Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-02 / 5. szám
5 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 37. oldal Könyvismertetés. Surányi Miklós: Egyedül vagyunk. 3 kötet. Budapest, 1935. Az egyik budapesti napilap egy évtizeddel ezelőtt, rovatot kezdett Értékeink cím- mel. Hazánk valamennyi nagyja sorra került e rovat keretében: ceruza rajzzal s egy lexikális margináléval megörökítve. Ugyanez a vállalkozás folyik az irodalmi mai fotografálás sötét kamrájában is. Hazánk nagyjairól életrajzot is nyújtó történelmi regények készülnek s jaj, senki ki ne maradjon ebből a sorból. Surányi könyve fölötte áll ilyen megjegyzéseknek. Nem vertni észre írásában, hogy a Szegfű Három nemzedék -ében megadott hipotézis különösen halott volna rá, nem éretni egyetlen tételén, hogy a »Híd« c. darab, vagy Hegedűs Lóránd tendenciája különösebben érdekelte volna. Azt a feladatot sem vállalta kötelességének, hogy az örök Kossut h- Széchenyi probléma megoldásához csak egy mondattal is segítse az olvasót. A végletek emberét mutatja a könyv. Az ember nem akar hinni a szemének, amikor olvassa azt, hogy Stefferl, a fiatal Széchenyi mennyi »bűnt« követett el. Itt talán túloz is egy kissé az író, vagy legalább is ügy van az olvasó, hogy kevesebb bűnesetből is elhinné azt, hogy hibái is voltak Széchenyinek. Az első kötetnek csak ez az igazi tartalma s ehez körítésnek megkapjuk a Szent-szövetség bécsi' gyűlésezésének királyi és diplomata kicsapongásait. A könyvnek ez a része igazéin nem való serdülő ifjúság kezébe. A második kötet Széchenyi emberré és magyarrá levését adja, azt, hogy miképen tanul meg magyarul írni és olvasni, hogyan él hazai talajon s hogyan sóvárog házassága után, jnely- tiek csak az az akadálya, hogy meg kell várnia, míg imádottjának férje meghal. A harmadik kötet a tetteket, a szabadságharc előtti időket tárja elénk. Itt -elég sok szó esik Kop*- suthról, akit Széchenyi mindig, mint »Kossuth un -at emleget. Amit Ottó Zarek »Egy nép szerelme« c. könyvében bizonyos mértékben Széchenyi kárára megír, azt Surányi sem másítja meg. S hiába vannak nagy tettek, amiket Széchenyi alkot, az akkori s a mai magyar lé* lek fantáziája Kossuth mellett köt ki. Különösen érdekes, legalább nekünk, papoknak s evangélikusoknak érdekes alakok a következők: A bécsi katolikus pap: Werner Zakariás, aki református vallásról téfrt éit, de korának legkiválóbb szalon-szónok papja. Mindenhez értett s mindenről sokáig tudott beszélni. A másik a Pesten működött Aalbach Sza- niszló lelkipásztori egyéniség, aki az előzővel szemben Széchenyinek is szimpatikus, ürömmel olvastuk, hogy Széchenyi a vegyes házasság kérdésében az evangélikus álláspontot fogadta el helyesnek s azt is feljegyezzük olvasó- ink számára, hogy Mária Dorottya főhercegnő, akit sokan úgy emlegettek, mint aki nagyon lelkesedett Széchenyiért, Bibliát adott neki, amelyben fejezeteket és verseket húzott alá. Nem igaz, hogy Széchenyit evangélikussá át akarta téríteni, de az sem igaz, hogy ő Széchenyi miatt kalolizált volna. Nyeresége a magyar irodalomnak ez a könyv. Tisztáz sok suttogást, amit Széchenyivel kapcsolatban majdnem száz éve hallunk .bizalmas beszélgetésekben és írúi megjegyzésekben. Világosságot derít olyan kibeszélhető! len magyar problémákra, amelyekkel magyar ember sohasem telik be, de annyit foglalkozik vele,, míg rosszul oldja meg a legnagyobb kérdést: az osztrák császári házhoz való viszonyát. Megismerkedik azonban az olvasó olyan írói felfogással, amely az egyetemes magyar közvéleménnyel számol, s nem annak akár felekezeti, akár társadalmi tagoltságával. Ezt nagy örömmel jegyezzük fel. Bár Surányi ezen az irodalmi és történelmi útvonalon irányjelző s hűségesen követett példa volna. G. L. b Azt szeretném, ha egy lelkészt csak akkor választanának meg a gyülekezetben, ha előzőleg már iskolában tanított A fiatalemberek most azonnal megválasztott lelkészek akarnak lenni és kerülik az iskolai munkát. Ha valaki már tanított mintegy tíz évig, nyugodt lelkiismerettel veheti át a gyülekezeti munkát Mert a tanítás súlyos munka, csak nem becsülik meg eléggé. A tanító feladata egy városban van olyan nehéz, mint a lelkészé. A polgármestereket, hercegeket, a nemeseket tudnánk nélkülözni ; — de az iskolákat nem. Látjuk, hogy nincs ma egyetlen hatalmon lévő ember se, aki ne kormányoztatná magát jogásszal, vagy lelkésszel. Semmit sem tudnak, tanulni pedig szégyelnek. A tudást az iskolák közlik. Ha nem lelkész volnék, nem tudok egyetlen életpályát, melyet szívesebben vállalnék, mint a tanítást. Csak nem azt kell néznünk, amit a világ tart és ad, hanem, ahogyan Isten nézi munkánkat és ahogyan az Ítéletkor ő fog megjutalmazni bennünket. Luther. A lelkészfizetések központosítása és a szórványkérdés. Farkas Zoltán lelkésztársunknak az »Evangélikus Élet« múlt évi 50—52. számaiban fenti cím alatt megjelent cikkére bátor vagyok az alábbiakban reflektálni. Mikor Farkas Zoltán a dunántúli egyházkerület múlt évi értekezletén előterjesztette fenti javaslatát s előrebocsátotta, hogy ezen javaslat elfogadása esetén a gyülekezetek is, a lelkészek is jól járnak, — azonnal tisztában voltam javaslatának irreális
