Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-04-12 / 15. szám

PMffllkUSELET

Rémhírek

Virág vasárnap hajnalán Jugoszlávia határán a most folyó háborúnak új fejezete kezdődött. A magyar felelős hatóságok minden intézkedést megtettek, amit az ország érdeke megkívánt. Ezek az intézkedések természetesen belenyúlnak jóformán mindenkinek az életébe. És ha talán természetesnek kell is azt találnunk, hogy az első napokban az emberek nagy része megretten és a megrettent emberek szokása szerint azonnal elhisz minden képtelen hírt, sőt annál inkább elhiszi, minél valószínűtlenebb az, mégis el kell várnunk mindenkitől, hogy nemzetünknek e komoly és próbára tevő idejében higgadtan, bátran és nyugodtan viselkedjék. Ezzel nemcsak önmagának és családjának használ, hanem az egész nemzeti magatartásnak is, aminek ma igen nagy, szinte felmérhetetlen jelentősége van.

Éppen azért azt is el kell várni mindenkitől, hogy nemcsak a sajátmaga dolgaival törődik, hanem minden közérdekű tennivalóban is áldozatkészen helyt fog állni. A rémhírterjesztőket meg kell szégyeníteni és a gyávákba bátorságot kell önteni.

Mindehhez magyar szív kell és hívő szív. Aki hisz, az legerősebben bízik, éppen a veszedelmek idején. Ezért a mi számunkra most csak egy parancs van: hittel és bátorsággal viselni és végezni mindent.

A német liturgia

Hozzászólás D. R. cikkéhez.

Feszült kíváncsisággal vettem kezembe a soproni felső egyházmegye által szétküldött liturgiatervezetet. Nagyjából ismerem hazánk német gyülekezeteinek liturgiái helyzetét. Teológus koromban lehetőleg ott ültem a német istentiszteleten és így hallhattam és láthattam az ottani istentiszteleti rendet. Budaker nagyon szigorú megállapítása erre vonatkozólag valóban indokolt. Alkalmam volt a déli német gyülekezetek liturgiahelyzetét is figyelnem, amely semmivel sem jobb a soproninál. Jelenleg egyik mosoni gyülekezetben végzem magam is az itt használatos liturgiát.” Mindezek alapján az a véleményem, hogy német gyülekezeteink liturgia-ügye semmiképpen sem ,kedve • zőbb, mint volt magyar gyülekezeteinké az új istentiszteleti rend bevezetése előtt. Sőt! Talán még bonyolultabb és nehezebb, mint ott. Éppen azért olvastam figyelemmel az előadást és az ahhoz kapcsolt liturgiatervezetet. Meggyőződésem ugyanis, hogy a helyzet nálunk is olyan tarthatatlan, mint volt a magyar gyülekezetekben és így csak köszönet illeti a soproni felső egyházmegyét, hogy megtette ezt a komoly és felelősségteljes lépést, amelyet ennek a kérdésnek a felvetése jelent.

Az Evangélikus Életben megjelent „A német liturgia” című cikket örömmel kezdtem olvasni. Itt a visszhang, megvan a válasz. Nem volt hiábavaló az előadás megsokszorosítása és szétküldése. Kifogásolom azonban mindenekelőtt azt, hogy nem közölte a liturgiatervezetet abban a formában, ahogyan az a körlevélben megjelent. Ilyen

2

Teleki Pál sírjánál

Döbbenetünk már elmúlt, csak nagyon komolyan és nagyon mélyen megsebesített magyar szívünkkel keressük Teleki Pál sírja mellett életének és halálának minden tanítását és igazságát. Van már egy heti távlatunk hozzá, hogy ne a saját fájdalmunkról és sebeinkről írjunk, hanem a frissen hantolt sír mellett is egy életnek az örökségét és próféciáját vegyük át.

Először azt kell mondanunk, hogy Teleki Pál sorsa, ahogyan beteljesedett, nem egyéni sors volt, hanem a nagy magyar emberek tragikus sorsa. Akarva, akaratlanul is Széchenyi István jut eszünkbe, akinek össze kellett roppannia a felelős magyar sors súlya és terhe alatt. Akarva, akaratlanul jut eszünkbe gróf Teleki László, akinek szintén a magyar „nincs tovább” adta kezébe a fegyvert.

És ugyanakkor arról kell beszélnünk, hogy Teleki Pál sorsa azért teljesedett így be, mert mélységesen ember és mélységesen magyar volt.

Beszéljünk először az emberről. Bármelyik nemzet büszkén vallhat magáénak ilyen embert. Talán senki sem tudta közülünk jobban, hogy mit jelent embernek lenni, mint ő. Munkát, munkával szerzett nagy tudást, felelősséget, egyenességet jelentett. Az a munka, amit ő végzett, emelte talán minden idők legnagyobb földrajztudósai közé. S mert tudós volt és kultúrember, nemcsak magyar, hanem európai és az egész világra vonatkozó értelemben is, azért volt olyan egyéniség, akit nem tudott megigézni sem új, sem régi, hanem szinte felülről tudta nézni az egész világot, hiszen látókörét nem kötötték meg i sem eszmék, sem politikai akarások. Mindenre alkalmazott mértéke a folyó élet felett álló igazság volt.

Embersége azért lett tragikussá, mert magyarul kellett embernek lennie. Hiába utazta be Szudánt és Amerikát, hiába járt északon a finnek és délen az ismeretlenek között, csak magyarul tudott ember lenni. Szíve, vére, lelke, kultúrája, családjának minden hagyománya, egész története a magyarságba gyökereztette bele. Ezért akart a magyarság tanítómestere lenni, aki nemcsak azt kérdezte, hogy mi a magyar, hanem cselekedett is a magyarért. És amikor felelős miniszteri székekbe kényszerítette bele a magyar sors, nemcsak beszélt a magyarságról, hanem cselekedett is érte. Jelentéktelennek látszik, de mégis döntő következménye lesz, sőt már van annak, hogy a kultusz- miniszter Teleki Pál a magyar nyelv és a magyar irodalom tanítására olyan tantervet és utasítást csináltatott, amely magyar kultúrát, lelket és szellemet sugároz. Azóta vagyunk nyugodtak afelől, hogy középiskoláinkban a magyart nemcsak magyar nyelven, hanem tartalommal is tanítják. Neki köszönhetjük azt, hogy a magyar nyelv, mint tantárgy, gyermekeink szívébe és szájába magyar mesét, verset, dalt és irodalmat ad. Csak úgy, ahogyan Teleki Pál az egész magyar nemzetet ezekkel az eredeti és örök értékű magyar kultúrtermékekkel akarta átitatni, meggyökereztetni és megőrizni. Amikor pedig a miniszterelnöki szék bársonyát és felelősségét vette át, az egész nemzet nevelője akart lenni. Nagyon keveset várt a rendeletekkel és törvényekkel való kormányzástól. Ezeket is megcsinálta, mert meg kellett csinálnia. De az igazi eredményt a helyesen nevelt és helyesen tanított magyar sokaságtól várta. Ezért támogatott minden jó magyar kezdeményezést. Ezért tudott hosszú ideig lelke lenni a magyar táj- és népkutatásnak, mert akarta a magyar önismeretet, akármilyen fájdalmas is. Mert ez a segítés első lépése. Ezért támogatta, ha névtelenül is, a magyar népfőiskolás mozgalmakat. Ezért volt benne a keze minden jó magyar munkában, akár ifjúsági volt, felekezeti vagy társadalmi. Mert igaz meggyőződése volt, hogy új magyar életet csak új magyar emberekkel lehet csinálnia. Mert az újjászületett magyar tömegekre szerette volna felépíteni magyar szívének két nagy álmát: az erős magyar hadsereget és a szociális Magyarországot. Az alapokat le is rakta hozzá. Örök kár, hogy kevesen értették meg és kevés igazán hűséges munkatársra talált.

De sokáig minden krízisen keresztül segítette a harmadik jellemzője, az hogy Teleki Pál keresztyén volt. Nem felekezeti és nem hatalmi értelemben, hanem a lélek szerint. Olyan örömmel és olyan megértéssel nem támogatott még magyar politikus, felekezeti különb-