Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-05-10 / 19. szám

wen «LET

* V

Szavakba rekedt keresztyénség

Ott kezdődött, hogy kritika, méghozzá lesújtó kritika tárgyává tettünk mindent, ami a keresztyén élet területén a mi korunkat közvetlenül megelőzte. Ami individualizmus, liberalizmus, szabadgondolkozás volt előttünk, azt egyetemesen rossznak és kártékonynak minősítettük. Nem vettünk magunknak annyi fáradtságot, hogy megkülönböztettük volna egymástól az igazi és az álliberalizmust, szabadgondolkozást és individualizmust! Mindazt a nagy és komoly alkotást, amit ezek századokon keresztül alkottak, egy fölényes kézlegyintéssel el tudtuk intézni: Helyette fölépült közöttünk elméletileg egy új keresztyénség, amely nagyon szép, főként pedig nagyon kegyes szavakkal tudta kifejezni a maga mondanivalóját.

Kétségtelen, hogy ennek az új mozgalomnak is voltak és vannak nagy érdemei. Neki köszönhetjük, hogy ma már bátran és világosabban tudunk szólni a Szentlélekről, a Szent- háromságról, a halálról és a halál utáni életről, stb. Ki tagadhatná, hogy ezek a keresztyén életnek valóban nagy és döntő tényezői, illetve tényei. Itt nem csak és kizárólag a prédikáló papokról van szó, hanem az egyház minden tagjáról. Az ébredőkről és a felébredtekről ' is. Hiszen új és kegyes szó- használatunk egyházilag las- san-lassan egyetemes lesz. A lelkészek prédikációiban és a hívek mindennapi beszélgetéseiben vagy bizonyságtevéseiben szinte prográmmszerűen meg lehet találni az azonos, pár éves és állandóan ismétlődő ,,szakkifejezéseket“. Sajnos,

ennél tovább azonban alig-alig jutunk. Beszélünk, újrabeszélünk és agyonbeszéljük egymást. De egyre késik az, ami mindezt igazolná is: a cselekvés. És a keresztyénség mégsem lehet a szavak áradata. Kell, hogy az igazi keresztyénség tett legyen és élet.

Ha ebből a szempontból komolyan és őszintén nézzük ke- resztyénségünket, akarva-aka- ratlanul mondjuk, hogy keresz- tyénségünk megrekedt a szavakban. Mi a magyarázata ennek? Legyünk bátrak és mondjuk ki, hogy teológiai magatartásunk. Teológiailag ugyanis még mindig nem tudtunk elszakadni a világtól. (Igaz, hogy egyébként se nagyon.) így teológiánk többé-kevésbbé mindig függvényévé vált a világ szellemi áramlatainak. Amikor a liberalizmus volt a világ uralkodó szellemi csillaga, liberális volt teológiánk is. A kollektív és totális világépítő eszmék korában teológiánk is totálissá vált.

A megoldás egyszerű is volt egy liberális világban. Akkor lehetett szabadon gondolkozni és a gondolkozás nyomán a gondolkozásnak megfelelően cselekedni. Ma azonban hiába gondolkozik az egyház totálisan. Ha gondolkozása nem egyezik a világ totális gondolkozásával, okvetlenül vereséget szenved, legalább is e világ szerint, mert a világ kezében vannak azok a hatalmi eszközök, amelyekkel a saját akaratát minden körülmények között keresztül tudja vinni. Az egyház pedig nagyon sokszor kénytelen megállni félúton, mert sem anyagi, se hatalmi eszközei nincsenek ahhoz,

hogy akaratát keresztül is vigye.

így lesz világossá, hogy miért tudott a liberális egyház annakidején annyi intézetet és intézményt létesíteni és azokat fenn is tartani. Ez magyarázza meg azt is, hogy miért jelent meg akkor sokkal több teológiai munka, mint ma. Ez mondja meg, hogy miért volt akkor sokkal nagyobb az áldozatkészség az egyháztagokban adakozásban, hagyományozásban, alapítványok létesítésében, stb. Mert az akkori — a mi megítélésünk szerint hibás — keresztyénség és teológia nem totális életrendszereket for- málgatott, hanem emberekhez fordult. És egyes embereket nyert meg. És az egyeseken keresztül sokakat. Ebben pedig bizony Krisztus tanítványa volt. Mert Krisztus maga volt az, aki mindenekfelett a személyes érintkezésben győzte meg az embereket.

S ezt nekünk, a mai keresz- tyénségnek és teológiának is meg kell tanulnunk. Mi nem életrendszereket propagálunk, hanem embereket győzünk meg és vezetünk az új életet adó Krisztushoz. Nagy tervek helyett kicsiny, de hűséges munkák kellenek. Ilyenekből születtek az első keresztyén gyülekezetek. S amink van, azt is kicsiny, de hű munkáknak köszönhetjük. Népfőiskoláink, ma is dolgozó szeretetintézmé- nyeink, ritkán megjelenő teológiai munkáink mind így születnek. Vonjuk le végre a tanulságot: nagy teológiai rendszerek, magasröptű prédikációk helyett vissza, sürgősen vissza az egyes, bűnös, mégis sokra hivatott emberekhez. M. S.

1