Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-04-05 / 14. szám

IJ

Papok mellé

Alig néhány évvel ezelőtt még csak néhány nagy fantáziájú és praktikus hitű egyházi munkás mert beszélni arról, hogy az egyetemes papság „elvét“ egyházunknak komolyan kellene vennie. Mind jobban megmutatkozott, hogy a templom és az egyházi iroda s a lelkész munkája még nem a világba csábított hívek pásztor- lása. A római egyház régen szervezi világi munkásait nagy átütőerejű akcióra, a reformátusoknak mind több és több világi bizonyságtevője nőtt ki a rendszeres konferenciai munkából, mi meg hagytuk, hogy „ébredtjeink“ felekezetközi mozgalmakban, vagy éppen szektákban próbálgassák a szárnyaikat. Megrettentünk, hogy ilyen világi bizonyságtevőink hogyan magyarázzák félre az írást, s sokszor hogyan értették félre hitvallásainkat, de nem gondoltunk arra, hogy őket éppen az egyházi mun- kábaállítás kényszerítené belülről is, kívülről is arra, hogy alaposan beleéljék magukat éppen a lutheri keresztyénség theológiai világába és életstílusába. Később kiderült, főleg az ifjúsági konferenciákon, hogy néha bizonytalan hitvallásossággal, de az élettapasztalat gyakorlati ötletességével és elevenségével tartott írásmagyarázataik nagyobb hatásúak voltak, mint a mi sokszor könyvszagú elmélkedéseink. Hatott már maga az, hogy valaki, aki „nem pap“ mégis benne él a szentírásban s ismeri Krisztust. Ilyen módon az életszükség, mely kikényszerítette az egyházat a templomból a hívek után menő

lelkipásztorkodásba, a tapasztalat, mely a laikus bizonyságtevő használhatóságát tette nyilvánvalóvá és az Isten kegyelme, mely szólásra képes világiakat szólított el a Krisztus-tanúságra, egyszerre működtek közre, hogy igénybevegyük ezeket a híveket s gyakorlatban próbáljuk meg az egyetemes papság „elvét“.

Múlt héten a budapesti egyetemisták és főiskolások számára tartott lelkigyakorla- tos alkalom hat ilyen bizonyságtevőt állított csatasorba. A közös kérdésre: „Ki nekem a Krisztus, mit használ keresz- tyénségem?“ egymás után felelt egy természettudós, egy mérnök, egy orvos, egy tanár, egy testnevelési főiskolás diák és egy asszony. A diákság számára ez a gyakorlati kérdés: Kicsoda Krisztus? Mit lehet kezdeni vele? És kaptak egyszerű és megfogható feleleteket a kérdéseikre. A természettudós valósággal lenyűgözte a jelenlevőket, mikor kibontotta előttük egy komolyan felfogott tudományos munkásság és tudós élet vergődését a keresztyénség felvállalásáig. Az a probléma, amit a „hit és tudás“ a „hittudományok és természettudományok“ feszültségeiről any- nyira untunk a theológián, itt eleven kérdéssé lett a mi számunkra, a diákság számára egy nagy kísértés ellen oltó- szer, megkísértettek számára pedig megoldás. A mérnök bizonyságtevő nagy bibliaismerete és derűs életszemlélete útat mutatott a keresztyénség felé. Az orvos és a tanár is arról beszélt, hogy Krisztus

személyisége és erői mikép élnek az orvos és a tanár mindennapi munkájában. A test- nevelési főiskolás diák előadása több, mint tíz diákot indított beszámolóra afelől, hogy miben tapasztalják életükben az Isten személyes erőit. Talán ez az est volt a legforróbb és megmutatta Pál üzenetének igazságát (Zsidóknak zsidóvá lettem, görögöknek görög . . .). Diákokat diákokkal evangéli- zálni! Ez volt az én személyes nagy tapasztalatom és élményem s azt hiszem, a diákság is érzett efelől valamit. Befejező estét egy asszony tartott, akinek beszédén átsugárzott egy háromgyermekes családanya boldog tapasztalata arról, mit jelent Krisztus a családi élet számára.

Ez a diák csendes hét csak epizód ma már világi bizonyságtevőink egyházszolgálatából. A böjti műsorok, csendes napok, országszerte alkalmazzák már papok mellé a világiakat s ezeknek szolgálatát mind jobban magához hasonltja a hitvallásos egyház. Ezek az emberek nem magányos keresztyének, ezek az egyháziakat akarják szolgálni s nem egy közülük ma már legnagyobb gondjának tartja a bib- likusságát és hitvallásosságát.

Egyházunknak ma már komolyan számításba kell vennie ezeket az erőit s szervesen be kell őket illesztenünk az egyház életébe olyan helyekre vagy megbízatásokba, amelyeket el tudnak látni. Elsősorban az ifjúsági munkába, s a hivatás alapján szervezett evangélizációkba.

dyl.

1