Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-02-23 / 8. szám

8. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

59 oM*l

mással szinte párhuzamos életet élnek. És e két életnek, e kétirányú működésnek a tervezet szerinti megosztottságában nincs/ közös érintkezési pontja! Nem változtat ezen az elkülönültségen az, hogy úgy a közgyűlésnek, mint a presbitériumnak ugyanazonos elnöksége van. Ugyanis a javaslat nem ad módot a közös elnökségnek arra, hogy a két szén' között közvetíthessen.

Itl valami hiba csúszott be. Az elméleti elgondolás és a gyakorlati megvalósítás nem egészen fedik egymást. Félni lehet, hogy ez a merev elkülönítés, ez a sehol nem találkozó szétosztottság a gyakorlatban államot fog eredményezni az államban. Szükséges tehát a javaslat olyan irányú módosítása, mely módot ad arra, hogy a két szerv működésének összhangja biztosítva tegyen. Nem elegendő az, hogy a közgyűlés megszabja a magasabb irányelveket, meghozza az általános érvényű rendelkezéseket, hanem gondoskodni kell arról is, hogy a határozatot meghozó közgyűlés a rendelkezés megfelelő végrehajtását a presbitérium részéről ellenőrizhesse, szükség esetén határozatainak érvényt szerezhessen.

drbv.

Evangélikus nevelés

Nemrégen olvastam egy misszionáriusnő életrajzát. Gyermekeit magasabb iskolák végzésére messze idegenbe kellett adnia. Mikor ezt olvastam, fájdalmas érzéssel kellett arrla gondolnom, hogy sok nehézsége közt bizonyos tekintetben könnyebb volt a sorsa, mint nálunk sok falun élő evangélikus édesanyának: gyermekeit biblikus, keresztyén szellemű inter- nátusokba adhatta és nyugodt lehetett, hogy abban a szellemben nevelkednek tovább, amely- lyel otthon is igyekezett őket kövülvenni.

Evangélikus szülők sokszor nagy útakat tétetnek meg gyermekeikkel, hogy evangélikus iskolákban és intézetekben neveltethessék őket, abban a reményben, hogy hitben és evangélikus világnézetben megerősödve kaphatják őket visz- sza. Reménységükben azonban sokszor csalatkoznak. Iskoláinkban és internátusainkbati az a »vallásos és hazafias« szellem uralkodik, amelyet az állam is megkíván iskoláitól, de nehezen találunk speciálisan evangélikus szellemet, melynek középpontja Jézus Krisztus, pedagógiájának célkitűzése Krisztus követése és eszköze a bibliaolvasás.

Azt hiszem, ennek a hiánynak legfőbb oka, hogy intemátusainkban, mint iskoláinkban általában, sok a más felekezetű gyermek; annyira hiányzik belőlünk a missziói érzék, hogy félve őrködünk afelett, hogy valahogy olyat ne kapjon nálunk az idegen felekezetű gyermek, ami speciálisan a mi tulajdonságunk. Ha zárdába kerül egy evangélikus gyermek, mindent elkövetnek, hogy megkedveltessék vele

a katolicizmust és áttérítsék. Mi ettől annyira idegenkedünk, hogy a másik túlzásba esünk- Ha tényleg meggyőződésünk, — s úgy kell lennie, ha igazán evangélikusok vagyunk, — hogy »az én vallásom a Krisztus vallása«, mint egy szép költemény mondja, akkor kívánnunk és munkálnunk kell, hogy egyházunk tiszta krisztusi tanításait és gondolkodásmódját megismertessük mindazokkal, akik közelednek hozzánk. Lehet, hogy intézeteinknek ez az ú. n. elfogulatlan, általános keresztyén szelleme teszi azokat kedveitekké más felekezetűek előtt, de azt hiszem, egyházunk a saját gyermekei nevelésére állít és tart fenn internátusokat és nem idegenek számára. Az evangélikus szülő különösen, ha szórványban lakik, bizonyosan azért adja oda gyermekét, hogy minél többet szívjon magába abból, amit sehol máshol nem kaphat. A Skót Missziónak van Budapesten elemi és polgári iskolája, ahol a tanítást minden reggel bibliaórával kezdik és ez tudtommal nem riaszt vissza még zsidó szülőket sem attól, hogy gyermekeiket odaadják. Akik itt iskoláztak, maradandó benyomásokat hoznak magukkal az életbe.

Az Evangélikus Élet múlt évi május 5-i száma hoz »Szebb jövőt« címmel egy cikket, az enyémhez hasonló gondolatokkal, amelyet nagy örömmel olvastam. Arra hivatkozik, hogy ma a legtöbb család teljesen az iskolára hagyja a vallásos nevelést, mert kiveszőben van az ősi, biblikus szellem a családokban. Én még hozzáteszem ehhez, hogy ott, ahol a családokban megvan az ősi, vagy az új biblikus vallásosság, ott meg annak a folytatását várják az intézetektől. Sok szó esik ma a családi áhítatok szükséges és áldásos voltáról; az evangélikus internátusok adhatnák meg a példát a mindennapi bibliaolvasásra.

A diákságban van érdeklődés az Evangélium iránt; ezt bizonyítják többek közt azok a konferenciák, amelyeket a Magyar Evangó- liomi Keresztyén Diákszövetség rendez éven- kint Tahiban. Egyesek buzgólkodása folytán a résztvevők nagyrésze mindig ugyanazokból a körökből kerül ki, míg sok iskolában, sajnos, nem is vesznek ezekről tudomást. Ha nem sablonos, lélektelen módon, hanem az élethez s az életről szólóan foglalkoztatjuk az ifjúv- ságot a Bibliával, akkor az érdeklődés csak fokozódni fog.

Ma már majdnem minden gyülekezetben vannak ifjúsági egyesületek, amelyek munkár juk középpontjába helyezik a Bibliát. Az idegenben iskolázó diákok ezekből az egyesületiekből kiesnek; szüleik gyülekezetébe már nem tartoznak bele, mert otthon csak vendégek, azokban pedig, ahol iskolájuk van, idegenek, különösen, ha nem is ott konfirmálnak. Van azonban minden ev. iskolának egy papja, a vallástanára. Én tőlük szeretném várni és kérni, hogy foglalkozzanak az iskolán kívül is diákjaikkal, tekintsék gyülekezetüknek különösen az idegenből jötúeket; vigyék be az intefr-