Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-04 / 1. szám

MNCflITOÉtET ­« f I «, * ♦ * Most is megmarad Mióta ez a most folyó há­ború megindult és különösen a háborúnak abban az időszaká­ban, amikor gj^orsan követték egymást az események és jó­formán napról-napra kellett új földrajzi neveket megtanulni, az embereket legjobban a vá­rosok sorsa érdekelte. Bizo­nyára az volt ennek az oka, hogy az emberi nemzedékek egymást követő munkájának sok gyümölcse van beépítve minden városban. Ezért külö­nös érdeklődéssel figyeltük, hogy mennyiben kíméli meg vagy mennyire porlasztja szét a háború egyik vagy másik vá­rost régi épületeivel, ősi temp­lomaival, múzeumaival és nagy intézményeivel együtt. A kisebb faluk mintha sze­rényen el tudnának bújni a há­borús fergetegnek az útjából. Csakugyan sokkal kisebb való­színűsége van, hogy valami különös ok folytán egy-egv üt­közet középpontjába kerüljön. De a nagyvárosok magukra vonják a háború figyelmét és különösen az utóbbi hónapok­ban egészen rendszeresen foly­nak a támadások a szemben­álló ellenfelek nagyvárosai ellen. Ezért nyer mostan olyan kü­lönös csengést a Szentírásnak az a kifejezése: Nincsen ne­künk maradandó városunk. Pedig az ember csak csalja ön­magát, hogyha a háború követ­keztében bizonytalanná lett életnek ezt a nyugtalanító esendőségét az ismerősnevű városokra koncentrálja és köz­ben igyekszik kimenekülni an­nak a törvénynek kellemetle­nül nyomasztó súlya alól, mely a föld minden dolgára nézve múlandóságot hirdet. Szinte érthetetlen és megdöbbentő, hogy ennek a háborúnak gyor­san terjeszkedő határai és min­denfelé megtapasztalható kér­lelhetetlen pusztításai meny­nyire kevéssé komolyították meg az embereknek az élet múlandóságáról való gondo­latait. Mi szeretünk egyenesen nézni földi életünk kérdései közé. Látjuk mindenfelé, hogy aki nem akar, vagy nem mer világosan látni, az elkerülhe­tetlenül sötétségbe jut. Lelki sötétségbe abban az értelem­ben, hogy nem fog tovább látni saját aggodalmainál és nem fog tudni feljebb gondolkozni sa­ját érdekeinél. így azután tel­jesen beleesik a magát féltő ember látókörébe. Elveszti a vezérlő csillagokat, melyek a földi élet fölött ragyognak és éppen azért ragyognak reánk, hogy útjainkat el ne tévesszük. Ezeket a magasságból eredő fényességeket kell a keresz­tyén egyházaknak ragyogtatni a mai emberek előtt is. Mi se­Erős várunk van nekünk, sza- badítását adta kőfal és bástya gyanánt! Nyissátok föl a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője. Ézsaiás 26:1—2. Maradjatok meg bennem és én bennetek. Amint a szőlővessző nem teremhet magától, ha nem marad a szőlővesszőn, éppen úgy ti sem, ha csak meg nem marad­tok bennem. János 15:4. hogysem tudunk egyetérteni azokkal, akik arról beszélget­nek, hogy a keresztyén egyhá­zaknak a mai megfélemlített és önmagáért rettegő világban alig van mondanivalójuk az emberek számára. Ellenkező­leg van. Most kell a leghatáro­zottabban kiáltani a szívek felé: Emeljétek fel magatokat Isten örökkévaló törvényeihez! Igaz, hogy a múlandóság és széthullás ereje vette most ha­talmába a világot, ám ez a lát­ható világ minden bánatával és félelmével sem vonhatja ki magát Isten törvényei alól. Ré­szei el fognak pusztulni, vagy el fognak változni, de az egész megmarad. És rajta megmarad az akarat, amelyik új jöven­dőre neveli az emberi világot. És ennek a szemeink előtt sok­szor felfoghatatlan nevelésnek a törvénye is megmarad. Pusz­tulhatnak nagy városok, rej­tőzködhetnek a föld alá lakói és az elhulló emberek közé ke­rülhetünk mi magunk is, e ne­hezen elviselhető idő miatt ugyan nem változik meg Isten nagy műve az emberen: a ma­gához való hajlítás munkája, melyet Jézus által végez. Ma­radjatok énbennem, mondja Jézus és teremjetek énbennem. Ezen a kiszabott úton nem vál­toztat semmiféle nehéz idő. Majd jön utána megint más esztendő, annak utána talán jön megint rossz csillagok já­rása, Krisztus velünk és kö­zöttünk marad, mert nem mond le arról soha, hogy az Atyához vezessen minket... K. L. 1

Next

/
Thumbnails
Contents