Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-29 / 13. szám
olyan könnyelmű felszabadulásra, mely általánossá vált, mint európai jelenség s a táplálékért folytatott'küzdelmet s annak mohó élvezését nem csökkentette. A félböjt erre az okra vezethető vissza. S közben mi, evangélikus egyház minden gyülekezetben, minden vasárnap megterítjük az Ür asztalát, s mindig vannak vendégei. Minden gyülekezet tart böjti istentiszteleteket. Lassan minden gyülekezetben lesz evangélizáció s fninden lelkész vállalkozik arra, hogy a szomszéd gyülekezetei evangélizálja. És mindez a sok jó szolgálat olyan célok felé irányul, amelyeknek megértése, elfogadása és követése éppen attól a mai legnagyobb bűntől nem szabadítja meg az embereket, amelyekben ma vannak. Űgylátszik, hogy a test lett úrrá ma igazán a lelken s nem a lélek a testen. Nagy bűnök mindig kis dolgokban mutatkoznak meg igazán. Az a félböjt, amelyről beszélni akartunk, elénk tárja azt, hogy miben könnyelműsködik ma Európa is és hazánk is. De ez a bűnös könnyelműség eredményezi azután azt, hogy a felebaráti szeretet alaptörvényét elfeledve, kis dolgokban bűnös gyakorlatunkat olyan területre is átvisszük, mely teljes önzésben nyilvánul meg s teljes szeretet- nélküliséggé válik. Talán nemcsak emberrel, hanem még Istennel szemben is. Ismét indul az evangélium népe s a keresztyénség roppant tömege az Űr Asztalához. Tömegáhítat méretei bontakoznak ki szemeink előtt. Sokan hajlandónak látszanak majd arra, hogy a pillanat hatása alatt elfelejtsék azt, amit a böjt idején nem helyeseltek. Pedig nem csupán a félböjtöt nem szabad elfelejteni, hanem azt is, hogy azt mi váltotta ki a keresztyén Európából. G. L. Őrjáraton II. Lapunk egyik januári számában, a Nemzeti Színház egyik darabjával kapcsolatban már írtunk egy pár szót a színházpolitikáról és a színházat látogató közönségről. Akkor, egy pár ellenvetésre és tiltakozásra, elhatároztam, hogy felülvizsgálom álláspontomat és ha lehet, hagyom meggyőzni magamat. Kísérletképpen két „nagy siker” szolgált, a Kamara és a Vig egy-egy darabja. Az első, a Kaland, irodalmi élvezetet jelentett, anélkül azonban, hogy érezte volna az ember: nyert is valamit lelke. A második, egy Vaszari darab, felháborító volt. Egészen megdöbbentő dolognak találtuk, hogy ma, Budapesten, a nagy „őrségváltás” idején ilyennel még fertőzni lehet a lelkeket. A szerző „különleges humora’ olyan mondanivalót csillámlott körül, ami csak a legsötétebb Lipótváros uralmának idejében nyerhetett életlehetőséget. És a színház, csodák-csodája, nem volt üres, sőt, talán még a ‘25-ös jubileumot is megérte a darab. Ezek után természetesen az a kérdés Vetődhetik fel, hogy tulajdonképpen ki is a hibás. Az a bizonyos színházpolitika-e, amelynek mozgató rugója a pénz, vagy az a bizonyos színházlátogató közönség, amelyik mindent bevesz, csak legyen mit bevenni? Ki a hibásabb, az-e, aki csak az anyagi nyereséget nézi, vagy az-e, aki nem tudja kikövetelni tüntető távolmaradásával, megfelelően terjesztett véleménvekkel az értékest és színvonalast, hanem csak megelégszik azzal, amit eléje adnak? A válasz mindig a másik oldalra sújt és azt bélyegzi meg; a közönség a színházak vezetőségét, hogy mindig csak az üzletet nézik, a színházak vezetősége a közönséget, hogy miért ilyen daraboknál tölti meg a színházat, hiszen ők hoznának mást is, csak követelné tőlük valaki, persze úgy, hogy mellette a jó nyereség is meglegyen. Rendben van, magánszínházak, üzleti vállalkozások, ne vitázzunk velük, mondhatják. De terjessze ezt a kultúrát a Nemzeti Színház, hiszen ezért van. És ha terjeszti, akkor tessék támogatni is, támogassák azok, akik magasabb kultúrát, magyarabb kultúrát akarnak kapni. Ám ezt a magyar kultúrát nagyon nehéz ajánlani, hiszen nem felel meg a mai embernek. Tessék csak megnézni az újságok bírálatait pl. a Kegyencről, gr. Teleki Lászlónak 1841-től napjainkig többször színre- került, de mindig visszasüllyedt darabjáról. Mindegyik a főhőst bonKét előadás Lehet-e szó magyar protestáns unióról? A Magyar Értesítő jelenti: Ezt a nagyfontosságú kérdést világította meg az Egyetemi Luther Szövetségben két ismert ifjúságnevelő: H. Gaudy László dr. evangélikus és Incze Gábor dr. református vallástanítási igazgató. Dr. Gaudy elmondja, hogy Bethlen Gábor is nagy híve volt az uniónak, majd a 18. század végen Pesten közös protestáns templomot és közös protestáns egyetemet akart létesíteni, 80 évvel ezelőtt pedig a főváros két protestáns vezetőpapja, Török Pál és Székács József a legszorosabb egymásrautaltság apostolai voltak. Ennek a kornak eredményei a közös protestáns egyháztársadalmi intézmények. Nagy érték a magyar reformátusság, de az evangélikusság éppígy hasznosnak tartja magát a nemzetre nézve. Határozatlannak, színtelennek mondják a lutheránus embert, — nos, Lutherre ezt igazán nem lehet ráfogni, nemzethűség dolgában viszont az evangélikus Petőfi kétségbevonhatatlan jelleme mindenkit meggyőzhet. Lehet-e unió? Szavazással nem, felülről-kezdeménye- zéssel sem, de fel kell reá készülni, mert több oldalról elhangzó óhajtás. Evangélikus részről előfeltétel a teljes és hiánytalan megmagyarosodás test- ben-lélekben, theológiában s az, hogy a történelmi erdélyi türelmesség, egy- mástmegértés mindkét oldalon érvényesüljön. Incze Gábor szintén élvezetesen, számos vonatkozásban, történelmi és lélektani mozaikban tükröz- tette álláspontját. Akkor vehetné biztatónak az unió kilátásait, ha magyar szempontból az evangélikus egyház faji problémája megoldódnék, másrészt a dogmatikai kérdésekben mindkét oldal közeledni tudna s végül ha a két egyház képviselői a bonyolult kérdéseket egészükben és gyökerükig áttekinthetnék. A lélekelemzés, pszichoanalízis a Biblia tükrében. Erről az érdekes témáról, érdekes előadások hangzottak el a szabadságtéri református gyülekezeti teremben, az Evangéliumi Orvosszövetség rendezésében. Victor János dr. református lelkipásztor, v. theol. tanár azt mondta: már egymagában az a puszta tény, hogy az orvosok lelki ráhatással próbálnak idegbeteget gyógyítani, megtagadása a régi anyagelvű irányzatnak. Messze vagyunk már Freud világától, aki könyvében illúziónak nevezte az istenhitet. A mai embernek a lélek jelenlétéről tett mélységes vallomása jut kifejezésre abban, hogy elismeri: a lelki élet zavarai kihatnak a testre. Az orvos és a lelkész szerepe a gyógyításban ugyanaz: szembesíteni a beteg embert önmagával, — bűnvallásra bírni. „Merj bűnös lenni: bevallani, hogy bűnös vagy...” Vitéz Csia Lajos vallástanár után Szalay Károly dr. ideggyógyász, osztályvezető szakorvos beszélt. A lélekelemzés kimozdította a lélektant — úgymond -- a maga megmerevedett állapotából, feltárta a lélek mélyében rejtőző lelki tartalmat. Az összes lélekelemző iskolák azonban egyoldalúságba estek, főleg Freud tanítása révén. A lélek a maga megkötöttségétől feltétlenül szabadulni akar, a nemi megkötöttségtől 3
