Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-15 / 11. szám
BftNglMIM A gránit hazája Finnország a susogó erdők, ezer meg ezer kék tó, világos nyári éjjelek, zúgó vízesések s a tündöklő északifény országa. Mindez tényleg jellemző az országra és mind-mind nagyon szép, talán érdemes arra, hogy sokezer kilométerről is odamenjenek az emberek megnézni. Soknak a tekintete azonban elsiklik figyelmetlenül a kő- és gránit felett. Pedig talán épp ez a legjellemzőbb. Sem az ország, sem a nép nem lenne gránit nélkül az — ami. Mikor a fehér hajó közeledik a finn vizekhez és a szárazföld még nem is látható, máris kiemelkednek a tengerből a külső szigetvilág teknősbékára emlékeztető, csupasz, barna sziklái, melyeket állandóan mosnak a tajtékzó, zajgó hullámok. A rájuképített világítótornyok fénye barátságosan integet éjjelente s nem egy tengerjárót ment meg a biztos haláltól. Egyes nagyobb szigetek honvédelmi szempontból igen fontos katonai védőbástyát alkotnak, amelyen ,,a fiúk” a természettel és az ellenséggel dacolva őrzik hazájukat. A nyári nap jólesően izzóvá perzseli a tenger habjaitól simára nyaldosott sziklákat. Mikor az őszi viharok tombolnak, a parti sziklákon gyűlnek össze a szigeti falvak edzett, szűkszavú asszonyai és izgatottan kémlelik a látóhatárt, látni-e már a vitorla csúcsát, amelynek a férjet, apát, vagy a gyermeket kell hazahoznia. Sokan hiába várnak. Mikor a jégkorszakban a jég széle lassan délfelé nyomult, a földet maga előtt tolta Finnországból le egészen a Fekete-tenger partjaira s nem hagyott náluk sokhelyütt mást, mint a puszta sziklát, amelyen még ma is észrevehetők a jég dermesztő harapásának felszaggatott nyomai. A kő a finn embernek egyaránt volt mindig barátja és ellensége. Terméketlen, zord, törhetetlen. Hogy milyen lehetett az ősök harca a kő ellen, arról némi sejtelmet adnak a földek köré néhol hevenyében felrakott kőkerítések, amelyeket a szántó vagy kerti földben talált számtalan kőből építettek. El lehet képzelni, hányszor csörrent meg az ekevas és mennyi verejtékcsepp hullott le, míg egy-egy kis táblát kigyomláltak a kövektől, vagy fordítva: míg a csupasz kőre annyi földet hordtak, hogy megteremhetett benne a gabona. Valakitől hallottam egyszer, hogy ha a finn földmíves látná a termékeny, fekete, magyar földet, leborulna és áhítattal megcsókolná azt. „Kemény, mint a kő”, zord és hideg — igen, de ugyanakkor biztonságos is, szilárd és megbízható és barna, vagy szürke színével, vagy moha és zuzmófedte nyugodt zöldes színárnyalataival már magában véve is csodálatosan szép látvány. — Az öreg, régi stílben épített templomok és várak még ma is arról beszélnek, hogy a követ már régen fel tudták használni hasznos célra, ma meg különösképpen megteszik azt. A fúró- és zúzógépek ropogása sokfelé töri meg az országban a vidéki táj finom csendjét. A fülsértő lármában a különféle színű gránitdarabok lassú, nagy türelmet igénylő munka eredményekép formát öltenek és mehetnek az ország, vagy külföld különféle céljait szolgálni. Az idegen figyelmét magára vonja a fővárosban a szép, modern parlament és sok más gránitépület; a művész vésője szobrok nemes vonalaiba kényszeríti a nyers kőanyagot; és a halál kertjének, a temetőnek csendes útjai mentén számtalan síremlék van szintén világosszürke, fekete, vagy vörösesbarna hazai kőből. Megállunk egy domb előtt. Rajta sok fehér kereszt és a hősi emlékmű. Itt feküsznek ők, akik ezért a zord, sziklás országért legdrágább kincsüket, az életet adták oda, akiknek lelkében a finn gránit keménységéből volt valami. Ezt a keménységet az évszázadokon és ezredeken át a természeti erőkkel, vagy emberi ellenséggel, vagy éppen mindkettővel vívott állandó harc formálta ki rajta. Harc, amely sokszor volt elkeseredett küzdelem, életre-halálra — akárcsak az egy év előtti háború is az volt. Akkor lelkesítő hírek érkeztek emberfeletti erőfeszítésekről és hőstettekről, a harci és a hátsó front, férfiak és nők hősiességéről, törhetetlen gyözniakarásáról. Valóságos csodát élt át a nép: kivétel nélkül az összes társadalmi osztályok egymás mellett védték hazájuk szabadságát. Megjött a várvavárt béke, most egy éve, március 13-án. Kegyetlen béke lett. Az ország függetlensége megmaradt, de elveszett az ország területének több, mint 10 százaléka, sok zájaforduló, házasságot kötni szándékozó evangélikus fiatalokat. A házasságvédő-osztály a válni szándékozó házastársak között is nagyjelentőségű munkát teljesíthetne annak érdekében, hogy az életközösséget fenntartsák és ne váljanak el. New-York után aránylag Budapesten van a legtöbb válás, ez pedig úgy egyházi, mint nemzeti szempontból káros. A tájékoztató-osztály segítségére lenne különösen a szórványokban élő evang. fiataloknak, hogy kölcsönösen megismerhessék egymást. Sokszor csak azért köt a szórványban élő evangélikus fiatalember vegyesházasságot, mert nincs alkalma megismerni evangélikus leányokat. Ha volna ilyen intézmény, kevesebb vegyesházasság jönne létre és természetesen kevesebb lenne a reverzális. Ezen intézmény a helybeli evangélikus nőegylet útján meghívná a szórványban lakó mindkét nembeli fiatalokat előadásokra, összejövetelekre, társasutazásra, hogy az evangélikus fiatalok megismerkedhessenek. Megfelelő anyagi fedezet létrehozása esetén házassági kölcsönnel támogatná a rászorulókat. Mindenesetre, gyermekkortól kezdve arra kell irányítani ifjúságunkat, hogy evangélikus fiatalember lehetőleg csak evangélikus lányt vegyen feleségül és evangélikus leány lehetőleg csak evangélikushoz menjen férjhez. Az előbb említett intézmény ebben a törekvésükben segítségükre lenne. A vegyesházasság még abban a legelőnyösebb esetben sem kedvező az evang. egyházra, ha a másik fél re- verzálist ad, mert a katolikus félre a gyóntatószék, a kongregáció és más vallásos egyesületek révén nagyobb befolyást fog gyakorolni egyháza, mint az evangélikusra. Kisebbségi sorsunk mellett nagyon könnyen megtörténhetik, hogy a vegyesházaspár evangélikus gyermekeit katolikus iskolában kell taníttatni, aminek már volt olyan következménye, hogy a gyermekek 18 éves korukban katolikus hitre tértek. Ha mindkét házastárs evangélikus, ilyen eset kizártnak tekinthető. Tudom, sok nehézséggel járna ezen elgondolások megvalósítása, de azért megírtam, azt hiszem nem baj, ha több szempontból is megvitatják ezt a nehéz kérdést. Bariss Zoltán. A kispesti evangélikus ifjúság f. hó 9-én az árvízkárosultak javára nagyszabású böjti műsoros estet rendezett. Az ifjúsági egyesület tagjai Turmezei Erzsébet diakonissza testvérnek két jelenetét adták elő (A vak és A boldogság országának 9 lépcsője). Szép sikerrel szerepelt a vasárnapi iskolások szavalókórusa és a diákszövetség énekkara. A müsorszámok közben Pásztor Pál tartott böjti előadást: „Hogyan születik az ének?” címen. Az est megrendezése, a szereplő ifjúság betanítása részint a diakonissza testvér, részint Tomcsányi László vallástanító lelkész buzgóságát dicséri. Családi hír. Grünvalszky Károly fasori gimnáziumi vallástanár családját fiúgyermekkel, vitéz Virág Jenő vallástanár családját pedig leánygyermekkel áldotta meg Isten. 3
