Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-05-17 / 20. szám

BfeNCaikUSELET

lett adni. A szabadságharc korában a bukás egyik oka épen az volt, hogy ezt az elvet feledve, túlzott, sovinizmus felé hajló türelmetlenséggel elfelejtették a nemzetiségek igényeit kielégíteni és így ezeket fel tudta használni ellenünk az uralkodó. Széchenyi figyelmeztette akkor is nemzetét, sőt Wesselényi is: „országnak különböző ajkú lakosai, ha egyenlő jog, kötelesség s érdekek szorosan egymáshoz kapcsolják, külön nyelvek mellett is alkothatnak tömött testet". Sajnos, ezek a figyelmeztetések nem találtak meghallgatást, Kossuth is csak a száműzetésben vette észre, hogy nem lett volna szabad a nemzetiségekről megfeledkezni. A magyar a Kárpát-medencében birodalmat teremtett, ,.nem asszimilálni akart, hanem: uralkodni". Ez a magyarság sorsa és feladata itt, eddig mindég rosszuljárt, ha feledte, vagy megalkudott. K. P.

Gömbös Gyula: Liturgikus rend.

A lelkész már teológiai tanulmányai során számtalanszor átlapozgatta a bibliát, állandóan olvassa a szentírási helyeket, tehát nemcsak megtalálja, hanem szinte azt mondhatjuk, hogy az ujjábán van az, hogy hol keresse. A kántor könyve a korálkönyv, azt tanulgatta képzős korában, azt lapozgatja állandóan és nyugodtan mondhatjuk, rossz kántor az, aki a korálkönyvében nem járatos. A liturgikus istentiszteletek elvégzése különösen megkívánja azt, hogy a korálokat pillanatok alatt megtalálja. Nem is jelent ez különös nehézséget oz istentiszteletekre készülő, jó kántornak.

Gömbös Gyula „Liturgikus rend" címén kidolgozta liturgikus istentiszteleteink kántor szolgálatát, korálkönyvében az istentiszteletek liturgikus koráljai szerint ünnepkörök vannak felsorakoztatva, az állandóan megismétlődő korá- lok („Atya, Fiú, Szentlélek", „A Te áldott beszéded", „Maradj meg kegyelmeddel") pedig külön lapon foglalnak helyet könyvében. A bevezetőben elmondottak alapján munkája nem jelent könnyítést, a jó kántor a Kapi Korál- könyvben azonnal megtalálja az énekeket. Gömbös korálkönyvének használata annyit jelent, hogy most már nem egy, hanem két korálkönyv is van a kóta- tartónkon, hisz a kezdő- és főének nincs bent a korálkönyvben. Nem beszélve arról, hogy a pótlap használata (állandó énekeinket tartalmazza) három irányba tereli el a figyelmünket. Nem jelent azért sem könnyítést, mert sokszor a hangulatnak más párhuzamos dallam felel meg (pld. Glóriára jobb az „Isten felséges adománya", mint a „Ki dolgát csak..." stb.), ilyen esetben mégis elő kell venni a nagy korálkönyvet. Ha összeszámláljuk, voltaképpen a liturgikus részben 3 korái fordul elő (a többi állandó rész), ezért nem érdemes a ko- rálkönyvet kivonatolva újból kiadni. Lehet, hogy azoknak, akik Gömbös rendszerét már kitanulták, könnyítést jelent az istentisztelet kántori szolgálatának elvégzése. Akinek van rá pénze, próbálja ki. Peskó Zoltán.

Családi hír. Mekis Ádám ambrózfalvai evangélikus lelkészt és nejét, Jász Katalint, Isten leánygyermekkel áldotta meg, aki a keresztségben az Éva Mária nevet nyerte.

6

telkeken is, ahol sok női olvasója lehet. Nem hiszem, hogy bárki is naiv lenne és elhinné az újságírónak, hogy ezek a kültelkiek vannak annyira intelligensek és kulturáltak, hogy a nevezett elvekből csak azt tartják meg, ami jó és egyik sem érti majd félre. Tudjuk, hogy az írott szónak milyen nagy a hatalma és mennyire szeretnek hivatkozni reá. Ha pedig olyanokat találnának leírva a társadalmunk proletár rétegéhez tartozók, hogy az erotika, a testi szerelem és testiség az „élet íze”, amint a színésznő mondja, akkor ezt majd úgy fogják alkalmazni, hogy a szabad szerelmet még nagyobb szabadossággal gyakorolják. Veszélyes és lélekrontó azért mindaz a leírt szó, amelyiket félre lehet érteni, amikor kényes kérdésekről van szó. Budapest külterületein amúgyis eléggé burjánzik a bűn, az újságíró nem tudja, hiszen ha egy-egy riportra esetleg ki is rándult, nem látja állandóan és úgy, mint mi, akik ezekkel az emberekkel foglalkozunk és akiknek gyermekeit tanítjuk. Éppen a testiség és testi szerelem szabadossága az, amit ezek állandóan látnak a tömeglakásokban és ezt a tényt nem lehet serdülőknek azzal megmagyarázni, hogy ez az élet „íze”, vagy „teljessége,” vagy „folytonossága,” vagy „szépsége.” Ha művelt társadalmunk vigyáz gyermekeire e tekintetben, akkor ezzel bizonyítja, hogy e területen csakugyan vigyázni kell. De ha művelt társadalmunk egy rétegének szánt folyóiratban, amelyik a műveletlenebbek közé is elkerül, ilyen elveket találunk, akkor azt kell mondanunk, hogy feladjuk meggondoltságunkat és tudatosan vétkezünk. Azzal senkit sem tud megnyugtatni a színésznő, hogy amikor jeleneteket felvesznek, teljes fürdőruhában ül a kádban és még hab is borítja. Nem az a fontos, amit lát az ember, hanem az, aminek a látszatát akarja kelteni. Itt pedig nem azt akarják elérni, hogy valaki legyintsen, úgyse így történt, hanem azt, hogy ez valóban úgy volt. Nem nyugtat meg, hogy az estélyi ruha többet mutat, mert az hiányosságaiban is a felöltözöttség látszatát kelti, míg a fürdőkádas jelenet a levetkőzöttségét. És amennyire igaz az, amit Harsányi mond, hogy senki sem fürdik attilában, annyira igaz az is, hogy senki sem fürdik nyilvánosan a kádban. Éppen a látszat az, ami félreérthető és ami helytelen képzeleteket kelthet. És úgy látszik, erre van valakinek szándéka, mert különben az ilyen jelenet, aminek a filmekben a legtöbbször semmi befolyása sincs a mesére, mi másért lenne ott.

Értsük meg, hogy napvilágot csak olyannak szabad látnia, ami vagy annyira természetes, hogy semmiféle hamis képzet nem fűzhető hozzá, vagy olyannak, amit nyugodtan kézbe vehet bárki, legyen az a közönség bármely osztályához tartozó. Pál apostol nyugodtan vallotta: ami másnak botránkozás, azt inkább elkerülöm, semhogy annak kára legyen belőle. Itt meg azt találjuk az egész cikk szellemében, hogy ami másnak botránkozás, azzal nem törődöm, nekem nem az, legyen a másik is olyan „felvilágosult”, mint én vagyok. Itt van az igazi nagy szakadék a valódi keresztyénség között és aközött, amire félreértett idézetekkel hivatkoznak. Ezt valószínűleg nem olvasta a hivatkozó író, vagy nem értette meg.

A férfi és nő viszonyát

is egészen hamis színbe állítja a cikk. Ebben a színésznő a ludas. Azt állítja, hogy a „kultúra és kultúráltság bizonyos fokán az erotika külön nemes és tisztult értelmet kap és nem marad el ott, ahol férfi és nő találkozik.” Ha ez igaz, akkor közülünk, akik fiatalok vagyunk, magunkat kultúráltaknak is tartjuk, sokan vagy feljebb vagyunk már ennél, vagy sokkal, de sokkal lejebb, mert semmiféle, még tisztult értelmű erotikát sem érzünk férfi és nő találkozásánál. Különös társadalom lenne az, ahol az egymással találkozó férfi és nő rögtön erotikus szemmel nézegetné egymást és ezt nemcsak szépnek és jónak, de egyenesen szabálynak is tartaná. Mi mindig azt tartottuk és ennek alapjait keresztyénségünk tanítása adja meg, hogy a férfi és nő egyformán szabad-szellemű lény és egymásnak lehetnek társai, munkatársai anélkül is, hogy ebbe valami erotika is keverednék. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az leszállítja az ember emberségét egy alacsonyabb, primitívebb fokra, ahol a két nem között a kapcsolat csak testi vonzódás útján jöhet létre. És hogy sokszor harcolni kell a tiszta testiség és annak kultusza ellen és sokaknak nehéz megállani ott, ahol kellene, annak oka éppen az, hogy regényekben, filmekben és színdarabokban a testiséget hirdették és hamis képeket oltottak az emberek gondolkozásába,