gazdasági életünket: éppen úgy elvettetünk, mint egykoron a választott nép. Egymásra kell találnia tudósnak és teológusnak, hogy elviselje egymás gyöngéit, szeretetben összeforrva építsék ki a természettudományos világnézet és a vallásos meggyőződés szintézisét.

Hosszú évtizedek szellemi erőfeszítésének küszöbére érkeztünk. Jóindulatú érdeklődésünk hangoztatása, valamint kicsinységünk tudata nem ment fel egyéni kötelességeink alól. A modern ember betegségét, a leiekhasadást, önmagunkban kell leküzdenünk. Legyünk hát békeszerzők és ne ügyeljünk az ellentétre. A tudománynak is és a vallásnak is komoly mondanivalói vannak számunkra, rajtunk áll eldöntése: mikor figyelünk az egyikre, mikor hallgatunk inkább a másikra.

Önmagunkból kell tehát kiindulnunk. Saját életünk célját és értelmét keressük. Boldogok akarunk lenni, ez pedig nyilván nem más, mint önmagunk megvalósítása. Körülnézünk, teret keresve ennek és elgondolkozunk környezetünknek, világunknak természetén. A világmindenség, melybe belészülettünk, kettős, dualisztikus. Egyik részét, a természet világát, érzékszerveinkkel ragadjuk meg, ennek törvényeit a természettudományok kutatják, világképet vázolnak fel róla és nemcsak tájékozódásunkat könnyítik meg benne, hanem uralmuk alá hajtják. De feltárul előttünk a szellemi világ is, az értékek, az eszmények vonzása hat ránk és a függőség érzése, a teremtményi érzés fakad fel lelkűnkben. A végső kérdések döbbennek elénk, Istent keressük, az Ü szándékait tudakoljuk. A vallás ismerteti meg velünk és magyarázza meg Isten önmagáról tett kinyilatkoztatását és a szolgálat újtára vezet.

Két teljesen különböző síkon kell tehát önmagunkat megvalósítanunk és minőségileg különböző magatartást kell tanúsítanunk. Az uralkodás és a szolgálat szelleme, a természettudományos világnézet és a vallásos meggyőződés zavartalanul megférnek egymással a nvarspolgári jólét szürke hétköznapjain, mikor könnyűszerrel adhatjuk meg a császárnak, meg Istennek is a magáét. A közöttük lévő rangkérdés csak sorfordulóinkon, életünk valaszútjain döbben elénk. Amikor választanunk kell, hogy eszményeinket me’gtagadva, megmentsük életünket, vagy hitünkért, meggyőződésünkért feláldozzuk, elveszítsük!?

Önmagunk megvalósításának mikéntjét is látogatnunk kell. Kétségtelenül nem vagyunk azonosak sem testünkkel, sem lelkűnkkel. Az egyik nem más mint eszköz, bonyolult és csodálatos életműszer vágyaink kielégítésére, céljaink megvalósítására. Leíkünk pedig szellemi képeségeink összesége, tudásunk, tapasztalataink, kialakított állásfoglalásaink, jellemünk tárháza. Azonosak egyedül csak énünkkel Vagyunk; önmegvalósításunk ,,én’ -megvalósítás. Lelkűnkben eszmél önmagára énünk, ott teremti meg önmagát, olymódon, hogy míg önmagára vonatkoztatja a lélekbe bekerülő tudattartalmakat, elkülöníti magát a ,,más”-tól.

Énünket a dualisztikus mindenség minőségileg különböző két síkján valósítjuk meg. Hogy ezt megtehessük: minőségileg különböző lelki képességek állanak rendelkezésünkre. Gyakorlati lelki képességeink a természet megismerésére szolgálnak és a közösségi életben természet- tudományokká egészültek ki. Metafizikai képességeink a szellemi világ értékeit tárják fel előttünk és a bölcselet, a művészetek s szellemtudo- győződéssé szenteltessenek.

A dualisztikus mindenség felé fordulásunkat, a nekik megfelelő